Most már tényleg hamarosan kapunk új Massive Attack-dalokat

2016.01.25. 14:23, Frontrecorder

massiveattack_1.jpg

A Massive Attack főnöke, 3D már 2013 óta ígéri, hogy jön az új lemez, sőt, egy ideje azt is tudjuk, hogy húsz év (mosoly)szünet után ismét bekerült Tricky is a képbe, de hát a triphop együtteseknél másként telik az idő, úgyhogy ez az album még várat magára. Egy lépéssel viszont most közelebb kerültünk ahhoz, hogy halhassunk néhány új Massive Attack-dalt - egyelőre egy izgalmas interaktív mobilos appba rejtve.

A zenéért gyakorlatilag szinte teljes egészében egy személyben felelős 3D és hűséges társa, Daddy G 2010-ben  adtak ki utoljára stúdióalbumot (Heligoland),  azóta az utolsó lemezmegjelenésük egy Buriallel közös szám volt 2011-ben. Az elmúlt öt évben 3D a képzőművészeti projektjei mellett a zeneszerzés terén is viszonylag aktív maradt, írt dalt és aláfestő zenét filmekhez és egy adócsalókról szóló brit dokumentumfilmhez (ezt 2013-ban, Thom Yorke-kal és az Elbow-frontember Guy Garvey-val együtt), tavaly aztán egészen belelendült: remixelte Noel Gallaghert, beszállt ő is a Run The Jewels cicahangos remixlemezébe, kollaborált Jean Michel Jarre-ral a francia szintimágus elektronikus zene történetén átívelő lemezén, illetve zenét szerzett a La Fête est Finie című, a klímaváltozással szembeni túl derűlátó hozzáállást kigúnyoló kisfilmhez, a Young Fathers zenekar bevonásával. Velük a jelek szerint nagyon megtalálta a hangot, a trió ugyanis az előzenekar a Massive Attack jelenlegi európai turnéján (a hozzánk legközelebbi állomás február 20. Bécs, Gasometer, akit érdekel), illetve mint néhány napja tudjuk, egy közelgő EP-n is szerepelnek.

Igen, valamikor hamarosan már tényleg megjelenik néhány új Massive-Attack-dal egy EP-n, melynek egyelőre a számlistáját tudjuk: Ritual Spirit, ez elvileg a címadó dal Azekel közreműködésével; Voodoo In My Blood, ez a Young Fathers-szel közös dal, Take It There, ebben vendégszerepel Tricky; Dead Editors, ebben pedig Roots Manuva. De hogy valamit azért hallhassunk is ezekből, kijött egy Fantom nevű app iPhone-ra, melyben kapunk nagyon rövid részleteket a dalokból, de nem is ez az érdekes, hanem saját remixeket is készíthetünk belőlük az iPhone-unk segítségével, a jelenlegi tartózkodási helyünk, a mozgásunk, az adott napszak és más érzékelhető tényezők figyelembevételével. Az app letölthető innen, alább az EP borítója, persze pontos megjelenési dátum nincs hozzá, de már nem lehet olyan távol.

maepcover.jpg


ez pedig  a fent említett kisjátékfilm:

Címkék: massive attack
https://recorder.blog.hu/2016/01/25/most_mar_tenyleg_hamarosan_kapunk_uj_massive_attack-dalokat
Most már tényleg hamarosan kapunk új Massive Attack-dalokat
süti beállítások módosítása