Mutual Benefit: Skip A Sinking Stone (lemezkritika)

2016.05.25. 08:59, rerecorder

mutual_benefit.jpg

Az indiefolkos barokkpop csodája, hogy még mindig születhetnek a műfajban olyan szép lemezek, mint a második hivatalos Mutual Benefit-nagylemez. Akik hozzánk hasonlóan szerették az előzőt, most se fognak csalódni, sőt.

mutual-benefit-skip-sinking-stone-album-new-2016.jpgKiadó: Transgressive / [PIAS]

Megjelenés: 2016. május 20.

Stílus: indiefolk, barokkpop

Kulcsdal: The Hereafter

Ha van műfaj, amiben az időtlenség a legjobb hívószó, akkor az emberi lélek rejtelmeit kutató, dúsan vagy szellősen, de az akusztikus gitár köré hangszerelt folkos barokkpop mindenképpen az. A műfaj csodája pedig az, hogy a hatvanas évek óta szaporodó dalok között még mindig akad olyan, ami újdonságként hat, sőt, hogy még mindig akad olyan szerző, aki egy egész albumnyit össze tud állítani ezekből úgy, hogy azt érdemes legyen sokszor meghallgatni. Ezek az újdonságok persze nüansznyi dolgok, egy nagyon picit más karakter az énekhangban, amihez pont ugyanígy még nem társult hegedűszólam, és nem körítette pont úgy csilingelő fémes ütőhangszer. Egyre fogynak a még össze nem passzított dallamok és hangszínek, egyre nehezebb megtalálni azokat, de az amúgy eléggé telített mezőnyben a Mutual Benefit néven alkotó Jordan Lee meglepően jó találati aránnyal lel ezekre.

Már előző lemezekor, az eredetileg a Bandcampen publikált 2013-as Love’s Crushing Diamond idején annyira fülbeszökő volt mindez, hogy a műfaj két legnagyobb kortárs alakjához, Sufjan Stevens-hez és Justin Vernonhoz (Bon Iver) hasonlítottam tehetségét. A lemezt hamarosan újra kiadta egy nagyobb kiadó és úgy tűnt, Lee megindulhat az említettek sikereihez vezető úton (különben már 2008 óta ad ki fű alatt EP-ket, minialbumokat, kazettákat). Csakhogy a dalszerző-előadó nem sietett sehova, már eleve annak örült, hogy mindenfelé hívták koncertezni – a Mutual Benefit amúgy egy laza kollektíva az ő vezetésével, állandóan váltakozó közreműködőkkel. A közel három év alatt elkészült második album naplószerűen foglalja össze Lee elmúlt éveit és itt van egy újabb réteg, amiben ez a bizonyos szűk keresztmetszetű dalszerzős-barokkfolkpopos mező még mindig tud újat mondani. Nem mintha a boldog szerelmet, szakítást, nagyvárosi magányt ne énekelte volna meg ez a műfaj és általában a popzene is végtelenszer, de a világ hétről-hétre változik és pont azokhoz a dallamokhoz, pont ahhoz az énekhangszínhez pont ezeket a legújabb megfigyeléseket hozzáadva születhetnek olyan dalok, mint a 2014-es Black Lives Matter-tüntetésekről szóló City Sirens. A „kacsázást” címében is megéneklő játék a lemez központi metaforája: a felszínen maradás képessége, akkor is, amikor a természetes gravitáció egyszercsak győz a lendület felett. Nagyon hálás vagyok ezért a Mutual Benefit-lemezért. Jeff nem hozott szégyenbe, ez a tizenkét dal egyesével és együtt is szorosan ott van Stevens és Vernon legjobb dalainak, albumainak nyomában.

9/10

Dömötör Endre


a lemez: 


a Not For Nothing klipje: 


a Lost Dreamers friss videója: 

https://recorder.blog.hu/2016/05/25/mutual_benefit_skip_a_sinking_stone_lemezkritika
Mutual Benefit: Skip A Sinking Stone (lemezkritika)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr78745416

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.