Lecsó 50 koncert a Parkban

2016.06.14. 08:00, rerecorder

puf.jpg

(X) Parádés vendégelőadókkal ünnepli 50. születésnapját a Pál Utcai Fiúk frontembere, Lecsó. A kerek évfordulóhoz pedig különleges ünneplés dukál, így a születésnap alkalmából Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyén, a Budapest Parkban adnak lehengerlő koncertet június 17-én.

A Pál Utcai Fiúk immáron 33 éve meghatározó formációja a magyar zenei életnek, dalaikra felnőhetett már a kazettás, a cédés és immáron a digitális korosztály is. Őszinte dalszövegeik, „életvezetési tanácsaik” szlogenekké nőttek a fejekben, aligha van olyan, aki ne ismerné a Bált vagy a későbbiek közül a Legelőt, az évtizedek nem foghattak ki rajtuk, ugyanúgy esünk szerelembe velük mi is, ahogy tették szüleink. A közönség lelkesedése mellett pedig a zenekar is töretlenül, ugyanolyan energiával áll ki a színpadra ma is, mint a ’80-as években, elvégre a rock and rollból nem lehet kiöregedni. Olyannyira nem, hogy a zenekar alapító-frontembere Lecsó idén lesz 50 éves, a kerek évfordulót pedig természetesen azokkal az emberekkel ünnepli, akikkel eddigi élete több, mint felét leélte: a Pál Utcai Fiúkkal és a rajongóikkal. A helyszín szinte adott, hiszen három éve a Budapest Parkban ünnepelték a 30. Születésnapot is.

A jeles alkalomból zenészbarátok is tiszteletüket teszik a színpadon, így a közös zenélés során a Budapest Parkban fellép Kardos-Horváth János, Bérczesi Robi, Frenk, Szántó Faszi, Németh Juci és természetesen Lecsó régi zenésztársa, Lovasi András is. A koncert előtt az Üllői Úti Fuck hangolja be a torkokat, hiszen reméljük, a parádés névsor mellett azért egy boldog születésnapot erejéig a közönség is beszáll majd az éneklésbe június 17-én.

Facebook-eseményoldal

https://recorder.blog.hu/2016/06/14/lecso_50_koncert_a_parkban
Lecsó 50 koncert a Parkban

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr88808520

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.