Premier! Takáts Eszter Beat Band feat Zuboly: Velem mindenki csak szakít

2015.10.22. 09:45, rerecorder

takats_zuboly.jpg

Takáts Eszter idén nyáron jelentkezett 2013 óta létező Takáts Eszter Beat Band nevű zenekarának első nagylemezével, a két EP (Időutazás - 2013, Elmennék - 2014) után kijött, remekbe szabott Ha túl közel vagy album (amelyet az I Want You (She's So Heavy) című Beatles-feldolgozás, a Szekeres Andrással közös Jönnél velem, a Lámpagyújtogatók kultúr sci-fi főcímdala és a Karafiáth Orsolya azonos című kötetéhez készült Él vezetett fel) azonban nem jelenti, hogy leállna a folyton pörgő énekes-dalszerző. Ó, dehogy, hiszen az A38-on tartott, Zubollyal közös sikeres koncert után most készült el közös stúdiófelvétel, amihez Takáts Eszter maga vett fel és vágott hangulatvideót.

A mindent mindennel (népzenét hiphoppal, popot klasszikussal) posztmodern módra keverő Zuboly vezetője, Ágoston Béla találta ki, hogy nekik és a Takáts Eszter Beat Bandnek van keresnivalója egymással és az őrületes vállalásban mindkét formáció lelkesen vetette bele magát, a sikeres, humorral teli, görcsmentes és magas hőfokon izzó első koncert után pedig október 30-án jön is a következő buliztatás a G3-ban, de ez elé már kapunk egy közös stúdiófelvételt is: Eszter GumiZsuzsival közös 2008-as albumáról való Velem mindenki csak szakít című dalát vették kezelésbe a felek és a végeredmény önmagáért beszél, jól tükrözi, hogy mire számíthatunk közös fellépésükön.


A FRISS ALBUM KAPCSÁN TAKÁTS ESZTERREL KÉSZÜLT INTERJÚNK.

a Takáts Eszter Beat Band a Zubollyal, valamint Jónás Verával október 30-án lép fel a G3-ban, Facebook-eseményoldal


és akkor a közös dal és hozzá a hangulatvideó: 


a Takáts Eszter Beat Band Facebook-oldala
a Zuboly Facebook-oldala

https://recorder.blog.hu/2015/10/22/premier_takats_eszter_beat_band_feat_zuboly_velem_mindenki_csak_szakit
Premier! Takáts Eszter Beat Band feat Zuboly: Velem mindenki csak szakít

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr148011293

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása