Hangsávból soundtrack – Klasszik kísérőzenék és filmzeneszerzők

2016.02.25. 19:45, rerecorder

chaplin.jpg

Charlie Chaplin, a Sunset Strip és a hangsáv – három nem feltétlenül emblematikus, de annál nyilvánvalóbb példa arra, ahol találkozik a film és a zene világa. Az Oscar-szezonhoz igazított aktuális, 39. Recorder magazin Film & zene fókusztémájában a sok lehetséges közös terület közül a filmzenékre koncentrálunk. Ebben a cikkben arra, hogy hogyan indult a műfaj története, kik a legjellemzőbb komponisták és melyek a klasszikussá nemesült, vagy inkább a nekünk tetsző kísérőzenék.

9261162-16mm-motion-film-strip-sample-with-frames-soundtrack-and-play-symbol-isolated-on-white-background--stock-photo.jpgCharlie Chaplin egyike volt az első filmrendezőknek, akik maguk írták a kísérőzenét alkotásaikhoz. A Los Angeles-i Sunset Strip és környéke, például a John Cale által metaforikusan is megénekelt Hollywood és Vine utcák sarka (itt áll a popipar egyik nagy jelképének tekinthető Capitol Records-épület) a filmbiznisz és a zenebiznisz legforróbb találkozási pontja. A hangsáv, az meg a hangsáv: egy – sztereó esetében két – vékony, mindenféle hullámokat formázó csík a filmszalag szélén, ahol az alkotás összes hallható része, benne a film zenéje is fut. A film zenéje, amit ha nagyon alapjaira bontunk, akkor kétféle lehet: van a kísérőzene (score), amikor sírnak a vonósok a szomorú szereplők közelije közben, és van a betétdal, ami meg szintén vagy hangulatot erősít fel, vagy ténylegesen szól egy adott jelenetben, mondjuk egy házibuliban. Ezeken túl persze még számtalan variánsa lehet annak, ahogyan a zene beszüremlik a film világába: legkézenfekvőbb a musical, de ott vannak a zenei portréfilmek (a legfrissebb jó példa a Brian Wilson életéről szóló tavalyi Love & Mercy), a koncertfilmek vagy a sztárzenészek színészi megnyilvánulásai (David Bowie szerepeiről is írtunk a lapban).


A kezdetek: Original Cast Soundtrack

r-7409474-1440914435-1846_jpeg.jpgA filmzene korábbi a hangosfilmnél, amit persze már akkor is hívtak hangzófilmnek, amikor a zene gramofonról szólt a mozgókép mellé egy 78-as fordulatú sellaklemezről, de a legeredetibb filmzene időszaka bizonyára az volt, amikor egy zongorista ült a filmszínházban a vászon mellett és nem volt olyan este, amikor pontosan ugyanazokat a témákat klimpírozta volna. De a valódi filmzene a hangosfilmnek köszönhette születését, és mi más is lehetett volna a tökéletes nyitány 1927-ben, mint egy zenés film, az Al Jolson főszereplésével készült diadalmas sikerű The Jazz Singer. Persze már a musicalek is jól szolgálták a filmipar hangos átalakulását, de nem kellett sokat várni, hogy a két szomszédos üzletág igazán összefogjon: az ebben a korszakban kifejlődő filmzene először 1938-ban jelent meg lemezen – és ez a Walt Disney-féle Hófehérke és a hét törpe zenéje volt (a Disney-mesék zenéjéről is írtunk a lapban). A filmzenék már a negyvenes-ötvenes évekbeli első időszakukban is többféle módon jelentek meg, a népszerű betétdalok sokszor nem is a filmben elhangzott változatban futottak be, a kísérőzenék sikerében – amelyek először, szórványosan, a hatvanas évek elején bukkantak fel – pedig eleinte nem hitt a lemezipar. Idővel persze ez alaposan megváltozott, a nyolcvanas-kilencvenes években már egy jól eltalált instrumentális főtéma listavezető diadallá tudott tenni egy-egy filmzenét. De természetesen inkább a betétdalos Original Motion Picture Soundtrack albumok arattak, ezek közül jó párnak stabil helye van a bestseller lemezek listáján.


A mesterek

morricone002.jpgHollywood 1934 óta oszt Oscar-szobrot legjobb filmzenéért és betétdalért, 1938 és 1984 között ilyen-olyan díjneveken a musicaleket is külön jutalmazták (ez a kilencvenes évek közepén néhány évre feléledt, csak hogy legyen külön kategóriája az akkoriban garantált nyertes Disney-zenéknek). Ha végignézünk a jelöltek és díjazottak névsorán, nagyjából képet kaphatunk a legjelentősebb zeneszerzőkről. A műfaj császára John Williams, akit negyvenöt alkalommal jelöltek (igaz, ebből mindössze ötször nyert), a díjazottak között viszont simán megelőzi őt kilenc szoborral Alfred Newman, aki 1930 és 1970 között számított a legnagyobbnak (negyvenháromszor jelölték, szintén brutális szám ez). A nagyok között ott van még John Barry, aki az első James Bond-filmmel örökérvényűt alkotott. Henry Mancini, akinek a Rózsaszín párducban szerepel a legemlékezetesebb dallama, Bernard Herrmann, aki Hitchcock háziszerzőjeként megkerülhetetlen, na meg persze Hans Zimmer, aki a nyolcvanas évek végén került be a legfontosabb szerzők közé. És a többiek: Johnny Green, Max Steiner, Alex North, André Previn, Elmer Bernstein, Jerry Goldsmith, James Horner, Howard Shore, Thomas Newman, Alan Silvestri, James Newton Howard és David Arnold. De szakadjunk le az Akadémia díjáról és Hollywoodról, annál is inkább, mert a filmzene koronázatlan királyát, Ennio Morriconét hiába jelölték hatszor, egyszer sem kapott elismerést – oké, egy életműdíjat igen, amivel nyugdíjba akarták küldeni, de erre még nyolcvanhét évesen is aktív: Tarantino friss filmjének zenéjével idén is a jelöltek között szerepel.


A LEGISMERTEBB MORRICONE-HANGMINTÁS DALOK.

carp_r-945273-1356049787-7893_jpeg.jpgSzóval nemcsak Amerikában ismerik a jó filmzene titkát, sőt. Kezdjük azzal, hogy Rózsa Miklós révén egy magyar is ott van a műfaj nagyjai között, a franciák pedig egyenesen kimagaslók a kísérőzene komponálásában (Maurice Jarre, Michel Legrand (ő a Beach House-os Victoria Legrand nagybátyja), Francis Lai, Georges Delerue, Gabriel Yared és legújabban Alexandre Desplat). Ezeknél is karakteresebb az olasz filmzene, több korszakban és stílusban (spagetti western, easy listening, jazzfunk és a giallók elektronikája) is iskolateremtő és máig eleven hatású. Morricone mellett például Nino Rota, Piero Umiliani, Bruno Nicolai és a Goblin a kiemelkedő alkotók. Vannak filmrendezők, akik maguk készítik a zenét is, a fejükben összeálló világ így lesz csak teljes, közülük Charlie Chaplin mellett John Carpenter a legkiemelkedőbb (de Alejandro Jodorowsky, Clint Eastwood vagy Mike Figgis is ide tartozik).  Aztán ott vannak azok a híres zeneszerzők, aki alapvetően nem filmzeneszerzők, hanem jazz-, klasszikus- és popzenészek, de keresett nevek lettek Hollywoodban is: a swinges hangszerelő Quincy Jones, a jazzbillentyűs Herbie Hancock, a a country/texmex slide gitáros Ry Cooder, a minimalista kortárszenész Philip Glass, a szintetizátorúttörő Vangelis, a kozmikus szintizene királyai, a Tangerine Dream, a zongorista dalszerző-előadó Randy Newman, a new wave-zenész Danny Elfman (ő egy Oingo Boingo nevű együttesben játszott), az indie dance-rock Pop Will Eat Itself egykori frontembere, Clint Mansell és a powerpopos The Bats gitáros-billentyűse, Jon Brion mind komoly kísérőzenés karriert tudhat magáénak. A 21. században az Oscart nyert Trent Reznorral az élen a kortárs popzenészek közül is egyre többen próbálják ki magukat ebben is (a filmzene elmúlt 15 évéről egy külön cikkben szólunk majd) – több-kevesebb sikerrel.


JOHN CARPENTER ZENEI PROFILJÁT ITT RAJZOLTUK MEG.


A legjobb filmzenelemezek

morr_r-424850-1356149928-2792_jpeg.jpgA csúcs kísérőzenék között is rengeteg olyan van, ami ugyan valóban tökéletesen működik a filmvásznon, de az már nem biztos, hogy a képekről leválasztva is naphosszat hallgatnánk. Szentségtörést elkövetve igazából még John Williams-t is idesorolhatjuk. Zseniális a Cápa zenéje? Az. Tegye fel a kezét, aki ezzel egyetértve hallgatja is a film nélkül! Most viszont olyan filmzenék következnek (és még mindig a kísérőzenék területén vagyunk, a betétdalos filmzenék világáról egy másik cikkben lesz szó), amelyeket bátran ajánlunk hallgatásra, önálló lemezként, nagyon erős zeneként is megállják a helyüket. Kezdjük klasszikussal, de a Morricone-féle The Good, The Bad & The Ugly és a Once Upon A Time In The West közül válassza ki a jobbat, aki tudja. Lalo Schifrin a Mission: Impossible főtémájával lett világhírű, de akár a fúziós jazzes Bullitt, akár a funkjazzes Enter The Dragon tökéletes tőle. Hasonló a helyzet John Carpenter szintijeivel a Halloweenben és még inkább az Escape From New Yorkban. Argento és a Goblin Suspiriája szintén szinticsoda, és ha már témánál vagyunk, akkor Vangelis sem maradhat ki, aki ugyan a hallgathatatlan 1492-vel aratta legnagyobb filmzenés kereskedelmi sikerét, a Chariots Of Fire a kritikailag legtöbbre értékelt tőle, de nem kérdés, hogy a lemezen ki sem adott Blade Runner a csúcs.

betty_r-643872-1439613730-4198_jpeg.jpgGiorgio Moroder Midnight Express-e a spacedisco egyik legjobbja, Philip Glass a Koyaanisqatsival bevitte a moziba a kortárs minimalt, a kortárs zenét viszont messze Michael Nyman játszotta át filmzenévé a legjobban (The Draughtsman’s Contract és Drowning By Numbers a két hibátlan kísérőzenéje). Maurice Jarre Hollywoodban a Witness-szel, Gabriel Yared a Betty Blue-val, Éric Serra a Le Grand Bleu-val hozta a nyolcvanas évek legemlékezetesebb francia filmzenéit. Trevor Jones és Randy Edelman The Last Of The Mohicans-a giccshatáron játszva is könnyedén az egyik legerősebben fülbe ragadó filmzene. Hans Zimmer ma már többnyire unalmas, indulásakor azonban újító volt és ragyogó (A World Apart, Rain Man, Black Rain, True Romance). Angelo Badalamenti összes Lynch-nek alkotott filmzenéje kötelező, a Twin Peaks-ek és a Blue Velvet mellett azonban a The Straight Story a legjobb. Goran Bregovič Kusturicának szerzett maradandó filmzenéi közül meg az Arizona Dream. Yann Tiersen a modern klasszikus zenék felől jutott el a sanzonos Amelie-ig. Kevésbé felkapott, de remek filmzene az indusztriálzenészből lett komponista, Graeme Revell Dead Calmja, obskúrus, de briliáns a Davood Tabrizi szerezte The Navigator és ha igazán kultikus kell, akkor Alain Goraguer és a La Planéte Sauvage spacerockos jazzfunkja garantálja az agyeldobást. Eduárd Artyemjev Tarkovszkijnak írt zenéi kiemelkedők, főleg a Solaris anyaga. Könnyű győzelem, de van pár nagyon erős filmzene, amit popelőadó jegyez (Popol Vuh: Aguierre, Ry Cooder: Paris, Texas, Ryuichi Sakamoto: Merry Christmas, Mr. Lawrence és The Last Emperor, Neil Young: Dead Man, Air: The Virgin Suicide és van szerencsére magyar is ilyen, Víg Mihály: Werckmeister harmóniák). És, na jó, legyen egy viszonylag friss is: a Drive Cliff Martinez szerezte eredeti kísérőzenéje nyilván jó, pláne a borzalmas film nélkül!

Dömötör Endre


A DAVID LYNCH-FILMEK ZENÉIRŐL KÜLÖN IS ÍRTUNK.

https://recorder.blog.hu/2016/02/25/hangsavbol_soundtrack_klasszik_filmzeneszerzok_es_kiserozenek
Hangsávból soundtrack – Klasszik kísérőzenék és filmzeneszerzők

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr68419532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása