Titkokkal teli videó és új nagylemez az Esti Kornéltól

2016.04.04. 21:15, rerecorder

esti_kornel.jpg

A napokban jelent meg az Esti Kornél negyedik albuma, a Segítség című dallal már 2015 közepén  megelőlegezett Éjszaka van. A mezőtúri gyökerű alterock, artrock szextett egyre erősebb lemezeket készít, klipekben pedig mindig is jók voltak és nincs ez másként a francia-magyar származású Sébastien Praznoczy által készített vadiúj Egyedüllel sem, amely egyetlen snittben mesél el egy allegorikus történetet.

A Radiohead, a Franz Ferdinad és az Arctic Monkeys (na meg a Kispál és a Borz) bűvöletében tíz éve, 2006-ban indult Esti Kornél első két albuma (Egytől egyig, 2009, Boldogság, te kurva, 2011) után cserélte le addigi frontemberét, Nagy Istvánt az énekes-billentyűs Bodor Áronra, továbbá ekkor szállt be - az időközben Pegazusok nem léteznek néven egy remek másik formációt is indító - Lázár-testvérek (a gitáros-énekes Domokos és a dobos Ágoston), valamint Veres Imre gitáros és Pályi Ádám basszusgitáros mellé Horváth Kristóf harmadik gitárosnak és az így készült 2014-es Ne félj már egészen jó, kísérletezősebb, ötleteket ügyesebben megvalósító irányt mutatott. A március utolsó napján kijött friss Éjszaka van is ezt folytatja, az együttes eddigi legjobb albuma.

ESTI KORNÉL AKUSZTIKUSAN 2015-BŐL.


Az Egyedül című dalhoz készült a lemez megjelenéskor bemutatott új klip: „az egész dal egyfajta mantra, a refrén különösen. Egyedül vagyunk. Ez van. De ebbe azért nem annyira könnyű beletörődni. Azt mondják az okosak, hogy ezzel meg kell valahogy küzdeni és ez sokszor csak úgy megy, hogy nem emésztgeted tovább, hanem kiüvöltöd magadból” - mondja a dalról a zenekar.

A videó és a koncept  a francia-magyar származású Sébastien Praznoczy szüleménye, aki olyan francia és más külföldi zenekaroknak, énekeseknek rendezett klipeket, mint az Indochine, a The Micronauts, Kery James, a Dre Skull valamint olyan magyar előadóknak, mint a Punnany Massif, a SONYA vagy a Blahalouisiana. Az egysnittes klip Sébastien interpretációja a dal témájáról. „Három férfi szemszögét követjük, akik egy gyönyörű és titokzatos fiatal lány után futnak ködös utcákon és sötét folyosókon keresztül. Az álomszerű jelenetek a párkapcsolati magányt idézik, ahol mindig egy valamifajta kitalált ideált próbálunk a másikra erőszakolni.” A klipet Nagy Marcell fényképezte, Praznoczy pedig már el is kezdett dolgozni az újabb projektjén, ami egy rövidfilm lesz a Punnany Massif zenekarral.

az Esti Kornél április 16-án mutatja be friss albumát az A38-on, Facebook-eseményoldal

és akkor az Egyedül egysnittes klipje: 


valamint az Éjszaka van című negyedik sorlemez: 


az Esti Kornél Facebook-oldala

https://recorder.blog.hu/2016/04/04/titkokkal_teli_video_es_uj_nagylemez_az_esti_korneltol
Titkokkal teli videó és új nagylemez az Esti Kornéltól
süti beállítások módosítása