Balin szórták szét David Bowie hamvait

2016.01.31. 12:50, subrecorder

jareth-david-bowie-34011348-1920-1080.jpg

Egy buddhista szertartást követve szórták el David Bowie hamvait Bali szigetén, ahogy azt az előadó 2004-ben kiadott végrendeletében kívánta. Egyéb dolgok is kiderültek ebből a bizonyos végrendeletből, ennek kapcsán pedig összeszedtük, hogyan emlékezett a világ Bowie-ra az elmúlt hetekben.

Családja nyilvánosságra hozta David Bowie végrendeletét, amelyben nem csak az szerepelt, hogy a zenész hogyan rendelkezett a temetési szertartásról, hanem az is, hogy 100 millió dollárra becsült vagyonát kire hagyja. A teljes vagyon 50%-át, valamint New York-i lakását felesége, Iman Abdulmajid Jones kapta, gyermekei, az 1971-es születésű Duncan Jones filmrendező (gyermekkori emlékei apjáról) és a 2000-es születésű Alexandria Zhara Jones pedig 25-25%-on osztoztak (a New York állam Ulster megyéjében található hegyi nyaralót szintén lánya kapta). Asszisztensére, Cocóra 2 millió dollárt (ő itt emlékezett meg Bowie-ról), míg fiának volt dajkájára 1 milliót hagyott.


EZ TÖRTÉNT A DAVID BOWIE HALÁLÁT KÖVETŐ HÉTEN.

bowie_7.jpgEzen kívül már inkább szívmelengető visszaemlékezésekről számolhatunk be, melyekben mindben Bowie személyiségét dicsérik a visszaemlékezők. Például arról, hogy Bowie egyszer úgy utasította vissza a Coldplay közös számra való felkérését, hogy e-mailban ennyit írt nekik: "Nem valami jó ez a dal, ugye?" A Red Hot Chili Peppers arról számolt be, hogy kétszer is felvették a kapcsolatot vele, hogy legyen a producere az albumuknak (By The Way - 2002, Stadium Arcadium - 2006), de ő mindkétszer nemet mondott. Múlt héten felröppent egy olyan pletyka is, hogy készül az 1986-os Labyrinth (magyarul Fantasztikus Labirintus) című film folytatása/remake-je, amely Bowie talán leghíresebb filmszerepét adta. Ez természetesen nagy felháborodást váltott ki a kult-klasszikus rajongóiból, az eredeti mozgókép forgatókönyvírója, Nicole Perlman szerencsére tisztázta a dolgokat, ha készül is egy ebben a fantáziavilágban játszódó film, akkor az folytatás lesz. Kiderült az is, hogy az előadó nagyon szeretett volna részese lenni a Gyűrűk Ura filmeknek, a rendező Peter Jackson állítólag híressége miatt utasította vissza a tündekirály Elrond szerepére való felolvasását, de mások azt állítják, hogy eredetileg Gandalfnak jelentkezett. Persze továbbra is érkeznek sorban a visszaemlékezések (Mick Jagger, Iggy Pop, Trent Reznor, Gail Ann Dorsey) és természetesen érkezni fognak a posztumusz kiadványok is (Bowie kedvenc kiadványairól pedig ez az újraközölt 2003-as Vanity Fair-cikk szól). (Fent pedig egy fotó, ami állítólag halála előtt egy hónappal készült, a Lazarus című musical próbáin.)

Jonathan Barnbrook, a Blackstar-album grafikusa is megszólalt azzal kapcsolatban, hogy mit jelentenek az idén megjelent lemez szimbólumai. Természetesen a halandóság volt a fő téma, de inkább általánosságban beszéltek róla, mint Bowie-ra vetítve, specifikusan - mondta a tervező. Mindent magába szippantó fekete lyukakról, az univerzum elejéről és végéről szóltak a tervek. Ha pedig tetszenek a minták, esetleg az előadóra emlékezve szeretne valaki pólót/tetoválást csináltatni, az örülhet, ugyanis Barnbrook személyes felhasználásra ingyenessé tette a Blackstar összes grafikáját, ezeket INNEN lehet letölteni.


És végül egy 1985-ös felvétel, ami az Absolute Beginners című film betétdalainak rögzítésekor kerül szalagra a londoni West Side stúdióban, az asszisztens hangmérnök Mark Saundersnek köszönhetően. Bowie a címadó dal vokáljait énekelte fel és miután végzett, poénból összeírt egy sorpárt, amit Bruce Springsteen is írhatott volna és ezt felénekelte az ő stílusában a frissen rögzített dal instrumentális verziójára, a poén pedig lángra kapott és Bowie kedvet kapott másokat is kifigurázni, még azon nyomban jópár kollégát leutánzott (Springsteen után Marc Bolant, aztán Tom Waits-et, aztán Lou Reedet, aztán Anthony Newleyt, aztán Iggy Popot, aztán Neil Youngot):

https://recorder.blog.hu/2016/01/31/balin_szortak_szet_david_bowie_hamvait
Balin szórták szét David Bowie hamvait

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr208337324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.