"Ahány gitár, annyiféle sound" - Podlovics Péter a Hangszerkollektorban

2016.08.03. 23:52, wordrecorder

podlovics.bmp

Csúcselőadókkal dolgozó rockmenedzser, akié az ország egyik legkomolyabb gitárgyűjteménye, ráadásul ezek egy részét történetesen ő maga készíti, egy részük pedig állandóan kölcsönben van a legkülönfélébb zenekaroknál, gitárosoknál. A Hangszerkollektorban ezúttal egy menedzser-gitárkészítő-hangszergyűjtő.

Podlovics Péter az ország egyik legnépszerűbb formációjának, a Quimbynek a menedzsere, de ő intézi a nyolcvanas évek óta élő legendának számító Európa Kiadó, az osztrák származású, de Magyarországon élő kiváló dalszerző-előadó Ripoff Raskolnikov és az USA és Magyarország között ingázó zseniális gitáros, Little G Weevil ügyeit is. A nyolcvanas években zenészként indult, de aztán inkább a koncertszervezés, menedzselés területén kezdett sikerrel működni, viszont a gitárok és az erősítők iránti szenvedélye az évek múlásával egyre csak fokozódott. Ma már 50-60 hangszere van, maga sem tudja, pontosan mennyi, mert egy részüket éppen a Blahalouisiana, az Ivan & The Parazol, Upor András vagy Lovasi András használja koncerten és stúdióban. Na meg mert egy részük éppen félkész állapotban, felújítás, átalakítás alatt áll. Péter ugyanis mostanra egészen komoly gitárépítővé vált.

- Hogyan került először gitár a kezedbe?

- Viszonylag későn kezdtem el gitározni, gimi második körül. Nagy lelkesen és tök gyorsan megtanultam az alapokat és azt gondoltam, hogyha ilyen hamar ekkora sikereket lehet elérni, akkor percek kérdése és az ember olyan jól játszik, mint Eric Clapton vagy Muddy Waters. Aztán persze gyorsan kiderült, hogy ehhez azért más is kell, és én a képességek egy jelentős részével nem rendelkezem. Így aztán maradt az, hogy 1983 körül egy darabig csináltunk egy gimis hobbizenekart Bayolin Blues Band néven, de mérsékelt sikerek mellett ez egy idő után, úgy az 1985-ös érettségim környékén szét is foszlott. Nem feltétlenül az utókor és a szakma igazságtalansága, hogy a zenekar neve nincsen arany betűkkel beírva a magyar rock történetébe. (nevet)

 
- Mikor kerültél át a színpad mögé?

- Egyetemista koromban, addigra már lett akkora rálátásom a gitározásra, hogy tudtam, vannak nálam sokkal tehetségesebbek, ügyesebbek. A rockandroll-bogár viszont megharapott és maradt az, hogy ha már nem én vagyok a színpadon, akkor segítsek azoknak, akik jobb, ha a színpadon vannak. Az egyetemi koleszban kezdtem el koncerteket szervezni, például Kollár Laciéknak, aki évfolyamtársam volt. Ekkoriban indult Boann nevű zenekaruk, nekik segítettem ügyes-bajos dolgaikban, de még szintén ekkoriban, a nyolcvanas években haverkodtam össze Fekete Jenőékkel és lett a Palermo Boogie Gang az első zenekarom menedzserként. Egy idő után még egy lemezkiadót is alapítottam Mafioso Records néven, hogy kiadjuk a Palermo lemezeit. A Quimby 1993-as első kazettáját, az A Sip Of Storyt is én adtam ki, és lettem az első menedzserük egy rövid időre, majd aztán hosszabb szünet után, a 2000-es évek vége óta ismét én vagyok.


- Hogyan folytatódott a karriered?

A kilencvenes évek közepén elkezdtem külföldi koncerteket szervezni Magyarországra, sokáig ez volt a fő tevékenységi köröm. Emellett pedig különböző budapesti klubokban szerveztem a zenei programokat.


- Mindeközben te folyamatosan gitározgattál is otthon?

martin.bmp- Mindig volt egy gitárom, egy román gyártmányú, Martin-formájú klasszik western gitár, amit még tizenévesen vettem Déván. Akkoriban még komoly dolog volt a határellenőrzés és nem lehetett csak úgy áthozni román terméket, úgyhogy ráragasztottam egy húrkészletről kivágott Fender-feliratot, mintha ez már egy évek óta meglévő hangszer lenne. Sok, költözéssel járó év volt aztán, amikor csak megvolt ez a gitárom, de nem játszottam rajta, viszont amikor elkezdtem Ian Siegallel dolgozni a kilencvenes évek végén, az újra a hangszer felé terelt. Évente kétszer-háromszor is elhoztam Magyarországra és mindig kínlódás volt, hogy erősítőt kellett bérelni, ő többféle gitáron is játszik, ezért abból is többfélét kellett szerezni, vagy kölcsönbe vagy bérelni. Ekkoriban fedeztem fel az eBay-t és hirtelen felindulásból vettem rajta egy Fender Deluxe Reverbet, hogy legyen egy fasza erősítő a fenti probléma megoldására. És elindult a lavina, vettem egy elektromos gitárt, aztán egy másikfélét, aztán még egyet, meg egy másik erősítőt és így tovább. Részben, hogy egy kicsit én is újra gitározgassak magamban, részben pedig, hogy ne kelljen bérelni az elhozott produkciók számára, mert akkoriban még az erre szakosodott backline-cégek nem igazán léteztek, haveroktól, hangszerboltoktól kellett kölcsönözni.


És aztán szépen szaporodtak a gitárok és az erősítők.

- Szaporodtak. Heti rendszerességgel hoztam külföldi produkciókat és ilyenkor mindig ment a gitárszakértés. Ilyen nyak, ilyen hangszedő, így szól és így tovább. És persze folyamatosan jöttek az impulzusok, hogy „hú, basszus, egy ilyen gitár még kéne!” Nem úgy vagyok gyűjtő, hogy mindenáron a befektetést keresem. A hardcore-gyűjtőknek két fő típusa van. Az egyik az eredeti évjáratokat kereső ritkaságvadász, a másik, ahová én is tartozom, a jó hangot, a különlegességet, a többitől való eltérést preferálja. Persze, ha  megengedhetném, akkor én is vennék egy 1959-es Gibson Les Pault, de annak az ára jóval százmillió forint felett van. (nevet)


podlovics2.bmpHogyan lett mindebből hangszerépítés?

- Ahogy egyre több hangszert ismertem meg, egyre inkább rájöttem, hogy az apró modifikációknak is mekkora jelentősége van, és hogy bizonyos olcsóbb gitárokból is milyen csodákat lehet kihozni. Amikor dolgoztam a Mezzofortéval, az ő gitárosuk, Bruno Müller mutatott pillekönnyű, letaglózóan jól szóló Stratocastereket és Telecastereket, amiken jól láthatóan nem Fender felirat volt. Mondta, hogy egy német hangszerkészítő barátja gyártja ezeket. Elkezdtem én is agyalni, hogy basszus, volt már egy csomó Fenderem, de valahogy egyik sem hozta azt a hangzást, amire vágyom, de hogy közben meg más olcsó gitárokból mi mindent ki lehet hozni. Elkezdett az is izgatni, hogy van egy jól szóló gitárom és hogyan lehet annak a hangját duplikálni, esetleg még jobbá tenni. És úgy 2005 körül elkezdtem leharcolt gitárokat is venni, az egyikből a nyakra volt szükségem, a másikból a test egy részére és elkezdtem ezeket hangszerész cimborák segítségével összerakni. Telecasterből, ami a kedvenc gitártípusom, például eddig csináltunk vagy tizenötöt. Egy jó példány a Kiss Tibié lett, egy a blahás Mózner Lacié, egy a Péterfy Bori & Love Band-es Nagy Istváné. Amúgy meg azt vallom, hogy ahány gitár, annyiféle sound és soha nem lehet a végére jutni. Akusztikus gitároknál még valahogy könnyebb ezt elfogadni, de amikor rájössz, hogy ez igaz a tömörtestű, ugyanúgy készülő elektromos gitárokra is, na az nagyon izgalmas dolog. És emiatt az ember soha nem bírja abbahagyni. (nevet)


Hangszersztorik

# 30-as évekbeli Kalamazoo

Tommy Emmanuel, az akusztikus gitározás egyik királya lépett fel a Müpában, ő egy igazi zenebolond, Ferihegy 2-n vettem fel és Ferihegy 1-nél már zenélt a mikrobuszban. Egy holland haverjától kapott egy ilyen Kalamazoo-t és nagyon megtetszett nekem is, kipróbáltam a koncert előtt, pillekönnyű, elképesztőn jó, sokoldalú hangszer. Az eBayen sikerült később levadásznom egyet, nagyon jó vétellel. Szabó Attila a Csíkból és Petruska András is használta már lemezfelvételen.


# National rezonátoros gitár

Kiss Tibi szokta mondani, hogy az a jó hangszer, azt érdemes megvenni, amiben van legalább két-három dal. Azaz, ami inspirál, azonnal fel akarod venni, játszani akarsz rajta. Na ez is ilyen, nagyon szeretem felkapni és slide-ozni rajta egy kicsit. A régi gitárok, amiknek történetük van, sokszor ilyenek, míg egy vadonat új hangszer számomra nem igazán vonzó.


# Duke Robillard Telecastere

Duke nagy gitáros, Tom Waits-től Bob Dylanig rengetegen hívják sessionzenélni. Ő is hasonló megfontolásból csinál magának gitárokat, miközben persze van sok kiváló eredetije is. Ezt a Telét is ő készítette magának, kipróbáltam egy magyarországi koncertje előtt és nagyon beleszerettem, borzasztó könnyű mocsári kőris teste van. Próba szerencse alapon, megkérdeztem, hogy nem adná-e el, ő meg vidáman azt felelte, hogy: de, eladja! Még három állomás volt vissza a turnéjából és éppen elege lett abból, hogy két gitárt már nem lehet felvinni a gépre és minden repülés előtt szét kellett szerelnie, hogy beférjen a bőröndjébe, így aztán eladta. Kiss Tibitől Ian Siegalen át Little G-ig rengetegen szeretnek rajta játszani.


interjú
: Dömötör Endre
fotó: Lékó Tamás

https://recorder.blog.hu/2016/08/03/_ahany_gitar_annyifele_sound_podlovics_peter_a_hangszerkollektorban
"Ahány gitár, annyiféle sound" - Podlovics Péter a Hangszerkollektorban

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr68926856

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.