Komplett vizuális arculatot kapott Grabo'sky Recordernek készített két mixe

2016.06.30. 13:00, Frontrecorder

graboindex.jpg

Egyik kedvenc hazai producerünk, egyben a re-edit műfaj koronázatlan magyar királya, Grabo'sky még 2012-ben készített nekünk két egyedülálló mixet hazai dalok újravágásaiból. A Hungarian Edits 1-2 most, négy évvel később különlegesen szép díszdobozos vinyl-kiszerelést kapott, a MOME tervezőgrafika szakán végző Kaszás Balázs  mestermunkájaként.

kaszasbalazs.jpgBalázs (jobbra) alapvetően keresi a zene és a vizualitás összekapcsolásában rejlő új lehetőségeket, így erre futtatta ki diplomamunkáját is. Szakdolgozatában az albumborítókat vizsgálta tervezői aspektusból, míg mestermunkája témájául a "vizuális újravágást" választotta, az albumgrafika továbbgondolásaként. Ennek jegyében, a re-edit műfaj zenei jellegzetességinek vizuális leképezésével, komplett arculatot tervezett ahhoz a két Hungarian Edits-mixhez, melyeket az újravágás hazai mestere, Grabo'sky állított össze a Recordernek 2012-ben. "Tavaly ősszel, amikor a mestermunka terveit kellett bemutatni a tanároknak, még az volt az elképzelésem, hogy egy fiktív előadón keresztül valósítom meg a témám.  A tanáraim viszont nagyon furcsállották a fiktív előadó fogalmát, ezért azt javasolták, keressek egy valódit" - meséli Balázs. "Úgy voltam vele, hogy szimplán egy mai előadó albumával az üzenet kevésbé lesz erős, kevésbé mutat a jövőbe, amellett, hogy erőteljesen hordozza a múltat (beleértve a hordozóit is). Alapból szeretem a re-edit műfajt, nagyon jónak tartom, hogy régi számokat varázsolnak új köntösbe, tesznek újra elérhetővé, ezért elkezdtem jobban utánamenni. Egy zenében jártas barátom mutatta Grabo'sky-t, akit addig valamiért nem ismertem (pedig a Soundcloudon nagyon sok közös előadót követünk). Ráírtam Facebookon, hogy használhatnám-e valami hanganyagát a diplomamunkámhoz, majd találkoztunk személyesen. Afő elgondolás az volt, hogy mivel mindketten úgymond 'újrahasznosítunk', ezért ebből születhetne valami jó dolog. Szerettem volna még kiadatlan anyagának arculatot csinálni, ám mondta, hogy újabban felhagyott a re-editeléssel, de javasolta a Hungarian Edits mixeket, a vizuális arculathoz pedig teljesen szabad kezet adott."

HA MÉG NEM HALLOTTAD: A HUNGARIAN EDITS ELSŐ ÉS MÁSODIK RÉSZE.

 

bakelit.jpgAz arculat alapeleme maga a vinyl lemez. Balázs jó ideje végez anyagkísérleteket, melyek során különféle olvasztási, melegítési módszerekkel deformálja/transzformálja a vinyl lemezeket, sablonok használatával. Ebben a munkájában az így létrejövő (mű)tárgyakat ültette át grafikus felületre, erős fényű befotózással, utalva a re-edit lényegére, a régebbi zeneszámok átalakítására. A grafika elrendezése ugyancsak zenei asszociációra épül: a zeneíró szoftverek megjelenítő felületét idézi, az ezek alapját is adó grid-rendszer alkalmazásával. A régiből editálással születő új zenei produktum érzékeltetésére két grid keresztezi egymást egy adott felületen (az egyik grid öt egységenként osztja fel az adott területet vízszintesen és függőlegesen is, a másik grid pedig három magas egységenként metszi azt. Így helyenként erős vágások jönnek létre, máshol viszont egy vonalban találkoznak az elemek). A zenei képzettársítást tovább erősíti az arculat színvilága: a fekete a vinyl lemezre utal, a fehér a fotózás során keletkező fényekből adódik, a lila pedig a táncteret jelképezi, ahová a re-editeket szánják.

graboedit.jpgBalázs keze nyomán Grabo'sky két mixe díszdobozos csomagolást kapott, benne a két dupla lemezzel, plusz booklettel, poszterrel, matricával, valamint egy kártyára nyomott letöltési kóddal, ami a Hungarian Edits angol nyelvű mikroszájtjára mutat. A front borítón méretarányos grafika látható egy 10”-os lemezről, melyen az előadó neve íródik ki, elsőre nehezen kivehető módon egybeolvadva a sötét háttérrel (újabb asszociációként a zenére). "Szerintem jól működő kapcsolat született a zene és a grafika között. Volt olyan, aki amikor rájött, hogy vinyl lemez van a grafikán, megjegyezte, 'a padláson nálam is ott állnak még egy nagy stócban.' Lefogadom, hogy legalább egy szám a mixekről benne van abban a stócban. Úgy vélem, olyan asszociáció indul el az emberekben már a borítók láttán, ami a zenével válik egyértelműbbé" - mondja Balázs. A fiatal tervezőgrafikus teljesen valós és kézzelfogható, minden részletében (a belső tokoktól a lemezcímkékig) kidolgozott munkája akár tényleges kiadvány is lehetne, ehhez már csak - a mixek jogi tisztázása mellett - az hiányozna, hogy a lemezeken rajta legyen a zene.  Erről természetesen nincs szó, a Hungarian Edits unikális vizuális arculata marad az, aminek készült: gyönyörűen kivitelezett tervnek.



Kaszás Balázs diploma mestermunkájának elemei alább csodálhatók:

doboz1.jpg
doboz2.jpg
doboz3.jpg

borito1.jpg
borito2.jpg
lemez.jpg
lemez2.jpg
lemez3.jpg
lemez4.jpg
booklet.jpg
booklet2.jpg
poszt.jpg
letoltokod.jpg
set1.jpg
set2.jpg
set4.jpg
set5.jpg 

 fotók: Földi Viktor

https://recorder.blog.hu/2016/06/30/komplett_vizualis_arculatot_kapott_grabo_sky_recordernek_keszitett_ket_mixe
Komplett vizuális arculatot kapott Grabo'sky Recordernek készített két mixe

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr538856140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.