Klippremier! AGAVOID: After

2016.03.12. 14:17, rerecorder

agavoid2.jpg

Az experimentális psych-art-dreampopos AGAVOID tavaly tűnt fel és rögtön a Kikeltető tehetségkutató döntőjébe jutott, az októberben megjelent remek debütáló EP (Tamper/Ignore) után Magyarradar rovatunkban is bemutatkoztak és aznap jelent meg második kislemezes daluk, az After - amelyhez most egy szuper videó is készült. Premier!

A Huszár Kristóf (producer-basszusgitáros), Kriska Bálint (producer-szintetizátoros), Puskás Dalma Tamara (ének-dalszöveg) felállású, 2015-ben alakult trió kísérleti, nehezen bekategorizálható, izgalmas popzenét játszik, ez jellemzi decemberi After című kislemezes dalukat is, amelyhez egy geometriai formákkal és fényeffektekkel játszó klip készült a zenekar és Világosi Csaba koncepciójával, utóbbi kivitelezésében a PLUTO Sound stúdióban. A dal már a készülő, tervek szerint idén megjelenő bemutatkozó lemezről való. A friss videóról Puskás Dalma Tamara mesélt a Recordernek: "a tavaly decemberben megjelent, második single-ünk, After című számához készült a videó, közelgő első albumunk előfutárának tekinthető. A felvétel a PLUTO Sound stúdióban készült Világosi Csabával közösen kialakított koncepció alapján és az ő kivitelezésében. A klippremier vetítésre március 11-én, pénteken került sor a Müsziben, a KERET blog szülinapi eseményén." Az élő premier után, íme az online is!


Az AGAVOID legközelebb április 14-én lép fel élőben, a Mikában.

és akkor a geometriai formákkal és fényeffektekkel játszó szuper első AGAVOID-videó, az After című dalhoz: 


AGAVOID
Facebook-oldal

https://recorder.blog.hu/2016/03/12/klippremier_agavoid_after
Klippremier! AGAVOID: After

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr448470046

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása