Savages: Adore Life (lemezkritika)

2016.02.14. 12:21, rerecorder

savages.jpg

A hetvenes évek legvégének hangzása érzékeny és kirobbanó mai kezelésben a Savages nagyon jól fogadott (Mercury-jelölés, például) debütálásának folytatásán. Ja, és a szerelem adja a lemez tematikáját, de persze nem úgy, ahogyan egy átlagos r&b-albumon – Valentin-napra is tökéletes! A friss Recorder magazin egyik kiemelt lemezkritikája következik.

savages-adore-life-2016.jpgKiadó: Matador

Megjelenés: 2016. január 22.

Stílus: posztpunk

Kulcsdal: Evil

Kifejezetten szimpatizáltam a Savages-zel annak 2012-es felbukkanásakor, ám a 2013-as első nagylemez, a Silence Yourself nem úgy némított el, ahogyan azt az alkotói talán tervezték. A nyilvánvaló posztpunkos utalásokat természetesen elfogadtam, ez minden retrostílusnál szükséges velejáró, a szar ott válik el a májtól, hogy ki tud ezekkel annyira ügyesen sáfárkodni, hogy dalai hordozzanak magukban új minőséget is. Még itt sem egészében bukott el a lemez nálam, de az egyik – ordítóan egyértelmű – elemet, a Siouxsie And The Banshees első négy albumának világát nem tudtam kizárni és nem tudtam figyelmen kívül hagyni az idézeteket (ebben nagy szerepe volt, hogy a Silence Yourself megjelenése előtti hónapokban éppen repeaten hallgattam újra az ihletőforrást). Okos anyag volt az persze, de nem adott annyi pluszt, hogy vissza kelljen térnem hozzá, plusz a gitárok kicsit többet sípoltak pont úgy, így lelkesedésem is alábbhagyott.


OTT A SAVAGES-DEBÜT A RECORDER KEDVENC 2013-AS ALBUMAI KÖZÖTT - DE HOL?

A szintén zajos Bo Ningennel közös 2014-es koncertlemezt nyilván gesztusként érdemes fogadni, élőben persze élmény lehetett az U-alakú színpad közepén, két oldalról hallani, ahogyan a két zenekar egyszerre játssza nagyjából ugyanazt a 37 perces számot. Videófelvételek alapján készséggel elhiszem azt is, hogy koncerten bivalyerős a Savages, csakhogy ahhoz, hogy ezt át is akarjam élni, sokkal emlékezetesebb dalokra vágyom. Nem voltak hát vérmes reményeim az új lemez érkezése előtt, de egy csalfa első meghallgatás után elkezdett hatni az anyag, másodjára pedig már egyértelműen erősebbnek éreztem az agyonajnározott debütnél. Amit persze most, még további néhány Adore Life-lejátszás után újrahallgattam, és még inkább egyértelmű lett, hogy a Jenny Beth vezette kvartett másodjára sokkal jobban megvalósította, amit az elsőn elkezdett. A szerelem, szeretet köré szőtt laza témaháló és dalszerkezetek minden tekintetben erősebbek – keményebbek is –, hangosabbak és határozottabbak (sőt még szebbek is). Itt már nincsenek ellesett torzítás-feedbackek, vannak viszont ötletesebb gitártémák, hősökéről játékosabban leváló basszusmenetek, stabilabb ritmusszekció, megjegyezhetőbb dallamok, saját hangot megtaláló ének és határozottan jobb dalok. Persze megértem én azt is, hogy megint kisebbségbe kerültem: a lekoppintottakat nem ismerők az első lemez soundjába lettek szerelmesek, itt már annak módosulását kapják – a második album mindig nehéz. Az Adore Life súlyra valóban nehéz, de érdemes párszor felemelni, könnyen hozzá lehet szokni és lehet, hogy más is könnyebbé válik tőle.

8.5/10

Dömötör Endre


az új lemez: 


az Adore klipje: 

 
és a még tavaly kiadott The Answer videója: 

https://recorder.blog.hu/2016/02/14/savages_adore_life_lemezkritika
Savages: Adore Life (lemezkritika)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr628389258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása