A dolgok állása – Magyar lemezkiadók 2016-ban, 8. rész: KO Records

2016.08.10. 12:34, rerecorder

ko_rec.jpg

A zeneipar 21. századi válságát elnézve könnyű kimondani, hogy „manapság már nincs szükség lemezcégekre.” Ugyanakkor a valódi és folyamatos átalakulások közepette most még az albumkiadás terén új utakat törő Radiohead is szorosabbra fűzte viszonyát terjesztőjével, az XL Recordings-zal, a tavalyi évben pedig hosszú idő után először nőtt a lemezkiadók bevétele. És ez igaz a hazai viszonyokra is, arra a közegre, amelyben az elmúlt években egyre több kis label jött létre. 2016-os lemezkiadó-körkép a cégek megalakulási időrendjében: Hungaroton, a Magneoton, a Trottel, a Universal Music, az 1G Records, a Gold Record és a Fonó, után a KO Records mutatja be magát.

Magyarországon – ahol a cd-vásárlási kedv a nemzetközi trendekkel nagyjából egy időben lohadt, a digitális zeneeladás viszont soha nem kapott szárnyra – a lemezipar addigi legnehezebb időszakában, a 2000-es évek első évtizedének végén, a 10-es évek elején valóban kezdett teljesen értelmetlennek látszani a lemezkiadói tevékenység. A piac nagyjából összes szereplője összébb is húzta magát, sok cég pedig egyszerűen megszűnt. Viszont – ahogyan azt az elmúlt két-három évben, a magyar zenéről szóló összefoglalóinkban rendre megírjuk – a külföldi trendekkel ellentétben itthon szinte soha nem látott pezsgés tapasztalható az alulról építkező szcénákban: gombamód szaporodnak az előadók, amelyek átlagminősége jóval közelebb van a nemzetközi színvonalhoz, mint akár csak tíz-tizenöt évvel ezelőtt. Ráadásul nagyon is színes a paletta, számtalan, eddig pangó műfajban folyamatos az utánpótlás. Erre született nyilvánvaló reakció, hogy a hasonszőrű előadók egy brancsba rendeződnek, és ezekből egyre több, egyre látványosabban jelen lévő (a klasszikus tevékenységi kört menedzsmenttel, bookinggal, publishinggel kiegészítő) kiadó születik meg, sőt a korábban redőnyt lehúzók között is akad, amelyik újra aktivizálta magát, de persze olyan is, amely már hosszú évek óta kitart. Emellett az is látszik, hogy az előadók is újra egyre szívesebben csatlakoznak egy-egy labelhez. Többrészes sorozatban mutatjuk be a hazai lemezcégeket, „a dolgok állását”, a kiadói oldal felől.

Minden megkérdezett lemezcégnek az alábbi kérdéseket tettük fel:

1. A kiadó neve.
2. Alapítás éve.
3. Alapító, cégvezető.
4. A kiadó aktuális előadói.
5. Kiadványtípusok.
6. Hitvallás.
7. Célok.
8. Miért érdemes ideszerződnie egy eladónak?
9. Miért éri meg lemezkiadót működtetni?


1. KO Records.

2. 1996.

3. Balogh Zsolt.

4. Esto, Igor'Z, Márió, Memphis Belle, Meztelen Diplomaták, Omen, Other Planet, Postás Józsi, Potyautasok, Zaporozsec.

5. Cd, dvd, mc, lp.

6. Egy produkció akkor lesz igazán sikeres, ha az előadó még jobban akarja sikert, mint mi.

7. A cél mindig a csúcs. Az előadó, a zenekar egyénisége, stílusa, képességei által elérhető lehető legnagyobb siker és ismertség.

8. Az évek során úgy alakult, hogy főként induló produkciók keresnek meg bennünket. Jól ismerjük már azokat a lépcsőfokokat, amiken végig kell menni a profi szintig, és nagyon szeretünk is benne lenne az "első" perctől, mert így együtt alakulunk az évek során. De a már befutott előadók esetén is igyekszünk behozni a lemaradásunkat, és sok-sok együtt töltött időt rászánva megismerni a már kialakult rendszert és megtalálni benne az erősségeket, vagy épp a változtatási lehetőségeket.

9. Nem tudjuk, hogy megéri-e, nálunk ez már szerelem. Van úgy, hogy egy-egy már sikeres formáció viszi a hátán több kísérletező projektünket, de a mai napig nem tudunk nemet mondani az olyan előadóra, akiről elsőre látszik, hogy színpadra termett. Ha minden jól alakul és végig tudunk menni vele az úton, akkor a befektetés biztosan meg is térül!


http://www.ko.hu/hu/

https://recorder.blog.hu/2016/08/10/a_dolgok_allasa_magyar_lemezkiadok_2016-ban_8_resz_ko_records
A dolgok állása – Magyar lemezkiadók 2016-ban, 8. rész: KO Records
süti beállítások módosítása