Chairlift: Moth (lemezkritika)

2016.02.27. 13:05, rerecorder

chairlift.jpg

A 2016-os év - legalábbis első felének - egyik legjobban várt kiadványa a 2012-es Something után négy év szünet után érkező harmadik Chairlift-album volt. Pláne, hogy eltalált dalokkal fokozták a várakozásokat. Molypille vagy pillangó lett belőle?

chairlift-moth-2016-2480x2480.jpgKiadó: Columbia / Sony

Megjelenés: 2016. január 22.

Stílus: szintipop, indiepop

Kulcsdal: Crying In Public

A Chairlift még 2008-ban, Bruises című dalának és egy iPod Nano-reklámnak köszönhetően futott be. Azóta is az a legnagyobb slágere a duónak, kicsit talán meg is illetődtek a váratlan sikertől: négy évbe telt mire második lemezüket elkészítették. Az esetlen debütálással szemben a 2012-es Something kritikuskedvenc lett: Grimes Visions-e mellett az év legjobb fura szintipoplemezeként ünnepelték. Ezután viszont hosszabb csend következett, egészen 2013 végéig, amikor kiderült, hogy Caroline Polachek énekesnő dalszerzőként szállt be Beyoncé cím nélküli lemezébe, ami a friss Moth-ot hallva elég nagy hatással lehetett arra, ahol a Chairlift jelenleg tart. Például kidobták korábbi megszólalásukat, az akkoriban még kurrens trendbe tartozó, ma már sok esetben inkább feleslegesnek ható lo-fi hangzást. Nagykiadós háttérrel egy jobb stúdióban darabokra szedték zenéjüket és újra felépítettek valamit.

Bár egy-két dalon érezhető még a Something utóhatása (leginkább a Polymorphingon), ám annyi új megoldás, háttérben felbukkanó hangszer vagy csak egy-egy emlékezetes zörej szólal meg, hogy a Chairlift ezekkel egy teljesen új arcát tudja megmutatni. Aztán nem tartják távol magukat az aktuális poptrendektől sem: a Show U Off akár a tavalyi Carly Rae Jepsen-lemezen is jól mutatna, a Moth To The Flame-ben pedig még egy rádiós sláger esélye is benne van. Tényleg lehetne sorolni egymás után a dalokat, Polachekék mindben éppen aktuális, fontos popzenei megoldásokat ragadnak meg és izgalmassá is teszik azokat. Tíz, egymástól jelentősen különböző számból persze nehéz összerakni egy koherens albumot, ám Caroline éneke a megfelelő módon fűzi össze a felvételeket. A makulátlan hangzás nagyon jól áll neki: a lemez legnagyobb élménye ennyire tisztán hallgatni az ő fura hajlításait, különösen az olyan lassabb dalokban, mint az Unfinished Business és a Crying In Public. Utóbbinál szebb dal kevés készült mostanában. Egy ‘éjjeli lepke’ címet viselő lemez kapcsán a legelcsépeltebb arra hivatkozni, hogy az album mennyire sokszínű, hogy pontosan úgy pompázik, mint a lepkéken látható ezernyi árnyalat. Bármennyire is giccses összehasonlítás ez, jelen esetben tényleg eléggé találó. A Chairlift a korábbi lemezekről magával hozott legfontosabb elemeket felhasználva kikevert egy teljesen új egyveleget, aminél – most már maradok a legrosszabb zenekritikusi jelzőknél – fülbemászóbb, megkapóbb albumot nehéz lesz másnak összehozni 2016-ban.

8.5/10

Szepesi Dániel


a lemez: 


a Romeo videója: 


és a Ch-Ching klipje: 

 

https://recorder.blog.hu/2016/02/27/chairlift_moth_lemezkritika
Chairlift: Moth (lemezkritika)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr568422850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.