Végtelen lehetőségek a horizonton - 1995 3. rész: hiphop és elektronikus zene

Húsz éve a popzene. A poptörténeti körforgás húszéves periodicitását követő megemlékezéseinkben négy éve 1991-re, három éve 1992-re, két 1993-ra , tavaly 1994-re csévéltünk vissza, a Recorder harminchatodik számának fókusztémájával pedig 1995-re - visszamenni 1995-be azt jelenti, hogy stábunk jó része egyik kedvenc évére tekinthet vissza, meg azt, hogy a popzene egyik legoptimistább időszakára, amikor burjánzottak az új stílusok az elektronikus zenében, Angliából szétterjedt a britpopláz és a lehetőségek tárháza végtelennek tűnt a popban. Lesz majd összefoglaló az év műfaji trendjeiről, az 1995-ös hazai történésekről, listázzuk az év legjobb albumait, ciki és menő slágereit - sőt bulizni is hívunk mindenkit 1995 popzenéjére. Évösszefoglalónk kronologikus idővonala és '95 fontosabb pop- és rockzenei trendjeinek áttekintése után nézzük vissza, mik mentek húsz éve a hiphopban és az elektronikus zenében.

Hiphop

Ha 1994 a hiphop legjobb éve volt (ahogy azt tavalyi húszéves visszatekintésünkben fenntartottuk), akkor 1995 simán csak egy nagyon jó év volt, továbbra is szétvetette a kreatív robbanás az addigra népszerűség és jövedelmezőség tekintetében is naggyá nőtt műfajt (melyről The Show címmel készült szórakoztató dokumentumfilm tárgyévünkben). Igaz, márciusban elhunyt egyik ikonikus alakja, az N.W.A alapítója, Eazy-E, aki AIDS következtében fellépő komplikációk miatt halt meg (és támadt fel idén a mozivásznon, az úttörő gangsta rap zenekarról készült filmben), de ezt a veszteséget ellensúlyozta épp elég nyereség – számos klasszikus besorolást kapott album és/vagy kivételesen erős debütálás. Ebben az évben is a két – egymással rivalizáló – fő pólus dominált, a keleti-parti hardcore hiphop és a nyugati parti g-funkos / gangstás sztíló, kapkodhattuk is a fejünket ide-oda, ahogy sorjáztak a maguk nemében jobbnál jobb lemezek. New Yorkban olyan új játékosok dobtak elsőre óriásit, mint a Smif-n-Wessun és AZ (minden idők egyik legalulértékeltebb MC-je) Brooklynból vagy Big L Queens-ből, ugyanebből a hoodból a Mobb Deep duó elkészítette az év legletaglózóbb albumát The Infamous címmel, a Wu-Tang Clan-ből pedig három tag, GZA, Raekwon és Ol’ Dirty Bastard is odatette magát egy-egy azóta kanonizálódott szólólemezzel, miközben a Roots Philly-ből reprezentált egy klasszis második albummal. A másik oldal hasonlóan kiváló West coast-felhozatallal kontrázott, lásd pl. E-40, Tha Dogg Pound, Mac 10, vagy a Luniz, akiktől az I Got 5 On It az év egyik legnagyobb rapslágere volt, a g-funkot, gangsta rapet és R&B-t ötvöző Bone Thugs-N-Harmony második lemeze, melyről a mentoruk, Eazy-E emlékére írt Tha Crossroads 1995 egyik kikerülhetetlen listavezető dalának számított, akárcsak a Gangsta’s Paradise Coolio azonos című albumáról (ezek a kislemezek jelentik mindkettejük pályafutásának legnagyobb kereskedelmi sikerét), de a nyugati part megkérdőjelezhetetlen királya 2Pac volt, aki a Me Against The World című harmadik nagylemezével (amelynek megjelenésekor éppen börtönben ült molesztálásért) nemcsak rövid élete csúcsművét, hanem a műfaj talán legtöbbet hivatkozott remeklését tette le az asztalra. A keleti-nyugati parti ellenségeskedés uralta a műfaj Bibliájának számító Source magazin éves díjkiosztóját is, amely a Bad Boy és a Death Row kiadók főnökeinek (Puff Daddy, Suge Knight) és előadóinak szemtől szembe beefjétől volt hangos, és a „háború” eszkalálódásához vezetett. Ugyanitt az év felfedezettjének kikiáltott OutKast tett egy sommás megjegyzést – „a délnek is van mondanivalója” –, amellyel kvázi berúgta az ajtót a déli hiphop (’95-ből a Goodie Mob debütálása az ajánlott) diadalmas felzárkózásának.


Elektronikus zene

1995 az elektronikus zenében ugyancsak kivételesen jó év volt, az átvezető remek 1994 után a beérkezés, kiteljesedés jellemezte. Ez a hihetetlenül gyorsan változó-fejlődő műfaj, illetve tágabban az egész e-zenei kultúra húsz éve lett gyakorlatilag felnőtt és vette be a mainstreamet. Nyugat-Európában, de különösen Nagy-Britanniában a (kommerszebb) tánczene elárasztotta a slágerlistákat, a szabadtéri (illegális) rave-eket felváltották az elektronikus zenei fesztiválok (az USA-ban a hatvanezres tömeget vonzó Narnia fesztivál lett az év eseménye), illetve az elektronikus zene jelenléte erősödött a patinás fesztiválokon is (ebben az évben először játszott dj a Glastonbury nagyszínpadán, Paul Oakenfold), a briteknél dübörögtek a szuperklubok (mint az egymással rivalizáló Cream és Ministry Of Sound), Ibizán pedig euforikus trance-állapot uralkodott. 1995-ben az elektronikus zene nemcsak hogy sokszínű stíluskavalkádot mutatott, de klasszikus, máig érvényes lemezekkel „vastagította ki” az egyes zsánereket: Goldie: Timeless, (jungle/drum’n’bass), Chemical Brothers: Exit Planet Dust (big beat), Tricky: Maxinquaye (triphop), Autechre: Tri Repetae (IDM), Nightmares On Wax: Smokers Delight (downtempo), St. Germain: Boulevard (deep/jazzy house)… a Coldcut új szintre emelte a dj-mix fogalmát a (a Journeys By Djs sorozathoz összerakott 70 Minutes Of Madness-szel), a Leftfield egy egész életműre való ötletet zsúfolt bele eklektikus debütáló lemezébe (Leftism), Moby „végigzongorázta” a teljes zenei skáláját (Everything Is Wrong), az Insomnia-val berobbanó Faithless pedig idősebb korosztályok számára is eladható popdalos formára szelídítette a klubgyökerű tánczenét. Ami a trendeket illeti, 1995 a drum’n’bass éve volt, a jungle-ből továbblépő dobbasszus-zenék sokfélesége (A Guy Called Gerald, T.Power, Omni Trio, Spring Heel Jack stb.) ütött át egyszeriben az undergroundból, miközben a másik jungle-lel közös előzményű irányzat, a happy hardcore is csúcsra járt az angoloknál, a németeknél meg persze dance-esebbre véve, mint a Dune-től a Hardcore Vibes, de a Scooter első nagylemeze is ekkor jelent meg. Ebben az évben kapta fel a média a dream trance-t (Robert Miles: Children), és a Technohead I Wanna Be A Hippy-je révén még a gabba is beszivárgott a zenetévékbe. 1995 végén lényegében minden fontos, a következő években markánssá váló stílus (triphop/downtempo, drum’n’bass, bigbeat és a teljes technós-trance-es-house-os elektronika) alapjai stabilan álltak és várták, hogy burjánzó összegubancolódásba kezdhessenek. Ha ehhez hozzávesszük, hogy alaposan felfejlődött a remixkultúra és hogy Angliában az örömittas britpoposok nekiestek a dance-esekkel egymásnak, akkor elég nyilvánvaló képet kapunk a korszak optimista szemléletéről. A zenéé volt a jövő.