Baleári naplementés új dal a Pet Shop Boys-tól (majdnem)

2016.06.12. 12:35, Frontrecorder

yooyoo.jpg

Két hónapja jelentkezett szuper új albummal a Pet Shop Boys, most pedig itt egy friss dal - amely akár az övék is lehetne. De nem az, mert a Pet Shop Boys című balearic pop-gyöngyszemet egy másik duó, a svéd Korallreven tagjainak új formációja jegyzi. Pet Shop Boys-remixet hozzá MOST!

2002-ben az electroclash-hullámon lovagló New York.-i producer-előadó, My Robot Friend első lemezén szerepelt egy We're The Pet Shop Boys című, számcímekkel dal, mely nemcsak hangzásával, de konkrétan megidézett számcímekkel is tisztelgett a brit szintipopduó előtt. Slusszpoénként (vagy azt is mondhatjuk, posztmodern ironikus gegként) nevezettek feldolgozták a róluk szóló számot (az ő verziójuk egy 2003-as kislemezük B-oldalán jelent meg), majd még egy csavarral Robbie Williams-szel is felvették annak 2006-os Rudebox albumára.

Ez a dal persze legalább annyira szól a nosztalgiáról, a nyolcvanas évekbe/boldog gyerekkorba való visszavágyódásról, amit a Pet Shop Boys dalai előhívnak, és ugyanerre épít a Yoo Yoo nevű brigád Pet Shop Boys című, napokban megjelent dala is. A formáció alapját az elvágyódós elektropopra szakosodott svéd Korallreven két tagja adja; a duó két briliáns album után tavaly augusztusban jelentette be a feloszlását (és búcsúzott ezzel a pompás dallal), de a jelek szerint a tagok nem sokáig bírták együtt zenélés nélkül. Az egyikük testvérével és különféle barátaikkal alkotott kollektíva bemutatkozása ott folytatja, ahol a Korallreven abbahagyta, vagyis tökéletesen hozza a trópusi/baleári/balti tengerparton naplementét bámuló elrévedős hangulatot. "Emlékszel arra, amikor hat-hétéves voltál, Olaszországban nyaraltál, a rádióból nyolcvanas évekbeli Pet Shop Boys szólt, és Fido Dido volt a legmenőbb?" - írják a dal mellé a Soundcloudon, és ha nem is pontosan ezek az emlékek fognak visszaflesselni, az biztos, hogy senki nem menekül a nosztalgiázás elől. A dal egyébként egyszerre idézi a kétezres évek elejének pasztorális downtempóját (Bent, Lemonjelly, The Avalanches) és a Pet Shop Boys latinos/mediterrán oldalát, na meg Neil Tennant jellegzetes narrációs stílusát - csodálatos lenne, ha ezt is feldolgoznák.

https://recorder.blog.hu/2016/06/12/baleari_naplementes_uj_dal_a_pet_shop_boys-tol_majdnem
Baleári naplementés új dal a Pet Shop Boys-tól (majdnem)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr448801340

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása