Albumpremier! Trillion: Dreaming Black

2016.03.14. 12:00, rerecorder

trillion_1.jpg

Áron András, azaz Apey (Apey And The Pea) - aki szintén idén érkező második szólóalbumáról is megosztott nemrég egy remek dalt akusztikus élő verzióban - valamint a más formációk mellett a Grand Mexican Warlock tagjai alkotják a ritmusszekciót, Mohácsi Mátyás basszusgitáros és a GMW-ban gitározó Szabó László a dobos a Trillionban, amely 2011-ben, egy véletlennek tűnő egyszeri alkalomra állt össze, aztán lassan csak komolyra fordult a mellékszál, olyannyira, hogy a tavaly december elején debütált első dal, a Crumble Me után a februárban bemutatott Words From A Long Long Time már a most debütáló első nagylemezt harangozta be. A Dreaming Black című kilencszámos bemutatkozó album változatos, a grunge-os, pszichrockos daloktól a folkrockos akusztikusokig terjed a spektruma és remek anyag - premier!

trillion_lp_1.jpgA lemez dalait a zenekar tagjai egyesével kommentelték, íme: 

1. Crumble Me

Szabó László: Ez az egyik legkorábban elkészült dal, a fő témát körülbelül hat éve, az R33 kertjében, a fűben ülve írtam akusztikus gitárral, egy meghitt pillanatban. A bridge részt, ha jól emlékszem Matyi hozta. Egyik kedvenc koncertszámom, óriási energiabomba.

Mohácsi Mátyás: Számomra e dal születésének története jellemzi a legjobban azt az új élményt, hogy milyen volt először trióban Apiékkal zenélni. Nagyjából tíz perc alatt meg is volt! (nevet) Az első fél perc koncerten nagyot megy.


2. Leather, Tail, Creeps

Áron András Apey: Munkacímileg "Törpe"-ként ismerjük, mert olyan mintha egy kis nyominger törpécske ugrálgatna az elején (nevet) és vállalom a felelősséget a gitár témáért pedig 180 cm magas vagyok. Szövegvilágát tekintve ezt még 2012 körül Londonban pincérkedésem üres óráiban írtam egy söralátétre, amit végül elhagytam, de a nagy része megmaradt a fejemben. Sokáig aggódtam hogy valaki megtalálja a kollégáim közül nem fogja érteni hogy mentálisan minden rendben van-e velem. (nevet)

MM: A Worktoy tesója, ugyanúgy két fő részre bontható, melyek külön-külön születtek, egymástól függetlenül és végül egymásba kapcsolódva találták meg a helyüket a világban. (nevet)


3. Maths

SzL: Nekem ez az egyik személyes kedvenc, bár ezt majdnem mindegyik számról el tudom mondani. Az egyetlen hülye ritmikájú dal a lemezen, most számoltam ki, 15/8, de valójában fel sem tűnik, mert annyira szépen folydogál. Ha halálos ágyamon össze kell állítanom egy életmű-albumot, ez a szám biztos rajta lesz, pedig nem is én írtam, hanem Api.

MM: Nekem is ez az egyik kedvencem, de azt hiszem ez mindhármunkról elmondható. Szeretem a benne rejlő félszeg lomhasága mögötti csavaros, meg-meg bicsakló ritmikáját. Van egy különös melankóliája.

ÁA: A fő gitártéma még egy ötletem volt a legelső zenekaromhoz (Kelly Hits The Blue Sky), de valahogy végül itt kötött ki, énekelni gitározni mindenképpen top ügyi élmény, imádom ahogy van.


4. Dreaming Black

MM: Érdekes, mert sosem voltam nagy bűvészkedő, a tudományos basszusgitározás sosem állt közel hozzám. Ez volt az első eset, hogy valamilyen rendhagyó pengetési módot próbálgatva született egy téma, amely az egész dalt meghatározza ritmikailag. Imádom a szövegét és ahogy Api énekli. Szemét.

SzL: Az a munkacíme, hogy Teppinges. Szintén élőben jön ki igazán a lényege, talán ez a legkeményebb dal és nekem a legnehezebb, mert szopatós tempója van, amit nem könnyű elkapni.


5. Words From a Long Long Time

SzL: Ezt pedig remélem Api rakja majd fel az életmű-lemezére, az első perctől az utolsóig libabőr, a legnagyobb előadók haláluk előtti utolsó lemezükön szoktak ilyet írni, de azért remélem Apinak még van pár éve. (nevet) A halál témát meg befejezem mostmár, ígérem.

ÁA: Eredetileg ez a saját Apey akusztikus vonalamra ment volna, de hála az égnek hogy nem így lett, ez volt az első alkalom hogy picit elindítottam magam a country/folk irányában és talán az egyik legmélyebb, legőszintébb szöveg, amit valaha írtam önmagamról, többiek nélkül nem sikerült volna ennyire gyönyörűen, boldog vagyok ahányszor csak hallom.

MM: Sokat hallgatom, megnyugtat. Nagyon szeretem játszani: semmi virtuóz arcoskodás, csak hömpölyög magában, mint egy széles, lassú sodrású folyó.


6. Suicide

ÁA: Fájdalmas volt az énekfelvétel, de megérte, féreg világ, kedvenc kedvenc.

SzL: Na, erre a számra különösen büszke vagyok, mert a legbüdösparasztabb téma, amit valaha írtam. Minimum tankcsapda-i magasságokat érint, de lehet még annál is jobb, és ha van igazság a Földön, mostantól Nagyszínpadot kell, hogy kapjunk mindenhol, de nincs, úgyhogy baszhatjuk.


7. Anthem

SzL: A TomaHC munkacímű dalt a Tomahawk együttestől nyúltam, csak annál kicsit biohazard-osabb, ezért lett TomaHC. Őszintén szólva eleinte azt hittem, töltelékszám lesz, de végül ez lett az egyik legjobb. Így énekkel együtt már elvesztette Tomahawk-Biohazard jellegét és kapott egy kellemes kis Linkin Park-Korn ízt. (nevet)

ÁA: Utáltam az első perctől fogva, és a legvégére hagytam, még is ez lett a legkülönösebb szám az egész lemezen, imádom, refrénnél picit magam fölé lőttem lehet izzadni fogok élőben de nem érdekel, muszáj volt. A Linkin Park-ot pedig egyenesen tagadnám.

MM: Számomra ez a dal mutatja meg legjobban az egyszerűségben rejlő erőt. Jó volt itt Lacira bízni mindent, még a basszustémát is ő írta.


8. Worktoy

MM: Az első ráeszmélés volt, hogy hármunk zeneisége milyen szépen tud egymáséhoz kapcsolódni. A dal második fele az egyik legrégebbi témámból született, alapja egy basszusgitárra íródott mollos akkordmenet, a végén furcsa katartikus zárással. 


9. Lower Hutt (Witches of the North)

ÁA: Nekem ez A kedvenc!! Az első szám amit berakok, ha gondolkozni kell melyiket.

SzL: Huhogós címen futott, és ezt raktuk össze azt hiszem utoljára. Matyi száma, és a higgadt-nyugodt hangulata miatt imádom, van egy olyan feelingje, hogy ez a lemezünk, ezek vagyunk mi, kösz, hogy meghallgattátok, csá.

MM: Gyakorlatilag egy blues-os ballada. Évek óta játszogatom ezt a dalocskát körbe-körbe, csak úgy magamnak, különösebb cél nélkül. számomra a női lélek különös, megfoghatatlan energiáiról szólt mindig. Talán a megtisztulás érzése jut eszembe róla.. Maradjunk annyiban, hogy megvan a személyes története.


A Dreaming Black keverését és maszterét Stámusz Ferenc végezte (Stamusic., Studios Mastering & Production), a borító pedig Bihari Eszter grafikáinak felhasználásával készült.


a lemezbemutató koncert tehát március 18-án a Corvin Clubban lesz, Facebook-eseményoldal


a Dreaming Black című remek bemutatkozó album: 

nyitókép: Jakab Péter

Trillion-Facebook

https://recorder.blog.hu/2016/03/14/albumpremier_trillion_dreaming_black
Albumpremier! Trillion: Dreaming Black

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr778475714

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása