junior-boys.jpg

A kanadai Junior Boys a 2000-es évek egyik legjobb, legszerethetőbb elektropop/szintipop zenekara, melankolikus, de melengető dalokkal, szuper albumokkal. A 2011-es It's All True című negyedik utáni évben még felléptek Magyarországon, de ezt követően az addig leghosszabb csendes időszak következett, amit csak tavaly törtek meg egy Big Black Coat című remek szerzeménnyel, ami az idén megjelent ötödik album címe is. A visszatérést számunkra az koronázta meg, hogy a Jeremy Gereenspan dalszerző-énekes-mindenes és Matt Didemus szintis duójából az utóbbi még egy budapesti előszilveszteri dj-zést is bevállalt, de a februárban megjelent album sem okozott csalódást, sőt.

big_black_coat_cover.jpgKiadó: City Slang

Megjelenés: 2016. február 5.

Stílus: elektropop

Kulcsdal: Over It

Közel öt év – szólózásokkal, egyéb projektekkel eltöltött – szünet után tér vissza ötödik albumával a Junior Boys duó, és szállítják a rájuk jellemző kedves melankószintipopot, magas vokálokkal és váratlan ritmusváltásokkal. Tempóban talán kicsit merészebb a gyűjtemény az eddigieknél (erősebb a korai house- és detroiti minimal-befolyás), és a diszkós áthallásokból sok meglepően slágergyanús szám adódik (Over It, Baby Give Up On, What You Won’t Do For Love stb.), de a lassabb részek sem akasztják meg a lemez ívét. Igazából majdnem minden olyan, mint régen, csak 2006 helyett 2016-ot írunk és ez tök jó. Meg valahol egy nagyon picit rossz.

8.5/10

Velkei Zoltán


LEMEZRŐL-LEMEZRE INTERJÚNK A DALSZERZŐ-ZENEKARVEZETŐ JEREMY GREENSPANNEL.

a lemez: 


az Over It klipje: 

https://recorder.blog.hu/2016/03/01/junior_boys_big_black_coat_lemezkritika
Junior Boys: Big Black Coat (lemezkritika)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr398430956

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása