Dalpremier! Poniklo: A Föld körül

2016.06.12. 19:00, rerecorder

poniklo_3.jpg

Poniklo Imre a változatosságok embere, főzenekara az Amber Smith mellett tagja a Poster Boynak, zeneszerzőként dolgozott Hámori Gabriella szólólemezén, de neki is van egy szólószál a karrierjében, 2009-ben jelent meg címnélküli debütálása, amit hamarosan - ősszel - követ a második album, A Föld körül címmel. Hogy további változatosságra hívjuk fel a figyelmet, ezúttal gitár helyett végig zongorán komponálta a dalokat, amelyek közül az első máris hallható egy cuki szövegvideo kíséretében, amiben Playmobil-figurák, egy zongorista-énekes zongorával, valamint kedves állatok a szereplők.

poniklo_cover.jpgPoniklo Imre az utóbbi időben az Amber Smith-szel volt aktív, tavaly jelent meg az együttes Modern című hatodik albuma (hozzá vicces jógás klip), és tavaly ünnepelték 15. születésnapjukat is (aminek apropóján a zenekar fotóarchívumát mutattuk be kommentárokkal), idén pedig a tízéves rePRINT album apropóján nosztalgiáztak. A dalszerző-előadó most dalszerző-előadó énjét engedi kidomborodni, és egy zongorán komponált lemezt jelentet meg ősszel, amiben ezúttal is van csavar, a szövegek nagy részét ugyanis nem ő, hanem sok más produkció mellett az Unbending Trees-ből ismerős Hajós-Dévényi Kristóf írta. 

„Egy időben, 2013-2014-ben kicsit untam a gitározást, vagy inkább kibővítette a spektrumomat, hogy elkezdtem zongorán dalokat írni. Ezek nagy része lett a Gabis lemez, aztán a lendület ment tovább a Modernre is, a Barking Dog kivételével az is zongorán született” – meséli a zongora térnyeréséről Poniklo. „Összesen 6+2 dal lesz a lemezen, nagy részük tavaly született. A szövegeket most döntően nem én, hanem Hajós-Dévényi Kristóf írta, mint például ennek most debütáló dalnak is. A Föld körülön, mármint a lemezen, van egy dal, ami a 2014-es Gabis albumról „csúszott le” és egy másik, aminek a magyar verziója fel is került arra (Víz és ég), de szerettem volna az eredeti angol szöveggel én is felénekelni. Egy harmadik szám szintén eléggé régi, a Gabis lemezzel egy időben vettük fel, de az eleve nem neki készült.”

A második Poniklo-albumot felvezető dalhoz készült egy megnyerő szövegvideo is: „a videó az én spontán ötletem volt, az állatkák a fiam Duplo-figurái. A szövegklipet Sinco Jim készítette."


és akkor az új dal és a kedves szövegvideo: 


nyitókép:
Sinco Jim
lemezborító: José Simon

Poniklo Facebook-oldala

https://recorder.blog.hu/2016/06/12/dalpremier_poniklo_a_fold_korul
Dalpremier! Poniklo: A Föld körül

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr478801392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása