Michael Kiwanuka: Love & Hate (Lemezkritika)

2016.08.02. 15:50, rerecorder

m_kiwanuka.jpg

Michael Kiwanukát nagyon magasra helyeztük indulásakor, aztán kicsit lentebb került, de második albuma miatt kénytelenek vagyunk ismét felmagasztalni, minden korábbinál jobban. Csodás visszatérés.

loveandhate.jpgKiadó: Polydor / Universal

Megjelenés: 2016. július 15.

Stílus: soulpop, folkjazz

Kulcsdal: Love & Hate

Kiwanuka csodagyerekként tűnt fel. Mi más lett volna, ha nem csoda, hogy első dalai tökéletesen idézték meg a folkos-jazzes-soulos elődöket, ám a nosztalgikus megszólalás igazából időtlen dalokat rejtett: a bemutatkozó Tell Me A Tale című például olyan mesés, hogy Terry Callier is legjobbjai közé sorolná. Nem volt nehéz kihallani a kimagasló tehetséget, nem volt meglepő, hogy megnyerte a 2012-es BBC Sound Of… „tehetségkutatót”, az viszont egy nagyon pici, türelmetlen csalódást okozott, hogy azévi debütáló albuma nem lett zseniális, szimplán „csak” klassz. A folkos szál a kelleténél jobban kidomborodott, hiányzott az anyagból az átütő bátorság és igen, ordított róla, hogy Bill Withers, Shuggie Otis, Curtis Mayfield a szerző hősei. Aztán két egymást követő évben is – ki tudja, milyen okból – az utolsó pillanatban mondta le szigetes fellépését. Mást nem is igen jegyezhettünk fel róla, négy évig jól el volt tűnve.


NA JÓ, EKKORIBAN KÉSZÍTETTÜNK VELE EGY INTERJÚT IS.

Azonban elég egyszer meghallgatni Love & Hate-et (sőt, elég eljutni úgy a harmadik számig), hogy egyértelmű legyen: Kiwanuka végre maradéktalanul beváltotta a hozzá fűzött reményeket, minden megbocsátva. Hogy mennyire keményen dolgozhatott ezen a tíz dalon, azt csak sejthetjük, de az is beszédes, hogy az idén májusra betervezett lemezen még az utolsó pillanatban is változtatott és csúsztak vele két hónapot. Most a bátorság is megvan, az anyag egy tízperces dallal kezdődik, amiben csak úgy az ötödik táján kezd el énekelni, de ezen felül is akadnak hétperces szerzemények. Nagyon váratlan zenei húzás nem sok van, inkább az eddigi Kiwanuka-világ teljesedik ki az iskolás jegyek teljes levetkőzésével, masszív, ellenállhatatlanul szuggesztív és eredeti dalokban. Danger Mouse és a feltörekvő Inflo produceri közreműködése itt-ott érződik a soundon (klasszik kettőzött Mouse-dobok, olaszos wahwah-gitárok stb.), van egy fulltotál rádiósláger (One More Night), hogy a kiadó is örüljön, amúgy meg olyan mesteri soulfolkjazz, hogy néha még a mennyei folyású What’s Going On is eszünkbe juthat. Máskor meg éles, néha már hendrixes gitársounddal figyelmeztet: ez a lemez már nem alaplemez. Meglep, végighullámoztat egy, a világot is jobban értő fiatal gondolatain, amelyekben a cseppet sem fekete-fehér, egyre megfejthetetlenebb életünk tükröződik tisztán – és az bizony bizonyos esetekben túl fekete a nagy fehérségben.

9/10

Dömötör Endre

a lemez: 

https://recorder.blog.hu/2016/08/02/michael_kiwanuka_love_hate_lemezkritika
Michael Kiwanuka: Love & Hate (Lemezkritika)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr998925212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.