Meglepetés! Rustie új albumot adott ki

2015.11.05. 11:38, subrecorder

336d9769.jpg

A glasgowi producer Russel Whyte, vagyis Rustie tavaly hozta ki maximalistánál is maximalistább második lemezét, a Green Language-t. Az utóbbi hetekben aztán több új dalt is megosztott, melyekről csak most derült ki, hogy egy új album részei. Ez az anyag meglepetéslemezként máris teljes egészében hallgatható, itt az új Rustie-album, az EVENIFUDONTBELIEVE!

Rustie nem sok hírt adott magáról mióta megjelentette tavalyi második nagylemezét, a Green Language-t, idén október elején került vissza a hírfolyamokba azzal, hogy sürgős diabétesz kezeléssel kórházba szállították. Hogy rajongóit megnyugtassa, még a kórházi ágyából küldött egy 160 Hospital Riddim című számot, majd a következő hetekben két másik dala is kijött, First Mythz és Peace Upzzz címeken. Végül aztán tegnap derült ki, hogy utóbbi kettő (plusz az idén nyáron megosztott Big Catzz) egy teljes, új Rustie-albumot harangoztak be, amire ráadásul várni sem kell, most azonnal teljes egészében meghallgatható.


ANNO IAMYANK ÍRT NEKÜNK RUSTIE MÁSODIK LEMEZÉRŐL KRITIKÁT.

A Warp kiadónál megjelent EVENIFUDONTBELIEVE nagyjából ott folytatja, ahol a producer a Green Language-n abbahagyta, továbbra is az alacsony figyelmi idejű netes közönség számára érlelt, minden-bele számok ezek, a különbség ezúttal annyi, hogy az előzőleg szerepeltetett vendégelőadók helyett (pl. Danny Brown, Redinho) Rustie saját magát "featuringeli", ami azt jelenti, hogy a dalokban hallható különböző élő hangszereket ő maga játszotta fel a lemezre. Csak lett mit hallgatni a holnap megjelenő új Grimes-anyagig!


Rustie új albuma az EVENIFUDONTBELIEVE, teljes egészében:


a két előre megosztott dal:

 


a lemez borítója:

unnamed_4_1.jpg

Címkék: warp records rustie
https://recorder.blog.hu/2015/11/05/meglepetes_rustie_uj_albumot_adott_ki
Meglepetés! Rustie új albumot adott ki

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr728052284

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.