stopsonic.jpg

Itt a Stopsonic első dala és klipje - bemutatkozik egy vadonatúj formáció! Igen ám, de a trió tagja cseppet sem ismeretlenek, sőt. Kísérleti elektropopos zene archív sci-fi-s klippel. Na, de kiktől áll el a hang?

stopsonic_logo.jpgA trióban nem más, mint a hosszabb szünet után visszatérő Varga Zsuzsa a fő énekes, az ő állandó gitáros-dalszerző társa, Kovács Péter a gitáros-producer és a tavaly imanexperiment projektjével feltűnt Nita a másik producer-vokalista. Ő meséli el a formáció létrejöttét is: „A megalakulásunk nagyjából úgy nézett ki, hogy Peti tavaly kitalálta, hogy belevág egy elektronikus, kütyüzős új projektbe, amit színpadra lehet vinni. Az hogy az énekesi posztot Zsuzsa fogja betölteni tulajdonképpen adott volt, mert a srácok már elég régóta zenélnek együtt, Peti többek között a Varga Zsuzsa szólóprojektben is aktívan részt vett (gitár és dalszerzés). A színpadra álláshoz viszont szükség volt még egy állandó kütyüsre, így jöttem a képbe én. Amikor a tavalyi Rakéta fesztiválon felléptem a saját kütyüzős projektemmel (imanexperiment) véletlenül odakeveredtek a koncertemre és gyakorlatilag kinéztek maguknak, nekem pedig nagyon tetszett ez a vonal, érdekes kihívásnak tartom, úgyhogy örültem a megkeresésnek. Azóta együtt dolgozunk a számokon és a színpadi megvalósításon.”

Varga Zsuzsa az archív felvételekből összevágott klipről beszélt a Recordernek: „a bemutatkozó klipet az általam összepakolt archív sci-fi jelenetekből Frank Rizzo grafikus vágta történetté. A dal valami olyasmiről szól, amikor ott találunk valami fontosat, ahol nem is keressük, így ehhez a mondanivalóhoz kapcsolódnak a képsorok is. Fontos, hogy ebben a projektben önállóan szeretnénk csinálni mindent, a hangszereléstől a felvételeken át a keverésig, ezért is szerettem volna maximálisan kivenni a részünket a klipkészítésből is.”


VARGA ZSUZSÁRÓL KÉT ÉS FÉL ÉVE ÍRTUNK UTOLJÁRA, AMIKOR EGY ŐSZINTE, ODABASZÓS SZÁMMAL JELENTKEZETT.

Kovács Péter pedig a Stopsonic terveit vázolta: „a puha, elektronikus alapokra finom énekeket pakoló, játékos és kísérletező Jewel Hunter című dal csak az első a sorban, 2016-ra tervezzük még az első két EP-t és egy tizenkét számos nagylemez megjelenését is, és természetesen már nagyban folynak a hétvégi próbák. Számomra első körben az a legfontosabb cél, hogy sok olyan emberhez eljusson a zenénk, akiknek tetszik, amit csinálunk.”

Hát, tessék emberek, itt lehet szeretni a Stopsonic Facebook-oldalát.


és akkor itt a Stopsonic bemutatkozó dala és klipje, a Jewel Hunter, alig várjuk a folytatást: 

https://recorder.blog.hu/2016/03/14/klippremier_stopsonic_jewel_hunter
Klippremier! Stopsonic: Jewel Hunter

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr878476476

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása