stukker_ny_n.jpg

Korai Öröm, Colorstar, PlutoCabaret Medrano és sok más zenekar tagjaiból összeállt Stukker alternatív szupergrup 2014-es első videója (Sárga busz) a Recorderen debütált, akárcsak a 2015-ös második klip (Szkeptikus lettem), és az 'új év, újabb video'-sorozatban most jön a harmadik Stukker-kisfilm, ám ezúttal már egy hamarosan (március 10-én) érkező nagylemezt harangoz be az Indián dal.

stukker_2_1.jpgVécsi Tibor (ének), Szalay Péter (gitár, vokál), Dudás Zsombor (gitár, vokál), Horváth Gábor (basszusgitár), Szert Zsigmond (dob, szájharmonika, vokál) felállású együttes magja már hosszú évek óta létezik a Stukker azonban csak 2014-ben lett igazán aktív és 2016-ra jutott el első albuma megjelenéséig. A március 10-én érkező Western élet nagylemez felvezető dala a civilizációs felsőbbrendűségi tudattal bíró fehér embernek szól, a hozzá készült klipben pedig azt látjuk, ahogyan az indián csapat a természetből megérkezik a nagyvárosba, hogy a video végére sámánisztikus transzállapotot idézzenek elő a vibráló-villódzó vágások.

Az albumot felvezető friss dalról Szalay Péter gitáros-dalszerző mesélt a Recordernek: „az Indián dal szövegének témaválasztásában szándékoltan kerestünk valamilyen vadnyugati motívumot, aminek ürügyén beilleszthetjük a szerzeményt a bemutatkozó albumot lazán összefűző, "Western Élet" cím által sugallt koncepcióba. A Terence Hillnek öltözött, trash kántri énekesként inkarnálódott Svejk (a Sárga busz klipjében) és a sith nagyúrra emlékeztető „hű vezérünk, a Káosz” (a Szkeptikus lettem videójában) figurája után frontemberünk – mint a szöveget előadó indiánkarakter –, ezúttal mintegy vádbeszédet tartva olvassa rá a „fehér ember”-re az általa alkotott és uralt világban elkövetett bűneit. Fiktív indiánfiguránk szemszögéből nézve a civilizációs felsőbbrendűségtől vezérelt fehér ember csupán „éhes démon.” Vagyis környezetét s így saját magát is elpusztító, tébolyult, öngyilkos fajta, aki tudatosságától megfosztva, egyfajta spirituális alvajáróként, „félember”-ként ténfereg át az általa életnek csúfolt, rá kiszabatott létidőn. Ezért is a felszólítás a refrénben:

„Ébredj sápadt félember
nézz szembe az élettel
sápadtarcú ébredj fel
ha megszültek hát élned kell”

A videó ötletéről, elkészítéséről is nyilatkozott Szalay Péter: „a koncepció miatt volt egy kis bizonytalanság, lehetett volna az is, hogy a szöveg tartalmi része is hangsúlyos szerepet kap, de az is egy álláspont, hogy nem kell annyira didaktikusan illusztrálni a mondanivalót, végül ez a megközelítés lett a befutó. A rendező, akárcsak az előző, Szkeptikus lettem című dal esetében, Fogarasi Geri volt, az operatőr IKONA, a producer-látványtervező pedig ismét Téglás István képzőművész barátunk, mentorunk, aki a koncepció kedvéért külön kifaragta Vécsi frontember fejét. Ennek a folyamatnak a fázisait láthatjuk a klip folyamán fel-felbukkanó timelapse-bevágásokban. Az NKA támogatásával készült produkció létrejöttéért külön köszönettel tartozunk ezért neki is, illetve az általa vezetett Tüskevár Tatoo Art stúdiónak, valamint kiadónknak, a Launching Gagarin Records-nak. Az erdei, vízparti felvételek forgatása tavaly nyáron zajlott a Duna egyik kis szigetén, valahol a Lupa környékén, ezt a törzsanyagot tavaly télen egészítettük ki az utcajelenetekkel, illetve a zenekaros felvételekkel.”


A Stukker április 29-én mutatja be első lemezét, a Burkus König zenekar társaságában a Gólyában.


és akkor a végére transzközeli élmény okozó indiános klip: 


Stukker Facebook-oldal

https://recorder.blog.hu/2016/02/29/klippremier_stukker_indian_dal
Klippremier! Stukker: Indián dal

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr328428714

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása