Szorongással telve térnek vissza az egykori Viet Congok

2016.06.14. 14:30, Frontrecorder

preoccupations.jpg

A kanadai Viet Cong zenekar tavaly januárban zajos, indusztriális posztpunk-sűrítmény bemutatkozó albumával irányította magára a figyelmet, majd szeptemberben azzal, hogy lecseréli az egyesek számára sértő nevét. A világ (na jó: a rajongók és a zenei sajtó) kíváncsian várt... és várt... és várt, mire végre idén áprilisban jött a bejelentés, hogy a Calgaryból származó négyes ezentúl a Preoccupations nevet viseli. Az átkeresztelt együttes cím nélküli albuma szeptemberben érkezik, első előzetesnek itt van róla az Anxiety című klipdal. 

Hogy a Viet Cong mint zenekarnév mennyire sértő/ízléstelen/helytelen, azon lehet vitatkozni, ahogyan azon is, mennyivel jobb a Preoccupations (SPOILER: szerintünk kifejezetten béna), de mindez persze a zenekar ügye, a zenéjükön pedig a névcsere mit sem változtat. Az ugyan némileg furán vette ki magát  hogy a bejelentés után még jó ideig Viet Congként koncerteztek, de tényleg tegyünk pontot erre, halljuk a zenét! Mert hogy Matt Flegel énekes-gitáros és társai időközben felvették az új lemezt, majd kis pihenőt tartottak, mostanra pedig már minden készen áll, szeptember 16-án érkezik a Preoccupations első (amúgy a zenekar második) albuma, cím nélkül természetesen. A frontember egyelőre annyit árult el, hogy a dalok mindegyike egy-egy nagyon specifikus témát, szituációt érint, így a Monotony a kilátástalan munkáról, a Memory a józan ész elvesztéséről, a Fever a vigasztalásról szól, az elsőként közzétett Anxiety pedig a zenekarban végbemenő változásokról. Na és mennyiben változott a zenekar? Az Anxiaty alapján a rétegzett, sűrű posztpunk-hangzás változatlan, a hidegen dallamos sziintikkel kísért(ett) kásás-drone-os vontatottság az elején, és az egészet belengő kriptahangulat viszont új "színt" hoz; ez a zenekar eddigi egyik legerősebb dala. A hatás a Yoonha Park által jegyzett hideglelős videóval együtt az igazi:

https://recorder.blog.hu/2016/06/14/szorongassal_telve_ternek_vissza_az_egykori_viet_congok
Szorongással telve térnek vissza az egykori Viet Congok
süti beállítások módosítása