Royal Headache: High (lemezkritika)

2015.11.04. 16:37, subrecorder

rh-feature.jpg

A 2009-ben alakult Royal Headache lassan Ausztrália legnagyobb punkexportőre lesz, legalábbis most megjelent második albumukkal igen nagy lépést tettek ennek irányába. A zenekarnál konkrétan minden klappol, de azon a bizonyos lépés megtételén kívül ad-e bármi újdonságot a High? A Recorder magazin 35. számában megjelent lemezkritikánkból kiderül.

3ec14bfe.jpgKiadó: What's Your Rapture

Megjelenés: 2015. augusztus 28.

Stílus: life changing punk

Kulcsdal: My Own Fantasy

Kevés nagyobb újságírói klisé van annál, mintha azt írjuk, hogy „egy zenekar a második albumán a többet-jobbat-nagyobbat elvet követte”. Az ausztrál Royal Headache esetében azonban ennél pontosabb megfogalmazás nem is lenne lehetséges, pedig már bemutatkozó anyagukkal koncertezve is híres-hírhedten lebontották a Sydney Operaházat. A fellépést rendőröknek kellett megállítaniuk, a színpadot ugyanis ellepték az extázisba kerülő fiatalok, akiknek éppen megváltotta az életét a karizmatikusnál is karizmatikusabb Shogun nevű frontember. A High-t meghallgatva legközelebb a hadsereg bevetése sem lesz elég.

8.5/10


Mika László 


MINDENFÉLE LEMEZKRITIKÁK, MINDENFÉLE SZERZŐK TOLLÁBÓL ERREFELÉ.


a lemez:


a Carolina videója:

https://recorder.blog.hu/2015/11/04/royal_headache_high_lemezkritika
Royal Headache: High (lemezkritika)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr108049404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása