M83: Junk (lemezkritika)

2016.05.24. 10:00, rerecorder

m83-solitude-new-song-listen-stream.jpg

Már az első jelek alapján nagyon gyanús lett, hogy nemcsak címével, de ténylegesen, szándékosan is szemetet készül ránk zúdítani az idei szigeten is fellépő M83, azaz az öt év után érkező friss stúdiólemez nagyon más lesz. Nos, az lett.

m83-go-mai-lan-junk-stream-single.jpgKiadó: Mute / [PIAS]

Megjelenés: 2016.

Stílus: retro eklektikpop

Kulcsdal: Road Blaster

Soha nem telt el még annyi idő M83-lemez nélkül, mint a legutóbbi, 2011-es sikeralbum, a Hurry Up, I’m Dreaming és a napokban kijött Junk között. Az öt évre a prózaibb magyarázat, hogy a zenekarvezető, Anthony Gonzalez eközben dolgozott két filmzenén (Oblivion, You And The Night – utóbbi testvére filmje), de ezeken kívül is írt új filmbetétdalokat, újra kiadta korai albumait, és együttműködött másokkal (például egyik nagy idoljával, Jean Michel Jarre-ral), tehát elfoglalt volt. A nyilvánvalóbb viszont az, hogy a 2011-es dupla album a Midnight City című slágernek köszönhetően mainstream siker lett, jóval több emberhez jutott el, mint az összes többi – szintén kiváló – korábbi lemez, és az efféle áttörés gyakorta leblokkolja az előadókat. Gonzalez egyszerű ihlethiányról beszél, de a tények beszédesebbek ennél.

Anélkül, hogy hallottuk volna a lemezt, már a freak albumborító is megerősíti, hogy aki a szépen építgetett karrierjében egyszercsak komoly szintet lép és azt a pillanatot nem akarja/tudja kihasználni, helyette hosszú éveket veszteget el, az a fonalat is elveszíti. Gonzalez nyilván nem akarta előző lemezei polírozottabb verzióját megcsinálni, a Junk alapján viszont azt se tudta, hogy merre tovább. A hangsúlyosan eklektikus, össze nem illő dolgokat társítani szándékozó album nyomokban M83-at tartalmaz, és kicsit mintha a Daft Punk-féle legutóbbi hátraarc mintájára fordulna olyan hetvenes-nyolcvanas évekbeli ős-ihletforrásokhoz, amelyek már eddig is hatottak az M83-világra, de most még szabadabban épültek be. Meg persze olyanok felé is, amik eddig periférián voltak, ám most ajtóstul rontottak be Gonzalez gyerekszobájába. A korszak tévésorozatainak inspirációja hangsúlyos, így nem nehéz arra gondolni, hogy a Muppet Show-nosztalgiában túlzottan is elengedte magát hősünk, akit most már az évekig mellette levő Morgan Kibby billentyűs sem fogott vissza. Ezek alapján kitalálható, hogy vannak bajok a lemezzel, és az okés számokat egészen meredek stílusváltások ellenpontozzák. Ezek egy része azért humoros és játékos, egy része viszont teljesen kiesik abból az univerzumból is, amit amúgy a mások szerepébe való belehelyezkedés jellemez. Szóval összességében elsőre teljes fejcsóválás, de ha erőt veszünk magunkon és túllendülünk ezen, akkor az is összeáll, hogy a totális kudarcot azért elkerülte az M83 – és azt se felejtsük el, hogy annyi zseniális album után törvényszerű, hogy becsúszik egy perverzen-átlagos is.

7.5/10

Dömötör Endre


a lemez: 


a Do It, Try It minimálanimációval: 

https://recorder.blog.hu/2016/05/24/m83_junk_lemezkritika
M83: Junk (lemezkritika)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr248742634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása