Mondd ki az Igent Bat For Lashes új dalára!

2016.02.20. 15:00, subrecorder

e66c6cd5.jpg

Lassan négy éve már, hogy kijött az utolsó rendes Bat For Lashes-soralbum Natasha Khan angol dalszerző-előadótól, úgyhogy épp itt az ideje egy újnak - ugye nem csak mi gondoljuk így? Júliusban végre minden bizonnyal teljesül a kívánságunk, egy rövidke dalt tudunk is mutatni.

Első három lemezét nagyjából egyforma tempóban, három éves szüneteket hagyva adta ki Natasha Khan, Bat For Lashes alteregóján, az énekesnő pedig ezeken a bizonyos albumokon egyre csak jobb és jobb lett, a 2012-es The Haunted Man után már kétségkívül korunk egyik legjobbjaként kell rá gondolni, aki rendkívül ügyesen lavírozik a mainstream és az underground határán. És ugyan ez már négy éve volt, mégsem mondhatják a rajongók, hogy elhanyagolta őket, hiszen dolgozott Damon Albarnnal, tervezett ruhakollekciót, írt számot az emberi bőrről, valamint legutóbb, tavaly késő nyáron kiadott egy teljes pszichedelikus minilemezt is Sexwitch néven a TOY zenekar tagjaival közösen - ezen iráni, marokkói, thaiföldi pszichfolk zenéket dolgoztak fel.

Mindezek ellenére azért már pont itt volt az ideje, hogy érkezzen a következő nagybetűs Album, a negyedik Bat For Lashes-lemez - a jelek pedig afelé mutatnak, hogy ez idén július elsején fog megtörténni. Legalábbis erre enged következtetni az I Do című új dal artworkje, amely egy esküvői meghívóra emlékeztet, rajta a dátummal és a szöveggel: Til Death Do As Part. Ezen a néven egy esküvői témájú BFL-lemez jöhet? Az I Do egyébként egy alig kétperces ballada, amely sok mindent nem árul el arról, hogy milyen zenei irányba viszi el Kahn az albumot, de messze még július elseje, várjuk a következő ízelítőt!


Bat For Lashes új dala, az I Do:

Címkék: bat for lashes
https://recorder.blog.hu/2016/02/20/mondd_ki_az_igent_bat_for_lashes_uj_dalara
Mondd ki az Igent Bat For Lashes új dalára!

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr918405674

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.