Biczó Andrea – Kedvenc 2015-ös dalok

2015.12.26. 13:00, rerecorder

marina-and-the-diamonds_1.jpg

Az év végi összegzés hagyományos módja a Recordernél, hogy a közösen összeállított Top 50-es albumlista – után kedvenc dalainkat szerzőnként publikáljuk. A 2011-es, 2012-es, 2013-as és 2014-es sorozat után kezdődik a 2015-ös daldömping, a stáb ABC-rendjében haladunk, a felvételek egy rögtön meghallgatható playlistben, rövid kommentárokkal – a sort Biczó Andrea nyitja (a nyitóképen meg Marina).

Mint minden évben, úgy idén sem fogok a kedvenc lemezeimről válogatni dalokat, azokat képzeljétek ide! Átfutva a listámat, van néhány olyan kiadvány, amelyiknél az egész album nem nyűgözött le, pedig egy-egy dal totál betalált. Ez elég lehangolóan hangzik, pedig nem az, sőt!



A RECORDER SZERZŐINEK - KÖZTE BICZÓ ANDREA - KEDVENC 2015-ÖS ALBUMAI.


MisterWives
: Our Own House

A New York-i indiepopformáció egy kedves első lemezt jelentetett meg, ami a téli depresszióm közepén kifejezetten üdítően hatott. Általában az Our Own House című dalig jutottam, amivel csak az a probléma, hogy a legelső trekk az albumon.


1c4fd43e_1.jpg
Ratatat:
Cream On Chrome

Úgy két-három hónapomba tellett, hogy le tudjak jönni erről a számról, pedig általában nem is szeretem az instrumentális dalokat. De ez egyszerűen annyira pokolian tökéletesen van felépítve, hogy most beraktam és megint egy hónapig csak ezt fogom hallgatni. Ráadásul lelki szemeim előtt állandóan felsejlenek a parasztvakítós lézercsóvák, amik a primaverás fellépésükön egy életre a retinámba égtek.


Twin Shadow:
Turn Me Up

George Lewis Jr. idén duplán okozott nekem csalódás: kiadott egy erősen közepes lemezt, majd lemondta a primaverás koncertjét. De azért egész jó kis összebújós r&b-számok is vannak a lemezen.


mia_cover_640.jpgM.I.A.:
Borders

Az audiovizuális orgiák után M.I.A. szándékosan sem jelentkezhetett volna jobbkor Borders című dalával, ami annak ellenére, hogy nem egy könnyed témát ölel fel, elmondhatatlanul dallamos. Az indiai motívumokat pedig olyan profin használja, hogy Diplo elszégyellheti magát.

Chairlift: Ch-Ching

Caroline Polachek talán még sosem volt egyszerre ennyire bájos és dögös. Szuper ritmus, eltalált dinamika – egy szuper popdal. Egy tökéletes világban ez kifolyna az összes kereskedelmi rádióból, de legalábbis akkora sláger lenne, mint anno a Bruises.


Lower Dens:
To Die In L.A.

A Lower Dens harmadik albumával viszonylag későn ismerkedtem össze, aztán hamar megszerettem, és tényleg az utolsó utáni pillanatban szorult le végül az albumlistámról, így bűntudatom lenne, ha legalább egy daluk ne állna itt.


Hot Chip:
Love Is The Future

Végül már magam sem emlékszem miért, de a Hot Chip is lecsúszott az albumlistámról, valószínűleg mert összességében annyira sem volt emlékezetes a lemez, hogy eszembe jusson listaíráskor. Pedig vannak ám rajta pöpec funkydalok, mint például ez. Ráadásul mikor először meghallottam Posdnuos rapbetétjét, a pofám leszakadt, hogy mi ez.


Marina & The Diamonds:
I’m Ruin

Egyébként kedveltem Marina harmadik albumát, még ha annyira nem is lett erős, de ez a dal lett a kedvencem tőle EVÖR. Olyan klisésen, szürkeötvenárnyalatosan bölcs és romantikus, de mégis megvan a bája.

maxresdefault_5.jpg
Julia Holter:
Sea Calls Me Home

Amikor Julia Holter kiengedi a csilingelő hangját, és ír egy könnyen befogadható poplemezt, ráadásul az egész album kedves lesz – én azt nagyon szeretem. Ugyanitt ez már a többedik fütyülős dal a listámban, szóval azt hiszem lassan be kell látnom, hogy a fütyüléssel simán meg lehet venni kilóra.


Jamie XX:
I Know There’s Gonna Be (Good Times)

BULIKA!


+1 Justin Bieber: Sorry

Nevezzük munkahelyi ártalomnak.


+2  David Bowie: Blackstar (szigorúan klippel)

Amikor azt hiszed, 2015-ben már nem tudsz meglepődni David Bowie-n, na akkor baromira tévedsz. 

 

BICZÓ ANDREA KEDVENC 2012-ES DALAIT ITT HALLGATHATOD. 

A 2013-ASOKAT ITT. 

A 2014-ESEKET PEDIG ITT.

https://recorder.blog.hu/2015/12/26/biczo_andrea_kedvenc_2015-os_dalok
Biczó Andrea – Kedvenc 2015-ös dalok
süti beállítások módosítása