A valóság is épp elég romantikus – Világzenei filmek (2. rész)

2016.04.05. 18:50, rerecorder

bigne4.jpg

Gyakrabban készülnek komplett világzenei filmek, minthogy egy-egy világzenei felvétel beszivárogna egy-egy hollywoodi film soundtrackjébe. A világzenének ugyanis szinte mindig története van, és ez a történet sokszor filmre is kívánkozik. A 39. Recorder magazin Világrecorder cikkében Weyer Balázs a műfaj legjobb filmjeit gyűjtötte össze két részben, az első fejezetben a leginkább meghatározó példák szerepeltek, most jöjjenek az ínyenc fogások.

Három nagyon erős film Maliról:


Je chantarai pour toi (2002)

Jacques Sarasin filmjében Boubacar Traore vezet végig Mali és a saját történelmén a hatvanas évektől, a függetlenségtől a film készültéig. Az életrajzi doku-fikcióban Traore élete sok harmadik világbeli zenész ismerős történetét hozza: valamikor mindenki ismerte, de mivel nem élt meg a zenélésből, felhagyott vele és szabó lett, majd ügynök, majd – Franciaországban – építőmunkás, mígnem egy nyugati producer fel nem fedezte újra. A filmben Traore-n kívül generációjának számos nagy zenésze – Ali Farka Toure, Ballaké Sissoko, Mamadou Sangaré – is szerepel. 


They Will Have To Kill Us First (2015)

Ez egy nagyon friss film Johanna Schwartz-tól, aminek 2015 októberében, a budapesti WOMEX-en volt a premierje. A Kickstarter-kampánnyal is finanszírozott film azt mutatja be, hogy a 2012-ben kezdődött polgárháború feldúlta Mali zenei életét is. A filmben a legfontosabb karakter a mali zene egyik matrónája, Khaira Arby – aki a harcok középpontjában álló Timbuktuban szeretne koncertet adni – és az egészen frissen sztárrá vált, menekülttáborban alakult zenekar, a Songhoy Blues.


Woodstock In Timbuktu (2012)

A They Will Have To Kill Us Firsthöz hasonlóan ez a német dokumentumfilm is a polgárháborúról szól, de inkább tuareg (vagy ahogy ők mondják: kel tamasheq) szemszögből – a zenekarok is a tuareg sivatagi blues-t képviselik: a Bombino, a Tartit, az Amanar.  Itt is Timbuktu az egyik kulcshelyszín, ahol a Festival au Desert-t, minden idők egyik leglátványosabb fesztiválját tartják – illetve tartották, mert a polgárháború kitörése óta Ségou-ban rendezik meg. A rendező Désirée von Trotha.


Három film Fela Kutiról

Fela Kuti talán a leginkább filmre való karakter a zenetörténetből. A máig virágzó stílust (afrobeat) alapító, kommunában élő, saját fiktív, de valamennyire mégis működő államot létrehozó, vad, radikális és érzékeny, sok zenészgyermeket maga után hagyó, AIDS-ben elhunyt nigériai zenész az egyik legnépszerűbb dokutéma.

A három legjobb:

Music Is The Weapon (1982, rendezte: Jean Jacques Flori és Stephane Tchal-Gadjeff)
Teacher Don’t Teach Me Nonsense (1984, rendezte: Dennis Marks)
Finding Fela (2014, rendezte: Alex Gibley)


További 12 jó világzenei témájú film:


Bound For Glory (1976, Hal Ashby, magyarul: Dicsőségre ítélve)
A Woody Guthrie életéről szóló játékfilm nem is annyira ró, de David Carradine alakítja benne Guthrie-t, és ezért megéri látni.


Koyaanisquatsi (1982, Godfrey Reggio, magyarul: Kizökkent világ)
A dialógusok nélküli montázsfilm zenéjét Philip Glass alkotta, nem igazán világzene, de mégis. Legalább annyira kíséri a zenét a film, mint fordítva. 



Umm Kulthum (1996, Michal Goldman)
Az 1975-ben elhunyt Umm Kulthum (vagy más átírással Oum Khaltoum) errefelé nem sokak emlékezetében maradt meg, pedig talán az évszázad egyik legnagyobb sztárja volt, csak akkor még nem találták fel a világzenét, ami nélkül nem sok esély volt rá, hogy egy egyiptomi énekesnő híre eljusson ide. Az egész arab világ máig legendás alakja volt, temetése napján négymillióan vonultak Kairó utcáin. Nem véletlenül mutatták őt úgy be az amerikai sajtóban, hogy Ella Fitzgerald hangjával, Eleanor Roosevelt karizmájával és Elvis népszerűségével rendelkezik. Az ő életéről szól a film, sok korabeli felvétellel.


Moro no Brasil (2002, Mika Kaurismäki)
és
Brasileirinho (2005, Mika Kaurismäki, magyarul: Brazil ritmus)
A Moro no Brasil a funkról, a Brasileirinho a choro történetéről és nagy öregjeiről szól. Filmként talán nem különlegesek, de van bennük néhány zenész (Seu Jorge, Ivo Meirelles az elsőben, Paulinho da Viola, Elza Soares, Zezé Gonzaga, Teresa Cristina a másodikban) és néhány jelenet, amelyért kár lenne kihagyni. Például Pixinguinha legszebb számának, a Carinhosónak egy előadása, amely tíz év után is sokszor eszembe jut.


Mano Negra: Pura Vida (2005, Joseph Dahan, Thomas Darnal, Philipe Teboul)

A francia Mano Negra története bármilyen feldolgozásban és médiumon keresztül lenyűgöző. Ez a dokufilm 1979-től 1993-ig terjedően veszi végig a zenekar történetét dokumentumokkal és a tagokkal együtt.


Fados (2007, Carlos Saura)
Saura zenei trilógiájának harmadik darabja, a legendás Carlos do Carmo zenei irányításával.


Throw Down Your Heart (2008, Sascha Paladino)
Béla Fleck
, talán a legjobb bendzsó-játékos Afrikába utazik, hogy többek között a ngoni-ban ráleljen a bendzsó ősére. Így aztán szerepel a filmben a legjobb ngonista, Bassekou Kouyate is, meg más sztárok Maliból: Oumou Sangare, Djelimady Tounkara, plusz egy csomó névtelen, de nagyon jó balafon és djembe-játékos.

Calypso Rose, The Lioness Of The Jungle (2011, Pascale Obolo)
Az idős trinidadi calypso-királynő életrajzi dokumentumfilmje. Felejthetetlen rész, amikor a sugárzóan joviális asszony arról mesél, hogy 17 évesen hárman megerőszakolták, és ő soha többet nem volt férfival. A film egyik csúcspontja, amikor a calypso-énekesből lett miniszter, Peters Winston calypso-ritmusban nyilatkozik a stábnak.


Searching For Sugar Man (2012, Malik Bendjelloul, magyarul: Rodriguez nyomában)
A már évtizedek óta csalódottan visszavonult és segédmunkákból élő detroiti zenész története, aki nem tudta, hogy Dél-Afrikában ő egy mindenki által ismert legenda, Dél-Afrikában viszont mindenki azt hitte, hogy Rodriguez már évtizedekkel ezelőtt meghalt. Aztán egymásra találnak, a segédmunkás-legenda és az érte rajongó ország, nagyjából a filmnek köszönhetően. Azt hittem ezt az elképesztő sztorit nem lehet összefoglalni két mondatban.


Vanuatu Women’s Water Music (2013, Tim Cole)

Különleges vizuális világ és hangzás a világ végéről.


Roaring Abyss (2015, Joaquin Pinero)
Két éven át gyűjtötték Etiópia csaknem száz különböző nyelvű népcsoportjának zenéit és ha már ott voltak, filmet is csináltak róla.

Weyer Balázs

https://recorder.blog.hu/2016/04/05/a_valosag_is_epp_eleg_romantikus_vilagzenei_filmek_2_resz
A valóság is épp elég romantikus – Világzenei filmek (2. rész)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr798568878

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.