Legutóbbi, You're Dead! című briliáns 2014-es albuma óta Flying Lotus egyéb projektekkel hallat magáról, tavaly többek közt egy rövidfilmhez írt kísérőzenét. A FUCKKKYOUUU című nyolcperces alkotás szerepel az idei - január 21-31. között zajló - Sundance Filmfesztivál programjában, ennek örömére pedig a meztelenséget és véres képsorokat sem nélkülöző költői sci-fi horror teljes egészében megnézhető a YouTube-on.
Az egyébként magát immár Grammy-jelöltnek nevezhető FlyLónak nem ez az első filmzenéje, előzőleg 2014-ben komponált zenei aláfestést, az Imperial Dreams című kisjátékfilmhez (melynek a Star Wars: Az ébredő Erő Flinnjeként világszerte ismertté lett John Boyega játszotta a főszerepét), illetve ugyanabban az évben A tetovált lány-sorozatban feltűnt svéd színésznő, Noomi Rapace életnagyságú szobrának elkészítését bemutató "portré" alatt is az ő kiadatlan számainak részletei szólnak. De a jövőbeat iskolateremtő producerének vannak saját filmes aspirációi is; egy éve a Twitterén azt írta, hogy egy filmtervén dolgozik, majd amikor tavaly szeptemberben bejelentette, hogy WOKE néven szupergrupot alapított a Shabazz Palaces tagjaival és egyik állandó zenésztársával, Thundercat-tel, elárulta, hogy a projekt eredetileg egy filmnek indult.
Amíg várjuk Flying Lotus filmalkotói debütálását, íme a legutóbbi filmzeneszerzői munkája, sötét és sejtelmes hangképek Eddie Alcazar FUCKKKYOUUU című szemcsés/homályos fekete-fehér rövidfilmjéhez. mely egy beszéd nélküli, meztelenséggel és vérrel tarkított filmetűd nemről és identitásról, a főszerepben egy magányos fiatal lánnyal, aki - ahogy a leírásában áll - beleszeret a múltbéli önmagába, ám az akkori énje visszautasítja, ami kettejük konfliktusához vezet.
18+ ÉS MÉG TÍZ, CSAK FELNŐTTEKNEK VALÓ VIDEÓ ITT!
és a WOKE első dala, az Adul Swin tavalyi Singles sorozatából, a p-funk-keresztapa George Clintonnal: