Lemeztáska – KRSA (Pannonia Allstars Ska Orchestra)

2016.02.18. 15:00, rerecorder

krsa_kolozsvarn.jpg

Február 19-én lemezbemutató koncerttel egybekötve adja ki új albumát az ország legjobb skazenekara, a Pannonia Allstars Ska Orchestra. A Ghost Train című (demót, koncert- és remixlemezt, Best Ofot is beszámítva) kilencedik nagylemez minden korábbinál több – és szélesebb spektrumról érkező – vendéget (Szűcs Krisztián, Prieger Fanni, Deniz, Riger János) vonultat fel egy amúgy is sokszínű kiadványon, de mégis milyen zenét játszana az a zenekar, amelyik frontemberének, Tóth 'KRSA' Kristófnak ennyire jótékonyan szerteágazó az ízlése – nézd csak! A friss, 39. Recorder magazinban megjelent Lemeztása-interjú bővített változata.

Első zenei emlék

Kaláka, Halász Judit, 100 Folk Celsius, tipikus gyereklemezek. Konkrétan nem tudnám megmondani, hogy melyik volt a legelső, de biztos, hogy valami ilyesmi volt.


Első lemez, amit saját pénzből vettél

Azt hiszem Roxette (nevet), bár abban nem vagyok biztos, hogy saját pénzből vettem. Ami meghatározó volt és már tuti, hogy a zsebpénzből kuporgattam össze, az a Therapy? egyik lemeze volt. 


Zene, ami zenélésre inspirált

therapy_3.jpgEz nagyon tág kör! Az egyik első zeneszám, amit játszottam zenekarban a Therapy? Screamagere volt, de punktól, new york hardcore-tól, ragga jungle zenéken és acid jazzen át, reggae, dub és ska előadókig rengeteg mindenki inspirált. Sick Of It All, Agnostic Front, Gorilla Biscuits, Madball, Dead Kennedys, ETA, Bad Religion, Massive Attack, Másfél, Korai Öröm, Shy Fx, Congo Natty, Judge Dread, Hepcat, Specials, Toasters, Bob Marley, Burro Banton, Asian Dub Foundation, Dr. Ring-Ding, King Django, Rocker T, Victor Rice, Tool, Deftones, Fear Factory, Pantera, Machine Head + rengeteg kisebb, kevésbé fősodorbeli zenekar. A sor végtelen. 

Meghatározó koncertélmény

Tool, Bécs – a pontos évszámra nem emlékszem, de a 2000-es évek elején volt. Aztán: Skatalites – első szigetes koncertjük a Világzenein. Toots And The Maytals – Sziget 2010, Hepcat + Sick Of It All + Joe Strummer – Bolognában, talán 1999-ben. Warped Tour 1998 – Specials, Cherry Poppin’ Daddies, Pitchshifter. Wailers, Melvins, Tomahawk – Vilar de Mouros, Portugália, 2003. Deftones – Wiesen, ez is valamikor a 2000-es évek elején. Eek-a-Mouse, Bécs, talán 2005. Chronixx, Pluto Shervington, Sizzla, Tony Rebel, Jolly Boys, Chezidek és még rengetegen – 2013 Jamaica, Rebel Salute. Major Lazer – 2013, Kingston, Jamaica. Daikaiju – Trafik, Budapest 2014. A sor itt is végtelen, meg sem próbálom folytatni. Szerencsére folyamatosan dagad ez a lista is, legutóbb a tavalyi cseh Mighty Sounds-on bővült, Derrick Morgan fellépésével.


A PASO ELSŐ TÍZ ÉVE TÍZ MONDATBAN A ZENEKARVEZETŐTŐL.


Hatások a PASO indulásakor

The Skatalites, The Pioneers, Bob Marley, The Specials, Desmond Dekker, Derrick Morgan, Toots And The Maytals, The Slackers, Hepcat, Victor Rice, New York Ska-Jazz Ensemble, Judge Dread, Eek-a-Mouse, John Holt, Mano Negra, Rocker T, Dr. Ring-Ding, Jimmy Cliff, Eric Monty Morris, Prince Buster, Lee Perry, Bob Andy, Madness, Lord Tanamo, Derrick Harriot és így tovább.


Kedvenc ska

Most jönnek azok a kérdések, amikre tényleg nem tudok válaszolni. Rengeteg előadó, rengeteg dalát szeretem. Nagyjából azt kellene tennem, hogy bemásolom azt, amit az előző kérdésre is válaszoltam.


Kedvenc rocksteady

Talán a Pioneers és az Ethiopians.


Kedvenc roots

Hát, erre megint teljesen lehetetlen válaszolni. Mondjuk azt, hogy Peter Tosh.


Kedvenc dub

cronixx_the-dread-terrible-project.jpgLee Perry, King Tubby, Mad Professor, de digitál dubot is szívesen hallgatok, például az Alpha And Omegát.


Kedvenc dancehall

Leginkább a korai dancehall, a rub-a-dub éra. Nicodemus, Super Cat, Yellowman, aztán Burro Banton, Professor Nuts, Dillinger. A Me Love Rub-a-dub című számunkban jó sok kedvencet felsorolok, esetleg az lehet támpont. (nevet)


Kedvenc friss jamaicai lemez

Komplett lemezek közül talán Chronixx: Dread and Terrible. Ez 2014-es.


KRSA KRITIKÁT ÍRT A RECORDERRE HOLLIE COOK REMEK LEMEZÉRŐL.


Kedvenc magyar dal és lemez

newborn_1.jpgBobafett: Nénike, Newborn: In These Desperate Days… We Still Strive For Freedom. De ezekből is sok van.


Minden idők legjobb lemeze

Gondolom eddigre kiderült már, hogy ilyet nem tudok mondani. Rengeteg kiváló és mérhetetlenül értékes lemez van.


Lemezgyűjteményed legkülönlegesebb/legértékesebb darabja

Magyar hardcore-demókazetták, jamaicai nyomású vinylek, brazil surf 7”-ek és rengeteg dedikált cd és kazetta.


Olyan zene, ami nagyon elüt a stílusodtól, mégis nagyon szereted

Igazából az előző válaszok után nem tudom, hogy tudnék-e még meglepőt írni.


Bűnös zenei örömöd

My Dying Bride.


funky-kingston-541f6a9660a4c.jpgDal, amit már nem bírsz meghallgatni

Nézését meg a járását.


Dal, amit bárcsak te írtál volna

54-46. (Ez egy Toots And The Maytals-dal – a szerk.)


Zene, amitől boldog leszel

Főként karib cuccok, leginkább calypso és ska.


Kedvenc heartbreak lemezek

Elvis Presley, Deftones, Johnny Cash.


Kedvenc zene utazáshoz

Kruder And Dorfmeister: DJ Kicks, At The Drive-In, Hawaii Samurai, Bambi Molesters, Stomping Ground, Skatalites.


Kedvenc zene szex közben

Rocksteady, jazz.


rockers.jpgKedvenc szombat esti bulizene

Major Lazer ft. Chronixx: Blaze Up The Fire; Sick Of It All: Step Down; Shy Fx ft. UK Apache: Original Nuttah; Art Blakey And The Jazz Messengers: Moanin; Hawaii Samurai: Surf Militia.


Kedvenc vasárnap reggeli pihenős zene

Victor Rice: In America.



Kedvenc filmzene

Rockers. (1978-as jamaicai kultfilm zenéje – a szerk.)


A LEGFESSEBB ÖLTÖNYÖS MAGYAR ZENÉSZEK? KRSA SEM MARADHAT KI!


a PASO lemezbemutató koncert február 19-én, pénteken lesz a Barba Negrában, Facebook-eseményoldal


ízelítő a Ghost Train című sokszínű új album összes dalából: 


a lemezen is szereplő Star Wars-os Imperial Reggae stílusos Star Wars-os klippel: 


a lemezen is szereplő Billy Boyo szekálás ellen szóló remek videója: 


és a lemezen is szereplő, Riger Jánossal közös, Klipszemle-nyertes, cicivillantós Részeg klipje: 


valamint a lemezen is szereplő, Szűcs Krisztiánnal közös Csók és könny egyben is: 

https://recorder.blog.hu/2016/02/18/lemeztaska_krsa_pannonia_allstars_ska_orchestra
Lemeztáska – KRSA (Pannonia Allstars Ska Orchestra)
süti beállítások módosítása