David Bowie még a tízperces első kislemeznél is jobb számmal kíván boldog karácsonyt!

2015.12.18. 12:30, subrecorder

g4q1148-hi-768x1152_wide-52ff94c39c596cd23ac852223ec5dcc13908adca-s900-c85.jpg

Kevesebb, mint egy hónap múlva, január 8-án jelenik meg David Bowie új stúdióalbuma, a ★ (ejtsd: Blackstar). A mester most a tízpereces címadó után egy másik dalt is megosztott a lemezről, a Lazarus-t, amely valamivel hagyományosabb felépítésű, egyszersmind izgalmasabb és jobb is.

Meglepően sokat tudunk már David Bowie nemsokára megjelenő új albumáról, főleg úgy, hogy az előző, a The Next Day szinte teljesen a semmiből jött. A lemez hét dalából hatnak tudjuk a címét (Blackstar, Lazarus, Dollar DaysGirl Loves MeI Can't Give Everything Away és 'Tis A Pity She Was A Whore), tudjuk, hogy James Murphy két szerzeményben is vendégszerepel és hogy a stúdióban Bowie és régi producercimborája, Tony Visconti rengeteg Kendrick Lamart hallgatott. "Végül semmi olyat nem vettünk fel, ami hasonlítana az ő stílusára, de imádtuk, hogy Kendrick mennyire nyitott volt az új albumán, hogy nem egy sima hiphop-anyagot adott ki. Beletett mindent, ami csak eszébe jutott, mi pedig pontosan ugyanezt akartuk. A cél, úgymond, az volt, hogy lehetőleg teljesen elkerüljük a rock & rollt" - mondta Visconti egy interjúban. Állítólag a Death Grips és a Boards Of Canada is hatással volt a készítőkre.


VALAKI ÁRULJA MÁR, EL, HOGY MI TÖRTÉNIK A BLACKSTAR VIDEÓJÁBAN!

A címadó dal eredetileg 11 perces volt, végül azért vágták le 9:57-re, mert az iTunes nem fogad el 10 percnél hosszabb kislemezeket, Bowie pedig ragaszkodott hozzá, hogy a szám single legyen. Nem tudjuk, a vágatlan verzió milyen volt, de a végleges Blackstar és most a Lazarus is olyan szerzemények, amelyekre érdemes volt várni, Bowie nemhogy nem maradt meg az amúgy is tág komfortzónájában, de olyanokat csinál, amit ötvenéves pályafutása során sem sűrűn. A Lazarus 6 és fél percével rövidebb és hagyományosabb is a felépítése, mint a címadó szerzeménynek, ennek ellenére még annál is érdekesebb. Talán a művész Berlin-korszakában kiadott anyagaira emlékeztet leginkább, csak sokkal jazzesebb, avantpoposabb, tele van fúvósokkal és a kísérteties hangulat sem hiányzik. Még az album megjelenése előtti napon, január 7-én válik nyilvánossá hozzá egy videó is és ez az egyetlen szám, amely nem csak a lemezen szerepel, hanem Bowie Lazarus című musicaljében is. Ennek főszerepét a Dexter című tévésorozatból ismert Michael C. Hall játssza, aki tegnap este ráadásul élőben elő is adta a dalt a Colbert Showban - lásd alább.


David Bowie új dala, a Lazarus


és ahogyan Michael C. Hall énekli: 

https://recorder.blog.hu/2015/12/18/david_bowie_meg_a_tizpereces_elso_kislemeznel_is_jobb_szammal_kivan_boldog_karacsonyt
David Bowie még a tízperces első kislemeznél is jobb számmal kíván boldog karácsonyt!

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr798181366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.