Magyarradar - † BLΔCK WRIST †

2016.06.04. 19:45, Frontrecorder

blackwrist.jpg

Witch house, Magyarországon, 2016-ban? Ez a néhány éve hype-olt, síron túli gótikus elektronikus zenéket összefogó Soundcloud-zsáner ugyan mostanra a múlté, de a † BLΔCK WRIST † név mögé rejtőző, arcát lepellel elfedő budapesti producerre mi mégis igent mondunk: egyrészt díjazzuk azt az elkötelezettséget, amellyel a kezdetek óta képviseli, szinte egyedüliként, itthon ezt a stílust, másrészt a zenéje túlmutat a witch house érfelvágós, halálra vált hangulati kliséin, inkább dühös, zaklatott, és nem egyszer keményen odaüt. Gabriel Blackwrist márciusban adta ki bemutatkozó albumát, ma a Rakéta Fesztivál keretében játszik élőben.

blckwrst.jpgIndulás: 2012, a witch house születésének éve.

Honnan: Budapest.

Stílus: witch house. Szerelem volt első hallásra. A végeredmény nálam persze kicsit más lett, és a jövőben talán még messzebb távolodom ettől a stílustól, ami a hangzást illeti, de az életérzés az teljesen witch house, és az is marad.

Hatások: az összes witch house előadó, képek, videók, filmek, érzések, emlékek, álmok és rémálmok.

Kiadó: nincs.

Történet: Sokféleképpen próbáltam kiadni magamból a negatív érzelmeimet. Voltak ennek konstruktív és egészen destruktív megnyilvánulásai is. A zenébe is bele tudok ölni ezekből valamennyit, és azzal legalább senkinek se ártok. Ezért létezik a † BLΔCK WRIST †.

Megjelenések: Az első albumon 2012-ben kezdtem el dolgozni, és bár rá két évre már majdnem készen volt, mégis csak most adtam ki, 2016-ban. Tökéletesre akartam, és nagyon sok időbe telt elfogadnom, hogy sosem lesz az.

Küldetés: nincs. Elengedtem már az ilyen dolgokat. Csak zenélni akarok. Néha még azt se.

Jövőkép: Nem tudom. Félek attól, hogy egyszer majd minden rendben lesz az életemben, vidám leszek és gondtalan, és akkor nem tudok majd többé ilyen zenét írni. Bár erre kevés esélyt látok.

Mellékprojektek: Mivel szeretném megőrizni az anonimitásom, erről nem beszélnék. De vannak mellékprojektjeim. Sőt, olyan is van, ami sokkal híresebb, mint ez.

Szexepil: Mindig úgy gondoltam, hogy a "negatív" érzelmek sokkal erősebbek tudnak lenni a "pozitív" érzelmeknél. Ez a zene lehangoló, szomorú, kétségbeesett, erőteljes és dühös, és mindez egyszerre. De valahol van benne talán valami szép is. Azt hiszem, olyan, mint amilyenek mi magunk is vagyunk. Mármint az én generációm. Meg talán az utánam következők még inkább. Vannak más projektjeim, sokféle stílusba belenyúltam már, sok közösségben mozgok, de mégis ezt érzem a legőszintébbnek; van valamiféle nehezen elmagyarázható kapocs azok között, akik igazán magukénak érzik a witch house-t.

Legnagyobb eredmény, elismerés: Én igazából a sokak számára jelentéktelen dolgokat tartom a legnagyobb elismerésnek: amikor valaki odajön egy koncerten és mond pár jó szót, amikor látom last.fm-en, hogy valaki épp az egyik számomat hallgatja, amikor meglátom, hogy egy olyan ismerősöm kiposztolja Facebookra, akinek fogalma sincs róla, hogy ez én vagyok. Ezek a dolgok számítanak nekem igazán. Sokkal őszintébbnek érzem őket, mint bármilyen díjat. Szóval köszönöm ezeket a visszajelzéseket mindenkinek.

 

† BLΔCK WRIST † tehát ma éjfélkor lép színpadra az Aurórában, a Rakéta Fesztivál hatodik napján, további infók a Facebook-eseményoldalon.


a † BLΔCK WRIST † †Δ† című első albuma:


a ȻHΔΘ$ apokaliptikus montázsklipje:





A cikk megjelenését a Cseh Tamás Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nkacstp_logo_650_png.png

https://recorder.blog.hu/2016/06/04/magyarradar_bl_ck_wrist
Magyarradar - † BLΔCK WRIST †

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr228779964

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.