„Ezt kipróbálom, aztán meglátjuk, mi történik” – William Basinski-interjú

2016.04.19. 19:06, rerecorder

william-basnski-616x440.jpg

William Basinski a hetvenes-nyolcvanas években készített szalagos loopjaival dolgozik; melankolikus dallamai a folyamatos ismétlés, egymásra úsztatás és más technikák által valami mássá változnak át. Legismertebb darabja a 2001-ben készült, a szeptember 11-i tragédiával elválaszthatatlanul összekapcsolódott The Disintegration Loops sorozat, amely hat loop fizikai romlását örökíti meg. A jobb híján az ambienthez sorolt kultikus zeneszerző a Trafó Electrify sorozatában lépett fel először Budapesten, a David Robert Jonesnak – vagyis David Bowie-nak – dedikált új darabját mutatta be.

- Keringett egy időben egy darabod a neten, amit tévesen úgy címkéztek fel, hogy Saddest Melody Ever Heard (A legszomorúbb dallam a világon).

- Nem, ez nem téves, hanem amolyan titkos alcíme volt a Melancholia II-nek, ami az egyik legnépszerűbb... single-öm. (nevet) Nagyon érdekes az a dallam, valamiképpen ott van minden popdalban – na jó, talán nem minden egyes dalban, de nagyon gyakori akkordváltásról van szó, ami egyben mélységesen melankolikus, ha jobban odafigyelünk. „A legszomorúbb dallam valaha” – lehet, hogy ez túlzás, mindenesetre ez valamilyen módon tőlem jött.


william_basinski_m_rz_06_058_1352923823.jpg- Épp azt akartam megkérdezni, hogy melyik számodra a legszomorúbb dallam.

- Hát ez. (nevet)


- Szerinted mi a különbség a szomorúság és a melankólia között?

- A szomorúság a melankólia tünete. Időről időre mindannyiunkon erőt vesz a melankólia, hiszen emberek vagyunk, törékeny a szívünk. Ezért hat ránk ilyen erővel a zene. Én magam rettenetesen melankolikus gyerek voltam, és felnőve voltak gondjaim, de a zene segített abban, hogy kiszabaduljak rossz körökből, hogy letegyek olyan terheket, amiket már nagyon nem kellett tovább cipelnem. Sokat segített a zene, és mások mondták, hogy nekik is. Nagy és mély megtiszteltetés, amikor emberek személyesen vagy e-mailben elmondják nekem, hogy mennyit jelent számukra a zeném, hogy segít nekik. Ez azért már valami.


- Rám érdekes módon olyankor hat nagyon a zenéd, amikor ki kell kapcsolnom. Hirtelen nagyon elkezd hiányozni, üres lesz a csend körülöttem, és ebből jövök rá, hogy mennyire betöltötte a teret.

loops3.png- A Watermusic című darabom nagyon érdekes ebből a szempontból. Az egy generatív darab volt, ami folyamatosan szólt a brooklyni loftunkban. Három különböző, más-más hosszúságú loop szólt három írható cd-ről, és tényleg beépült a környezetünkbe [ambience], ez volt a csendünk. Néha felébredtem az éjszaka közepén, és a legcsodásabb dolgokat művelte; ilyenkor berohantam a stúdióba, bedobtam egy cd-r-t az íróba, elindítottam és visszafeküdtem. Aztán kilenc hónap után egyszer a stúdióban voltam, éppen egy újabb cd-t írtam, nagyon szépen bugyborgott a zene, aztán egyszer csak elhallgatott. Gondoltam, biztos kiégett a biztosíték az erősítőben. Elindultam, hogy megkeressem a hibát, amikor egyszer csak fogta magát és újraindult. Rájöttem, hogy kilenc hónap után eljött az a pillanat, amikor mindhárom loop egyszerre ért véget. Szóval kézenfekvő volt, hogy ez lesz akkor a darab vége. De még néhány hétbe beletelt, amíg el tudtam engedni, annyira hozzászoktunk, hogy mindig ott szól a lakásban. De hát semmilyen más zenét nem tudtunk közben hallgatni, és persze nem is tudtam más zenén dolgozni sem. Ha nem engedem el, örökké benne maradtam volna ebben a buborékban, és akkor a Disintegration Loops sem történt volna meg. (a négy részletben kiadott mű borítói fent)


- Arról sok interjúban beszéltél, hogy azért kezdtél el loopokat csinálni, mert nagyon tetszett a mellotron. Hogyan léptél át a loopok készítéséről a loopokra alapuló zeneszerzéshez?

- Amikor elkezdtem zenélni, a legnagyobb hatással a barátaim voltak rám, akik mind festők voltak. A partnerem, Jamie (Elaine – a szerk.) nemcsak festő, de nagy lemezgyűjtő is, ami én sosem voltam. Dolgozott lemezboltokban, és napi szinten, nagy tételben hordta haza a zenéket. Minden megvolt, amit csak akartunk, a legobskúrusabb cuccok is. És amikor láttam Brian Eno Discreet Music című lemezének hátsó borítóján az ábrát, amin egyik helyről a másikra tekeredik a szalag, aztán vissza, akkor elmentem az ócskáshoz, és bevásároltam egy halom magnót és használt szalagot – kb. tíz dollárért, ami még belefért a költségvetésembe. Elkezdtem játszani ezekkel, és amikor jó dolgok jöttek ki ebből, az nagyon bátorító volt. Tanult zenész vagyok, és az egyetemen zeneszerzést is hallgattam pár évig, úgyhogy voltak mindenféle ötleteim, amiket ráadásul nem féltem kipróbálni. Úgyhogy mondhatjuk, hogy így kezdtem el zenét szerezni, bár annak idején nem feltétlenül tekintettem ezt zeneszerzésnek. Nem igazán volt meg a kontextusa annak, amit csináltam. De mivel tetszett, ami kijött ebből az egészből, csináltam tovább. Vannak darabjaim, amik formálisabbak – mint a Nocturnes, amin a loopok elindítását, időtartamát grafikus kottában írtam le –, és vannak szabadabbak vagy intuitívabbak. Olyan volt ez számomra, mint a festés. És amikor az eredményt újra meg újra meg újra meg tudtam hallgatni, akkor éreztem, hogy igen, ez egy kész darab.

will_thenewyorker_annals-of-sound-william-basinski-s-cascade.jpg


- Érdekes, hogy a festészethez hasonlítod a zenédet, mert az idő nagyon fontos és sajátos szerepet tölt be benne – és a festészetről nem szokás ezt gondolni.

- Jó, de maga a festés egy időbeli folyamat – vannak, akik akár éveket dolgoznak egy képen, vagy hónapokat, de legalábbis órákat biztosan igénybe vesz. Persze amikor készen van, akkor már a nézőn múlik, hogy mennyi időt akar eltölteni vele. Van, hogy egy festmény előtt legszívesebben órákat ülnél, csak néznéd és csodálnád.


- Igen, de akkor is a néző szabadon elidőzhet ennél vagy annál a részletnél, alaposan megfigyelheti, vagy nézheti az egészet. De a zenéd nem így működik. A hallgató gyakran lemarad arról, ami történik benne: csak azt észleli, hogy valami megváltozott, de nem kapja el pont azt a pillanatot, amikor változott.

- Na igen, amikor elveszel az időben. Az időutazás élménye, a varázslat – nem tudom, hogyan, de megtörténik. (nevet)


- Mondtad, hogy vannak formális, intuitív stb. szerzeményeid. Vannak konceptuális darabjaid, amik valamilyen idea megvalósításából indulnak ki?

- Nem; általában egy hangból, egy loopból indulok ki, vagy bármi másból, ami megragad. Követem és várom, hogy hova lyukadok ki. Aztán van, hogy egyszer csak megjelenik egy koncepció, de ez nem a kiindulópont, hanem csak később következik be, ha egyáltalán.


- A zenéd általában kerüli a drámai vagy „történetmesélős” szerkezeteket, amik a nyugati zenét legtöbbször jellemzik. Ez szándékos?

- Nem, nem. Egyszerűen arról van szó, hogy azzal foglalkozom, amit szeretek. Ha minden egyes hangot ki kéne gondolnom, aztán lejegyeznem, akkor halálra unnám magam. Mindig valami varázslatosra, valami megmagyarázhatatlanra várok, hogy megtörténjen az... (gondolkodik), az, amitől újra meg újra meg újra meg tudok hallgatni valamit, anélkül, hogy megunnám. És ha rám így hat, akkor elég jó ahhoz, hogy másoknak is megmutassam. Ez nem mindig történik meg, van, amikor tovább kell lépnem.


will_maxresdefault.jpg


- Beszéltél is róla interjúkban, de amúgy is nyilvánvaló John Cage hatása.

- Igen, nagy hatással volt rám az a szabadság, hogy minden megengedett, hogy nem kell hangjegyeket leírnod egy papírra, és nem szükséges, hogy egy zenekar játssza a darabodat. Ez nagy dolog volt.


- Cage írásaiban a keleti gondolkodás hatása fedezhető fel az olyan koncepciók mögött, mint például a véletlen események elfogadása, beemelése a zenébe. Nálad is van ilyesmi a háttérben?

- Igen, legalábbis a klasszikus indiai zene, meg a pszichedelikus, nem evilági, zsongó, drone-os, minimalista cuccok – ezekkel mindig egy hullámhosszra tudtam kerülni. Ha a Kelet és a Nyugat között kell választani, akkor az előbbi mindenképpen közelebb áll hozzám. De nagyon sok minden hatott rám, sok mindenre tudtam azt mondani, hogy „na, ezt kipróbálom, aztán meglátjuk, mi történik.”


- Van kedvenc formátumod, cd, vinyl vagy bármi?

- Nem igazán tudom. Amikor elkezdtem kiadni a zenéimet, akkoriban szereztem először egy Apple laptopot, és akkor találkoztam az internettel is – persze az még a betárcsázós korszak volt, és az én zenéim túl hosszúak voltak ahhoz, hogy le lehessen tölteni őket. Akkor azt gondoltam: ez az ideális, nincs termék, csak maga a zene lebeg az éterben – én meg begyűjtöm a pénzt érte. (nevet) Nincs gyártás, nincs szükség műanyag tokokra, semmire. De hát az emberek máig szeretik, ha valamit gyűjthetnek, és valamilyen mértékben ennek meg kell felelni. Szeretem, ha szép dolgokat adhatok a kezükbe. Azt nem tudom, cd-t meddig fognak venni; a vinyl viszont szép, nagy és jól néz ki, mostanában azonban egy örökkévalóság, mire legyártják. Miért, neked van kedvenced?


- Számomra a te zenédhez a cd illik a legjobban. Mert abban nem lehet csak úgy simán odaugrani, ahova akarsz...

disintegrationloops-600.jpg- Igen, és gyorsan csekkolni, hogy honnan hová jut a zene.


- Főleg a minimalistább darabjaidnál...

- Megnézni, hogy változott-e egyáltalán, mi? (nevet) Na jó, akkor fogok cd-ket kiadni.


- Olvastam, hogy a
Disintegration Loops négy lemeze többek között azért nem jelent meg egyszerre, mert nem volt rá pénzed. Milyen volt, amikor elkészült a díszdobozos kiadvány? (Két koncertfelvétellel kiegészítve 9 LP-n, 5 CD-n, egy 148 oldalas könyvvel.)

- Hát eléggé... (gondolkodik) sokkoló. (nevet) A Temporary Residence-nél csodás munkát végeztek, és nagy visszhangot váltott ki, nagyon jó kritikákat kapott. Érted, 10 pont a Pitchforkon, hát ennyit senki nem szokott kapni! Talán a Beatles... (nevet) Szóval gyönyörű egy tárgy, egy nagy, nehéz, négykilós tégla. Szerintem szerezz egyet belőle!


interjú:
Rónai András


részlet a Disintegration Loops-ból: 

https://recorder.blog.hu/2016/04/19/_ezt_kiprobalom_aztan_meglatjuk_mi_tortenik_william_basinski-interju
„Ezt kipróbálom, aztán meglátjuk, mi történik” – William Basinski-interjú

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr438643748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása