Itt a Cseh Tamás Program – Az amerikai zenepiacra lépés titkai: „Maradj elkötelezett!”

2015.11.19. 17:28, rerecorder

cstp-backstage1ok_1.jpg

Mehmet Dede koncertszervező tartott előadást angol nyelven az amerikai zeneipari piacra való belépés lehetőségeiről a Backstage című workshop-sorozat különkiadásában, amelyre a Cseh Tamás Program Zenei menedzsment alprogramja és a Balassi Intézet New York-i Magyar Kulturális Központ szervezésében került sor.

Az Akvárium Klubban érdeklődő közönség fogadta Mehmet Dedét, aki a New York-i Drom programigazgatójaként és fesztiválalapítóként praktikus információkkal látta el hallgatóságát, és az elkötelezettség fontosságát hangsúlyozta. Noha nincs „tuti recept”, Dede szerint elengedhetetlen a kitartás, az amerikai piac sajátosságainak figyelembe vétele és egy jó csapat.

A zenepiaci körülmények feltérképezését számokkal kezdte: elmondta, hogy az Államokban 14000 regisztrált profi előadó van, de rájuk csak 4000 befogadó helyszín és 650 ügynökség jut. Európához hasonlóan Amerikára is igaz, hogy a ’90-es évek óta az iparág bevételi forrásainak arányai az élőzene javára változtak. Míg 2000-ben a forgalom 81%-át a felvételek, 10%-át az élőzenés produkciók adták, 2013-ban a felvételek már csak 49, az élőzene azonban 36%-ban járult hozzá a zeneipar bevételeihez.

Dede a turnészervezést a legózáshoz hasonlította: nincs két egyforma mód, ám rendelkezésre áll sok variáció. Fontosnak tartotta meghatározni a célokat – miért akarok turnézni az USA-ban? –, a helyszíneket – kis klubban, egyetemeken vagy fesztiválon szeretnék fellépni? –, ismerni a koncerthelyek főszezonjait és az ideális foglalási időszakokat. Az utazás, a büdzsé és a jogi háttér biztosítása mellett a művészt támogató hatékony csapatra is szükség van: az előadót jó esetben menedzser, koncertszervező, jogi szakember, könyvelő, fotós és videós is segíti.

Az előadás végén a Fanfare Ciocarlia zenekar amerikai turnéjának tanulságairól esett szó. Hasznos konklúzió volt, hogy egyrészt nem érdemes amerikai piacra törekednie annak, akinek hazai környezetben nincs stabil közönsége és számottevő turnétapasztalata, másrészt kerülni kell a tévhiteket. Hiba azt gondolni például, hogy az autentikus zene rögtön széleskörű érdeklődésre tarthat számot, vagy, hogy egy koncertkörút megszervezésével letudtuk a munka oroszlánrészét. Mehmet Dede arra is figyelmeztetett, hogy nem szabad az „Amerika csak rám vár”-szindróma csapdájába esni: a siker kulcsa az elkötelezettség, a kitartás és a tehetség.

K. E. (Cseh Tamás Program)


A cikksorozat a Cseh Tamás Program együttműködésével készült.

https://recorder.blog.hu/2015/11/19/itt_a_cseh_tamas_program_az_amerikai_zenepiacra_lepes_titkai_maradj_elkotelezett
Itt a Cseh Tamás Program – Az amerikai zenepiacra lépés titkai: „Maradj elkötelezett!”
süti beállítások módosítása