Kuriózum marad - kis exotica-határozó

2016.04.28. 13:15, Frontrecorder

martin_denny_exotica.jpg

Az űrkorszakban dívó exotica olyan – tadámm - egzotikus zenei műfaj, amelynek nem a napi rutin (élet-halál-szerelem) a témája, hanem kitekintés más, idegen kultúrákra/világokra, sőt más galaxisokra – a jól szituált és szofisztikált legényemberek életstílus-kiegészítő zenéjeként. Az exotica rövid áttekintése mellé Suefo (dj, a Mana Mana kiadó alapítója) összeállított egy top10-es listát a legalapvetőbb dalokból..

Mi ez?

les_baxter_bora_bora.jpgAz exotica zsáner nehezen körülhatárolhatónak tűnik, de aki hallott már ilyesmit, egyből felismeri. Fő alkotóelemei: a jazz, a klasszikus zene, az easy listening és a lounge, megfűszerezve a Föld egzotikus területeiről (Óceánia, Ázsia, Dél-Amerika, Afrika) származó hangszerekkel. E hangszereknek egy teljesen más zenei környezetbe emelésével gyakorlatilag a világzene egyik korai formája valósult meg, de a hibridstílus szívesen használta a korai elektronikus zenei eszközöket, főképp a theremint, a Hammond orgonát és a Moog szintetizátort, általuk megidézve a további misztikafaktort nyújtó világűrt is.

Mikor, hol?

Hol máshol jöhetett volna létre egy ilyen gyűjtőműfaj, mint a gazdag és gondtalan ötvenes évek Amerikájában? A kiindulási alapot adó, eleve népszerű easy listeninget kellett csak egy kicsit feltuningolni, hozzáadni olyan elemeket, amelyektől az sokkal érdekesebbé és többé vált egyszerű lift- vagy háttérzenénél. A hibrid olyan jól sikerült, hogy az exotica-lemezek gyorsan az eladási listák élére kerültek, aminek következtében a műfaj nagy nevei mellett feltűnt a követők hosszú sora és a legtöbb korabeli kiadó is igyekezett előállni valami hasonlóval – ahogyan a sikeres dolgokkal az lenni szokott.

Kik által?

martin_denny_primitiva.jpgÁltalában Les Baxter 1951-es Ritual Of The Savage című lemezét szokták megjelölni az exotica felfutásának kezdeteként, de már néhány évvel korábban is jelentek meg ilyen jellegű számok és albumok. A big band jazz felől érkező fiatal Baxter játszott Artie Shaw zenekarában is, ahol részt vett néhány hasonló dal előadásában. Valószínűleg ez az élmény hatott rá olyan ihletően, hogy később főkolompos legyen egy egész új műfaj életre keltésében. Már 1947-ben megjelent első nagylemezét, a Harry Revel zeneszerzővel és Dr. Samuel J. Hoffman thereminjátékossal együtt jegyzett Music Out Of The Moont is az exoticának, pontosabban annak ’space age’-ágának szentelte, de ez azért még inkább klasszikus filmzene volt thereminnel megbolondítva (a space age bachelor pad music, vagy egyszerűbben space age pop kifejezés egyszerre utalt a futurisztikusnak tekintett elektronikus hangszerekre és a sztereó korszak előtti hifi-hangzás játékosságára – a szerk.). A Ritual Of The Savage viszont tisztán exotica. Persze még itt is a klasszikus vonósok és fúvósok viszik a prímet, de minden dalban van valamilyen, az adott korban és környezetben meglepőnek számító hangszer (kongák, bongók, csörgők, harangok stb.). A lemez hallgatása közben bárki szafarikalapos felfedezőnek érezheti magát egy dzsungel mélyén, és ezt Hollywoodban is így gondolták: 1953-tól egyre több filmzene megkomponálására kérték fel Baxtert, aki megbízhatóan szállította is a borzongást nyújtó hátteret. Élete során több mint száz teljes filmzenét írt, de ezen kívül is nagyon sok alkalommal használták fel szerzeményeit. Eközben folyamatosan a világot járta és kutatta a törzsi zenéket, leginkább a dél-amerikai, elsősorban a brazil ritmusokban mélyült el. Utóbbiaknak külön lemezeket szentelt, ilyen például a Jungle Jazz vagy a Boogaloo In Brazil.

Martin Denny színrelépésével állt aztán össze a teljes exotica-kép. A Baxterhez hasonlóan big bandes hátterű Denny már egy jóval kisebb létszámú zenekarral dolgozott, kevesebb vonóst használt a felvételein és azt is rafináltabb hangszereléssel tálalta, ezáltal sikeresen eltávolodott az akkoriban megszokott hangzástól. Újabb területek érdekes hangszereit keverte a koktélba, Ázsia és Óceánia bevonása az ő érdeme. Egy átlagos afrikai dzsungel is csupa meglepetés a fehér embernek, de ha a dzsungel a világ végén, egy apró polinéziai szigeten terül el, azt nehéz überelni. Az indonéz, japán, hawaii, polinéz zeneszerszámok mellett felhasználta a dzsungellakó madarak, majmok és egyéb vadállatok hangját is. 1956-os Exotica című lemezével pedig végre nevén nevezte a teremtményt és a műfaj keresztapjává vált. Ezen az albumon még főleg mások – köztük Les Baxter – szerzeményeit játszotta, de az egy évvel későbbi folytatáson már több saját tétele is szerepelt. 1958-ban két, ’59-ben öt albummal jelentkezett – mondhatjuk, hogy volt rá igény.

yma_sumac_voice_of_the_xtabay.jpgDenny zenekarában játszott vibrafonos poszton Arthur Lyman, aki szintén kiemelkedő hangszerelővé és zenekarvezetővé vált. Főleg Hawaii és Polinézia volt a szakterülete, de ő sem ijedt meg egy kis eklektikától és a munkától sem, az 1959-ben hat kiadott albummal egykori főnökére is rávert egy kört. 

Az USA exotica-nagyágyúi mellett volt egy mexikói ász is Juan Garcia Esquivel személyében. Zenekarvezető, komponista és hatéves korától zongorista hősünk ontotta az elképesztő zenei humorral megírt dalokat, mint a La Raspa, a Mucha Muchacha vagy a Mini Skirt, amiket aztán harminc évvel később a Montefiori Cocktail, vagy a Skeewiff hasznosított újra, de a Mini Skirtből még a Kronos Quartet is készített egy saját verziót.
1958-as Other Worlds Other Sounds című albumán nincsenek saját dalok, de ez így is egy alapmű a nagyszerű hangszerelés és zongorajáték okán. A ’62-es Latin-Esque már Esquivel-szerzeményekben is bővelkedik.

Sok szó esett már a színteret létrehozó zenekarvezetőkről, de ahogy nem beszélhetünk a vámpírfilmekről Béla Lugosi említése nélkül, úgy az exoticáról sem Yma Sumac hanyagolásával. A perui származású szopránénekesnő nemcsak az inka kultúrával oltotta be a műfajt, hanem öt oktávnál szélesebb terjedelmű hangjával és példátlan énekstílusával is hagyott maga után néhány leesett állat. Első lemeze, az 1950-es Voice Of The Xtabay még ma is megdöbbentő alkotás; Yma a vicces és elborult részek között ugyanúgy vándorol, mint hangmagasságban, a zeneszerző pedig nem más, mint Les Baxter. Lemezei meglehetősen egyenetlen színvonalúak és hangulatban is nagyon különbözőek, a debütalbumon kívül az 1954-es Mambo!-val nem lehet befürödni, nem véletlen, hogy a legtöbb hangmintát erről vette az utókor (például a Palais Schaumburg, az Avalanches vagy a Black Eyed Peas).

terry_snyder_persuasive_percussion.jpgA műfajban Dick Hyman a mai napig az egyik legkomolyabb játékos. Őt a legtöbben a Woody Allen-filmek állandó zeneszerzőjeként ismerik, és néha ott is belecsúszik az exoticába, ahogy a Moon Gas című lemezén, a Provocative Piano sorozatán vagy a Brasilian Impressions-ön is. Két ’69-es albumán (Moog és The Age Of Electronicus) nagyjából mindent kihoz a Moogból, ezek már a space age pop kísérleti oldalát mutatják. Érdemes még a Terry Snyder And The All Stars formáció tagjaként jegyzett lemezeit tanulmányozni, ahogy a legendás dobos és ütőhangszeres Terry Snyder szólóanyagait is. Snyder és Hyman komoly lemezmennyiséget hozott össze a Command kiadónál, de a cég feje, Enoch Light mindkettőjüket túlszárnyalta. A követhetetlenül nagyra nőtt diszkográfiából a Provocative Percussion Vol. 3 és 4, valamint a The Private Life Of A Private Eye sorolható ide valamennyire, de biztos van ennél több is.

Retro exotica

tipsy_trip_tease.jpgA 60-as évek második felétől az exotica meglehetősen háttérbe szorult, már nem számított se divatosnak, se különösebben érdekesnek. Persze nagyon sok műfajra volt hatással. Ezek közül legkézenfekvőbb az olasz (Riz Ortolani, Piero Piccioni, Piero Umiliani), a francia (Nino Nardini, Roger Roger) és a német (Charles Wilp, Peter Thomas) easy listening-, lounge-, funk/soul-, library music-színtér.

A mellőzött zsánert a ’90-es években emelte újra be a zenei köztudatba a retróhullám, ekkor hirtelen sok olyan előadó lépett elő, akiknek egyértelműen az exotica volt az egyik legfőbb inspirációjuk. Tényleg csak a jéghegy csúcsát érintve, ilyen volt Amerikában a Combustible Edison, a Tipsy és a Don Tiki, Japánban Yoshinori Sunahara, Cornelius és Towa Tei, Oroszországban pedig Oleg Kostrow, aki később zenekarát a Messer Für Frau Müllert is ilyen irányba kormányozta, vagy a Sputnik és Kim & Buran (a Stereolab és néhány hasonló előadó pedig a space age poppal flörtölt).

Az új hullámmal együtt elérkezett az újrakiadások és válogatások ideje is, ezek közül a Capitol cég kifejezetten igényes Ultra-Lounge sorozatát érdemes fülelni. A felsoroltak időközben már irányt váltottak vagy nem aktívak, de azért manapság is lehet olyan produkciókkal találkozni, amelyek részben, vagy egészen ilyen zenét játszanak, például a Mr. Ho’s Orchestrotica, a Mop Mop, vagy a Tiki Joe’s Ocean. Ők még őrzik a lángot.

 

A gyors műfajtörténeti leckéhez jár zenei segédanyag is, a cikk szerzője, Suefo összeválogatott tíz olyan esszenciális exotica-dalt, amit nem árt ismerni.

Arthur Lyman: Taboo

Az egyik legemblematikusabb exotica-dal, amit a műfajban mindenki játszott, de talán ez a legjobb verziója. Minden percben bejön egy meglepő váltás, egy újabb furcsa hangszer, és közben a háttérben rikácsolnak a papagájok.


Dick Hyman and Mary Mayo: Space Reflex (Blues In 5-4)

A cím is mutatja, hogy ez nem dzsungelzene, hanem a Moogból kitekert földönkívüli világ hangja.


Eden Ahbez: Market Place

Egy kevésbé ismert, de annál kalandosabb életű igazi őshippi magával ragadó alkotása.



Esquivel: Jungle Drums

Irgalmatlan visszhangokkal indító könnyed kis szállós, latin dal, aminek a végén szétdobolják az agyunkat rendesen.


Les Baxter: Stone God

Perkázásból itt sincs hiány. A műfaj atyja egy száguldó tempójú ütősrohamot hozott össze a poroszkáló
szimfonikus zenekarral. A furcsa ötvözet eredménye az egyik legjobb szerzeménye lett.


Martin Denny: Quiet Village

A legismertebb Les Baxter-dal az exotica névadójának válozatában hozza a legjobb formáját: dzsungelhangok, perka és zongora megkapó harmóniája.


Robert Drasnin: Chant Of The Moon

Ő sem túl közismert szerző, a lemezt is felkérésre készítette, de mivel jól sikerült, érdemes belefülelni. Fun fact: a zongoránál a fiatal John Williams tevékenykedik.


Stereophonic Space Sound Unlimited: Budapest Incident

Egy laza 30 éves ugrással 1998-ban teremve ilyen virágait találhatjuk az elszórt exotica-magvaknak. Svájci
lemezboltos zenészek hangfestenek, mi pedig velük szállunk. De vajon milyen incidens történhetett Budapesten?


Tipsy: El Bombo Atomico

A Tipsy első nagylemeze, a Trip Tease az egyik olyan album, amit érdemes magunkkal vinni egy lakatlan szigetre. Én speciel nem tudom megunni elvarázsolt, mindentől távoli könnyed kísérletezésüket. Nehéz egyet kiemelni a lemez dalai közül, így azt választottam, amelyiknek a címét már kölcsönvettem egy bulisorozatomhoz.


Yma Sumac: Taita Inty (Virgin Of The Sun God)

Végül, de nem utolsó sorban jöjjön a műfaj királynője az 1950-es első lemezének első dalával. Egyet sajnálhatunk: hogy már nem hallhatjuk akkori füllel.

https://recorder.blog.hu/2016/04/28/kuriozum_marad_kis_exotica-hatarozo
Kuriózum marad - kis exotica-határozó

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr868669652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.