Dal- és klippremier! Platon Karataev: Elevator

2016.08.02. 11:00, Frontrecorder

platon.jpg

Nyüzsög a hazai indiefolk-színtér, egyre másra tűnnek fel az új, fiatal előadók, zenekarok. Vagy éppen egy új, fiatal előadó alapít zenekart, ahogy tette ezt nemrég a dalszerző-gitáros-énekes Cz. K. Sebő, aki Balla Gergő gitárossal és Bradák Somával, a Szabó Benedek és a Galaxisok dobosával indított közös formációt. A Háború és béke parasztfigurájáról elnevezett Platon Karataev élőben már bemutatkozott a közönségnek, most pedig itt az első daluk, az Elevator, melyhez Rusek rendezett jópofa liftezős klipet.

karataev.jpgMint oly sokszor, a Platon Karataev sem komoly dolognak indult, hanem Sebő és Gergő házi örömzenélésének. Ők ketten régóta ismerik egymást (gyerekkén egy csapatban fociztak), aztán körülbelül két éve megélénkült kettejük között a kapcsolat; kiderült, hogy nagyon hasonló a zenei ízlésük, majd felmerült, hogy valamilyen módon egyesíthetnék Sebő dalszerzői ambícióit Gergő zenei tudásával. "Eleinte csak jókedvünkből zenélgettünk, Johnny Flynn-számokat énekeltünk, aztán előkerült egy-két saját ötlet, amit együtt játszhatnánk" - meséli a kezdetekről Sebő. "Nekem személy szerint addig nem volt igazán pozitív zenekaros élményem, és jól éreztem magam a szólóprojektemben. Gergő viszont folyton küldött újabb és újabb zenei ötleteket, amik nagyon tetszettek, és meggyőztek arról, hogy érdemes beletennem nekem is a magam részét, és kihozni közösen valami jót ezekből." Elkezdődött hát a közös munka, alakultak a dalok, viszont mindenképpen szükség volt egy dobosra. Mindketten Bradák Somát gondolták a legmegfelelőbbnek, így felvették vele a kapcsolatot, aztán elküldtek neki néhány demót, ő pedig ezeket hallva örömmel csatlakozott a zenekarhoz. "Szerintem elég hamar eltalálta a hangulatot, amiben mi is mozgunk ezekkel a dalokkal, és a dobtémáival teljessé váltak a számok"  - véli Sebő.

A Platon Karataev hangzásához amerikai és brit indiefolkisták adják a legfőbb inspirációt (mások mellett Jackson C. Frank, Laura Marling, Johnny Flynn, a Mumford & Sons, Bon Iver), a szövegeknek pedig fontos alkotórésze a melankólia, de ez nem jelenti azt, hogy kizárólag lassú dalokat játszanak. "A koncerteken egymást váltják a lassú vagy középtempós, lírai hangvételű számok, valamint a lendületesebb, szabadabb témák."  A trió bemutatkozó EP-je augusztus közepén érkezik Orange Nights címmel, rajta három dallal, melyek közül az Elevator jelenik meg elsőként, rögtön videoklippel. "Az Elevator a legelső dal, amit véglegesen összetettünk. Felépítésében egyértelmű a célunk: fokozatosan felszabadítjuk a szorongó, fojtogató érzéseket, hogy a végső katarzis után visszatekinthessünk az egészre. A dal címe is erre utal, illetve megjelenik a szövegben, ami egy kapcsolat elgyászolási folyamatának egyik szakaszáról szól - a később megjelenő számainkban felbukkannak majd további szakaszok is. Mi nagyon szeretjük játszani, nekem személy szerint mindig meghozza a kedvemet a zenéléshez" - kommentálja a dalt Sebő. Az Elevator videóját a hazai indieszíntér kedvenc rendezője, Rusek jegyzi, és inkább a zenekart bemutató imidzsklip, stílszerűen régi bérházban liftezős, háztetőn zenélős snittekkel. "Nagy élmény volt ezeken a háztetőkön zenélgetni, és remélhetőleg a képernyőn keresztül is átjön valami abból a szabadságérzésből, amit egy belvárosi háztetőn énekelve átélhet az ember." 

Jöjjön tehát akkor a Platon Karataev bemutatkozó klipdala, irány a tető(pont)!



fotók:
Rusek

https://recorder.blog.hu/2016/08/02/dal-_es_klippremier_platon_karataev_elevator
Dal- és klippremier! Platon Karataev: Elevator

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr218929738

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.