Válogatás a Recorder 2015-ös cikkeiből - külföldi előadókkal készült interjúk

2015.12.25. 09:40, subrecorder

agthurstonmoore.jpg

Idén is folytatjuk hagyományunkat, miszerint az évet 2010, 2011, 20122013 és 2014 után ismét legjobb cikkeink összefoglalásával zárjuk. Az összegzés első állomásán a külföldi előadókkal az elmúlt 12 hónapban készített interjúinkat vesszük sorra.

2015-ben is rengeteg fiatal tehetséget, a befutás szélén álló, már azon éppen túl levő, vagy éppen bizonyos körökben nagy népszerűségnek örvendő előadót/zenekart interjúvoltunk meg, rögtön év elején például a kedvenc lemezeiről kérdeztük King Tuffot, nem sokkal később pedig a lett Carnival Youth-ot. A zenekar számára is kiderült, hogy Glass Animals rajongók vagyunk, Marina Diamandis jókat káromkodott, a Purity Ringes Corin Roddickkal grandiózusságról, a Hot Chippel pedig színességről beszélgettünk. Felhívtuk az egyik legtehetségesebb fiatal énekest, Shamirt, a brit Years & Years-t és Alex Scally-t is a Beach House-ból. A Szigeten a Jungle, a The Horrors egy tagja, José González és Ella Eyre ült velünk szemben. Christopher Owensszel a Girls utáni szólókarrierjéről, Fatimával a soulról, az Editorsszal pedig üvegfalú stúdiókról dumáltunk.

Abban a szerencsés helyzetben voltunk 2015-ben, hogy minden eddiginél több legendás zenészt kaphattunk telefon-, vagy mikrofonvégre, a Shabazz Palaces lemeztáskájával nem is kezdődhetett volna jobban az év, a Belle & Sebastiannel sem készült még magyar nyelvű beszélgetés, jártunk Ride sajtótájékoztatón és meg sem próbáltuk belefojtani a szót Mike Wattba. Kiderítettük, hogy mi Thurston Moore kedvenc lemeze, interjúztunk ex-Supertramp taggal, a holland popdíva Caro Emeralddal, a jelenleg Black Devil néven alkotó Bernard Févrével, a dEUS frontemberével új, Taxiwars nevű projektjéről, de kikérdeztük a Mercury Rev egy tagját és Saul WIlliams-et is.

Idén még az elektronikus zenészekkel készült interjúinkat emelnénk ki külön bekezdésben, nem menekült előlünk a TR/ST néven alkotó Robert Alfons, Giorgio Moroder, Answer Code Request, a Ten Fé, Lucrecia Dalt és Omar Souleyman sem.

https://recorder.blog.hu/2015/12/25/valogatas_a_recorder_2015-os_cikkeibol_kulfoldi_eloadokkal_keszult_interjuk
Válogatás a Recorder 2015-ös cikkeiből - külföldi előadókkal készült interjúk
süti beállítások módosítása