grimes_1_1.jpg

Az év végi összegzés hagyományos módja a Recordernél, hogy a közösen összeállított Top 50-es albumlistát követően kedvenc dalainkat szerzőnként publikáljuk. A 2011-es, 2012-es, 2013-as és 2014-es sorozat után kezdődik a 2015-ös daldömping, a stáb ABC-rendjében haladunk, a felvételek egy rögtön meghallgatható playlistben, rövid kommentárokkal – a sort Biczó Andrea és Csada Gergely nyitotta, ma Dömötör Endre Recorder főszerkesztő melankolikus-táncos válogatása legyen az este kísérőzenéje! (A nyitóképen Grimes.)

Bár továbbra is a szép, melankolikus, megrázó, és a táncos-vidám dalok közül kerülnek ki a kedvenceim, idén úgy döntöttem, hogy nem áldozok be egyet sem a playlist hangulati íve miatt, úgyhogy egyrészt nagyjából tényleg itt van minden szám, amit a legjobban szerettem 2015-ben (Jim O'Rourke Half Life Crisisa nincs Spotifyon,úgyhogy az hiányzik), másrészt ettől olyan lett a válogatásom, mint egy lemez két - eléggé ellentétes - oldala. Az első kilenc felvétel nagyobbik része bőven az elmerengő kategória (az ötödik és a nyolcadik között a mélyponttal), a tizediktől pedig nyugodtan szólhat egy házibuliban is, reményem szerint. A kedvenc 2015-ös albumomról (Julia Holter: Have You In My Wilderness) direkt nem választottam, az egy klasszikus nagylemez, egyben az igazi. 


A RECORDER SZERZŐINEK - KÖZTE DÖMÖTÖR ENDRE - KEDVENC 2015-ÖS ALBUMAI.


Christopher Owens:
I Love You Like I Do

Lemeznyitó számnak kellett volna lennie (mint a Spiritualized-féle Ladies And Gentlemen We Are Floating In Space-nek, ami szintén Pachelbel barokk zeneszerző D-dúr Kánonját nyúlja, mint kismillió másik popdal). Nembaj, nekem nagyon is megteszi nyitásnak.


Laura Marling:
Gurdjieff’s Daughter

laura_150420_21_29_30_laura_marling_web.jpgNem néztem utána, mert az én verzióban szeretnék hinni, de ez számomra Marling időutazós dala a címszereplő lányához (egyikhez a háromból), és tanácsokkal látja el benne az életről. Egyetlen refréndallam sem tetszett jobban idén, annyira flegma, libabőröztetően zseniális.


Father John Misty:
Holy Shit

Az év dala (vagy legalábbis ez volt a legközelebb nekem hozzá).


The Apartments:
No Song No Spell No Madrigal

Egy öreg ausztrál zenekar (Go-Betweens-kortársak) a semmiből visszatér egy francia kiadónál megjelent szuper lemezzel. Karrierjük legjobbjával.


Christopher Owens:
Waste Away

Megint Owens, de mondtam, hogy az összes kedvencem itt lesz, ő meg idén kettőt is írt ide. Ebben énekel is, és ez a fajta dal az, ami a legjobban meg tud érinteni, innentől jön még négy másik ilyen.


Dorthia Cottrell:
Maybe It’s True

2015 legalulértékeltebb albuma nálam ez. Van rajta tizenegy ilyen csoda.


Sufjan Stevens:
No Shade In The Shadow Of The Cross

Az nem kérdés, hogy Stevens lemezéről valami odakerül az év dalai közé, az kérdés, hogy melyik a sok hibátlan számból. Nekem egyértelműen ez.


Torres:
The Harshest Light

redeye-torres-interview-20150504.jpgMásik év dala. A PJ Harvey-párhuzam nagyon helytálló, minőségben is.


Beach House:
Somewhere Tonight

Aki figyel, annak mostanra alighanem már nem titok vagy meglepő, hogy az elmúlt tíz évből származó zenekarok közül a Beach House a kedvencem. Gondolhatjátok, hogy örültem idén – két új lemez is! Ez a dal győzött.


Erykah Badu:
Cel U Lar Device

Az év mainstream slágere így még jobb. Sokkal. Egyúttal jelzem, hogy megjöttek a ritmusok, kint vagyunk a gödörből, lehet kezdeni táncikálni.


Jakko Eino Kalevi:
Hush Down

Imádnivaló a finn csóka teljes lemeze – random választás ez róla, bár nyilván az egyik legfülbemászóbb dal.


Grimes:
Pin

Az év popdala. Remélem kiadja kislemezen.


The Very Best:
Mariana

Boldogságzene, mint a Very Best mindig. Lehetne focivébé-himnusz is.


Mbongwana Star:
Kala

mbongwanaheader-720x400_2.jpgÚj szint és afrikai jövőzene.


D.R.A.M.:
Cha Cha

Az év legbájosabb laza slágere.


Kovács Kornél:
Pantalón

Na, ehhez nem tudom, mit szólna Matolcsy György, Kovács Kornél sem a magyar GDP-t termeli, hanem a svédet. Pláne ha tudná, hogy még csak nem is magyarul énekeltet benne, és persze nem is svédül, hanem spanyolul. Ez is bájosan laza nyárias dal és a nyolcvanas évekig megy vissza, az meg majdnem mindig jó ötlet.


SOPHIE:
Just Like We Never Said Goodbye

Ez nekem instant gyönyörforrás, az összes hang bizserget. Kicsit már szexuális élmény is, amolyan folyamatos csúcspont.


Kelela:
Rewind

Kelela EP-je volt a kedvencem az EP kategóriában, kiadhatna jövőre már egy nagylemezt is. Miért nem ez volt az év egyik mainstream slágere? Minden megvan benne hozzá.


Zhala:
I’m In Love

71e8d460ca7343508e76ef7479c12ca7.jpgÉs ha már itt tartunk. Miért nem Zhala a popkirálynő, meg a Zhalához hasonlók? És miért nem ez az aktuális popzene, amit mindenki hallgat? 2015 van (még egy kicsit), bassza meg. Miért kell generikusra szarráproducelt, fájdalmasan rossz popdalokat csúcsra juttatni. Költői a kérdés, nehogy válaszoljon valaki kommentben.


John Tejada:
Two 0 One

Oké, tudom én, hogy Tejada kissé ódivatú ma már, de technóban az ő lemezét hallgattam messze a legtöbbet. Olyan jól csúszik háttérben, előtérben és talán tánctérben is.


Jack J:
Thirstin’

Oké, tudom én, hogy idén Jack J trekkje volt az év nyilvánvaló dance-slágere (bár annyira nem nyilvánvaló táncolni rá, autóban suhanni rá annál inkább), de ha egyszer nekem is ez tetszett a legjobban, akkor itt a helye.


Bicep:
Just

Lehetne még fokozni a tempót, de én most ennél a minimalista, nagyon szerethetően felépülő számnál leállok (aki nem állna le az Black Madonnával folytassa).


Ian William Craig:
Grace In Expectation

Tőle a tavalyi playlistemben is volt egy szám, de ezzel is azt szeretném üzenni, hogy hallgassátok meg! Tudtam, hogy megjelent idén is egy albuma (novemberben), de már nem hallgattam meg a listakészítés előtt, pedig felférne a kedvenceim közé idén is. Ide meg pont jó lezárásnak.


DÖMÖTÖR ENDRE KEDVENC 2014-ES DALAI ITT HALLHATÓK.

A 2013-ASOK ITT.

A 2012-ESEK ITT.

A 2011-ESEK PEDIG ITT.

https://recorder.blog.hu/2015/12/28/domotor_endre_kedvenc_2015-os_dalok
Dömötör Endre – Kedvenc 2015-ös dalok

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr778206846

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása