Koszovóban járt PJ Harvey új videójában

2016.02.02. 11:05, subrecorder

harvey.jpg

Nemrég írtuk meg az örömhírt, hogy április közepén jelenik meg PJ Harvey új stúdióalbuma, a The Hope Six Demolition Project. Akkor még csak két dalrészletet tudtunk mutatni, most viszont itt van a teljes első kislemez, a The Wheel és annak Koszovóban forgatott videója is.

PJ Harvey a közönség számára is nyitott stúdiózásáról itt már leírtunk mindent, amit lehetett, beszéljünk inkább most Seamus Murphy-vel való közös munkájáról. Az énekesnő először 2008-ban vette fel a kapcsolatot a fotós-videóssal, amikor látta annak kiállítását afganisztáni tapasztalatairól. Első kollaborációjuk eredménye 12 kis film lett, amelyek Harvey előző lemezéhez, a 2011-es Let England Shake-hez készültek, és innentől egyelőre elválaszthatatlanná vált a két művész. Az elmúlt években együtt járták be Koszovót, Afganisztánt, Washington D.C.-t, és az itt szerzett dalok első premierje is egy olyan koncerten volt, ahol Murphy fotói adták a hátteret, ugyanúgy, ahogy Harvey tavalyi verseskötetét is ő illusztrálta.


ITT MUTATTUK BE AZT A BIZONYOS 12 KISFILMET, EGYBEFÜGGŐ VIDEÓKÉNT.

Most pedig itt van PJ Harvey első teljes dala az áprilisban érkező The Hope Six Demolition Project című albumról, amelynek videóját természetesen Murphy rendezte és kettejük 2011-es és 2015-ös koszovói látogatásakor készült. A háború sújtotta országot gyönyörűen fényképezett képeken keresztül mutatják be, nem a pusztítást, hanem a romokon utat találó életet és boldogságot előtérbe helyezve. A blues-os, és Harvey előző anyagához képest ismét gitárcentrikusabb dal, a The Wheel szövegében sokszor szó szerint arról van szó, amit éppen látunk. Kíváncsian várjuk a következő dalt és persze annak klipjét is, hangulatkeltésben ugyanis továbbra is verhetetlen a Harvey-Murphy páros. A teljes lemez pedig ugye április 15-én jön.


PJ Harvey videója, Koszovóból:

https://recorder.blog.hu/2016/02/02/koszovoban_jart_pj_harvey_uj_videojaban
Koszovóban járt PJ Harvey új videójában

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr418347270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása