Videópremier! Jü feat. Kjetil Møster & Bálint Bolcsó: Live @ Öntödei Múzeum - III/I: Diastole

2015.12.14. 19:30, rerecorder

ju-8956-copy.jpg

A 2012 óta aktív a hazai instrumentális zenei színtér egyik legmarkánsabb zenekara, a trió (Mészáros Ádám-gitár, Hock Ernő-basszusgitár, Halmos András-dob) 2014-ben kiadott, a Datarock nevű elektro-dancepunk zenekarból is ismerős norvég Kjetil Møsterrel közös nagylemeze (Jü Meets Møster) igen szép nemzetközi sikert aratott az experimentális zenei sajtóban, a norvég-magyar páros pedig minden lehetőséget kihasznál a közös zenélésre, így egy tavalyi koncert után kibérelték a különleges helyszínnek számító Öntödei Múzeumot, ahol egy félórás, lassan kibomló, drone-os tételt rögzítettek, amelyet három részre bontva mutatnak be, itt az első - premier!

j_meets_m_ste_545a8b38c04a2.jpgA Jü mostanában csendesebb időszakát élte (nem kis részben mert két tag Berlinben él), de most újra aktívabb lesz a formáció, februárban egy másik jeles hazai instrumentális zenekarral, a makrohanggal közösen adnak koncertet a Trafóban, sőt jövő márciusban a második nagylemezt is rögzítik, ami szintén a színtér jeles kiadójánál, a RareNoise-nál jelenik majd meg. Előtte azonban itt ez a három nagyjából tízperces részből álló szám, amit tavaly októberben rögzítették, de nem csak hanggal, hanem a Buharov-testvérek képben is szépen felvették az eseményeket. A zenekarból a koncertszervezőként és más formációk (morningdeer, Tariqa) dobosaként is ismert Halmos Andrást kérdeztük a közös munka kezdeteiről: „Kjetil Mostert a Kongsberg Jazz Fesztiválon láttam a zenekarával 2010-ben, elementáris koncert volt. Ő a fiatal generáció egyik legmenőbb szaxisa és vita nélkül a legsokoldalúbbnak tartják Norvégiában. John Coltrane és egy csomó metál zenekar volt rá kezdetben hatással, de a kortárs zenétől a tradicionális zenékig, hiphopig mindent hallgat és ez közös pont a Jüvel, ez nálunk is ugyanígy van. Elég annyi Kjetilről, hogy rengeteg jazzegyüttes mellett játszik Lars Vaularral, a legnagyobb norvég hiphop előadóval, tagja a Datarocknak és a Röyksopp & Robyn zenekarnak is.”

És hogy hogyan készült a 2014-es Jü Meets Møster közös album? „Egy ausztriai és egy A38-as koncertre érkezett Kjetil Budapestre 2013 őszén. A koncertek után egy napunk volt a stúdióban, de ez nem az a zene, amit sokat kéne csiszolgatni vagy utólag szépítgetni. Kjetil azonnal és tökéletesen belehelyezkedett a zenébe, nem voltak kérdések. A lemez 2014 őszén jelent meg a londoni RareNoise Recordsnál, Bill Laswell keverte és nagyon jó nemzetközi visszhangja lett. Ezek eredménye, hogy kijutottunk néhány nagyobb külföldi fesztiválra (Ljubljana Jazz Festival, Saalfelden Jazz Festival, Match&Fuse London), ahol a szakmából is sokan voltak és a visszajelzések alapján  reménykedhetünk a folytatásban.”

András megkérdeztük az itt debütáló friss felvételről is, ami az Öntödei Múzeumban készült. „2014 októberében az A38 újból felléptetett minket Kjetillel és ha már itt volt pár napot, gyorsan kibéreltük az Öntödei Múzeumot és feljátszottunk egy fél órás, háromtételes nagyon lassú darabot, sok improvizációval. Akik ismerik a Jü-t tudják, hogy mindenféle dinamikában és tempóban elmegyünk a végletekig, itt a lassú és zajos oldalt jártuk be. Azt tervezzük, hogy a másik két résszel kéthetente jövünk ki, tehát egy hónapon belül a teljes darab hallható lesz és majd egyben letölthető a Bandcamp-oldalunkon.”


a Jü tehát legközelebb a makrohanggal közösen lép fel a Trafóban, Facbeook-eseményoldal


a háromrészes élő felvétel első tíz perces részlete, egy lassan kibomló, zajjal szépen játszó tétel: 

thepowerofju.com/ 
facebook.com/thepowerofju
http://andrashalmos.com

nyitókép: Domino Postiglione

https://recorder.blog.hu/2015/12/14/videopremier_ju_feat_kjetil_m_ster_balint_bolcso_live_ontodei_muzeum_iii_i_diastole
Videópremier! Jü feat. Kjetil Møster & Bálint Bolcsó: Live @ Öntödei Múzeum - III/I: Diastole
süti beállítások módosítása