Itt a Cseh Tamás Program – Szeder

2016.07.03. 09:00, prerecorder

szeder2.jpg

Szeder-Szabó Krisztina zenekarával 2014 májusában jelentette meg Hab a tetején című debütáló albumát, majd miután sikeresen pályázott a Cseh Tamás Programban, megjelent Táncolj velem élet című második lemeze is. Az énekes-dalszerző-gitáros Szeder akusztikus hangszerelésű, magyar nyelvű dalait a francia sanzon, a jazz és a folk elemei színesítik.

„Már felnőtt fejjel döntöttem úgy, hogy felveszem anyukám nevét. Így egyrészt könnyebben megtalálható vagyok az interneten, másrészt adta magát innentől kezdve a Szeder mint művésznév” – mondta a frappáns névválasztásról a mindig mosolygós énekesnő, aki a Szeder mellett más zenekarokban is tevékenykedik: párjával ketten alkotják a MeloDisztiK nevű formációt, illetve az Ivan & the Parazollal is fel szokott lépni.

„A tagokat is én kerestem” – mesélte a Szeder név mögött rejlő zenekar alapításáról az énekesnő. Bakai Márton hegedűn, Szabó Sipos Ágoston dobon, Gyányi Marcell pedig nagybőgőn játszik, ebből is kitűnik tehát, hogy a dalok hangzása rendkívül sokszínű. A dalszövegek születéséről a következőképpen nyilatkozott Szeder: „Van egy segítségem, Lukácsházi Luca. Az elején megbeszéltük, hogy miről szóljanak a dalok, készítettem vázlatokat is, amelyek alapján ő lejegyezte a szövegeket. Most már utóbbiakat is én írom, ő pedig lektorálja. Így már nem csak tartalmilag, hanem formailag is egyre inkább belőlem erednek a dalok.”

A Hab a tetején című lemezt Szeder egy közösségi finanszírozós projekt keretében, önállóan adta ki, 2015-ben pedig sikeresen pályázott a Cseh Tamás Programba, új albumát az így kapott támogatásból készíthette. A Táncolj velem élet című lemez könnyed, mégis markáns stílusú dalokat vonultat fel, melyek hűen tükrözik Szeder optimista, vidám személyiségét.

„Nem mondom persze, hogy mindig minden élethelyzetben jó a kedvem, de az alapfelfogásom életigenlő” – jellemzi pozitív személyiségét az énekes-dalszerző, aki új albumát június 9-én mutatta be az Akvárium Klubban.

Mentoruk: Konczlik Lilla zenei szakember.


a Reggeli dal című számhoz készült klip, amelyben a reggeli zajok a szobába lépnek:


A
cikksorozat a Cseh Tamás Program együttműködésével készül. 

https://recorder.blog.hu/2016/07/03/itt_a_cseh_tamas_program_szeder
Itt a Cseh Tamás Program – Szeder

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr98851756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása