Minden eddiginél színesebb a How To Dress Well

2016.07.31. 08:00, wordrecorder

howto.png

Két év is eltelt már a legutóbbi How To Dress Well lemez óta, de Tom Krell (egy)személyes projektje körül most ismét megindult a mozgolódás, ami már az ősszel megjelenő, immár negyedik album bevezetésének szól. A klipben félmeztelen testek találkoznak, az elővillanó cicik miatt nem teljesen munkahely-barát - how to undress well!

Amit a hét elején még csak egy megújított, interaktívvá varázsolt honlap jelzett, az a részletekből összeilleszthető, majd elsőként meghallgatható új dal, a Lost Youth / Lost You videójával hivatalossá is vált, a Care címre keresztelt új lemez pedig a tervek szerint szeptember 23-án jelenik majd meg. A most kiadott klipből az is kiderül, hogy a kezdetek zörejeken átszűrt, esetleges lo-fi hangzását fokozatosan megnyitó zenész minden eddiginél grandiózusabb hatást célzott meg, amiben az új albumon több producer is a segítségére volt, a Lost Youth esetében például Jack Antonoff, aki a fun. és a Bleachers pofátlanul popos megszólalásáért is felelős.


A MEGSZÓLALÁSÁBAN EGYRE MAGABIZTOSABB KRELL PÁLYÁJÁT EGY 2014-ES LONDONI KONCERT ALKALMÁVAL MÁR A RECORDEREN IS ÖSSZEFOGLALTUK.


Viszont a már rögtön első albumával útmutatóvá vált How To Dress Well lényegét adó személyes hangvételű szövegek a zenész szerint az új anyagon is jelen lesznek, mindössze annyi történt, hogy az évek során egyre könnyedebbé váló alkotás örömét a Care dalaival a hallgatókhoz is el akarja juttatni.


Az Lost Youth / Lost You álomszerű színtengerré elmosódó - félmeztelen nők és férfiak ölelkezésére koncentráló - klipjével mindenesetre sikerült kicsit hosszabbá tenni a megjelenésig hátralévő két hónapot:


A mától előrendelhető lemez megjelenésének dátuma mellett hivatalossá vált a borító és a számlista is:

care.png01. Can’t You Tell
02. Salt Song
03. What’s Up
04. Lost Youth / Lost You
05. The Ruins
06. Burning Up
07. I Was Terrible
08. Anxious
09. Time Was Meant To Stay
10. Made a Lifetime
11. They’ll Take Everything You Have
12. Untitled

Címkék: how to dress well
https://recorder.blog.hu/2016/07/31/minden_eddiginel_szinesebb_a_how_to_dress_well
Minden eddiginél színesebb a How To Dress Well

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr278919608

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.