Jó helyek, jó fejek – Egyél ott, ahol a popsztárok!

2015.10.15. 15:00, rerecorder

zeneszetterem_map_ny.jpg

Manapság menőbb a kajáról társalogni, mint a zenéről? Szerintünk azért nem, de nem is kell összevetni a kettőt, inkább mixeljük a témákat és hagyjuk, hogy zenészek és énekesek az előbbiről beszéljenek. Például azokról a vendéglátóhelyekről, ahol akár össze is futhatsz az alábbi 36 válaszadóval. A 35. Recorder magazin Gasztro és zene fókusztémájának térképes étteremkalauza hazai előadók favoritjaihoz.

A kérdésünk nagyon egyszerű volt:

- Melyik a kedvenc éttermed/kajáldád és mi ott a kedvenc fogásod?


itt egy térképen az összes alábbiakban szereplő étterem: 


Bocskor Bíborka (Magashegyi Underground)

Ha nagyon gyorsan kell harapni: Vegacity (1), vegán hamburger, turmixok. Az Élet Étterme (2), nyers torták. Ha középtempó van: Napfényes étterem (3), szejtános ételek. A ráérős pedig ugyan nem Budapesten van, de a Magashegyi közös kedvence: Anyukám mondta Encsen. Itt minden kedvenc.


Boggie

A Gyradiko (4) görög étterem, itt a csirke saganaki a kedvencem, aztán az Ankert (5), ahol a hamburger és a Szegedi Halászcsárda (6) a Belgrád rakparton, itt pedig természetesen a halászlé.


Dányi Krisztina (morningdeer)

Nekem top hármam van, mert nem tudok kedvencet választani. Az aranyérmes a Menza (7) étterem. Ha nagyon finom, haute cuisine-szintű ételeket ennél és nem sajnálod rá a pénzt, akkor mindenképp ezt a helyet ajánlom. Nagyon jó a kiszolgálás, minden isteni finom; én a salátákat és a pástétomokat szeretem. Aztán dobogós még a Ramenka (8), Japánban ettem először rament és reménykedtem benne, hogy nem kell visszamennem csak azért, hogy megint ehessek. Szerencsére megnyílt a Ramenka, ahol elképesztő saláták is vannak, házigyoza, és házitésztával készítik ezt az isteni levest, nem spórolnak az adagmérésnél sem. És harmadikként a Kisüzem (9). Kutyabarát hely ez is, mint a Ramenka, nagyon szeretem a hangulatát és szuper a konyha is: mindenképpen ajánlom a hermelint és a kedvencemet, a lazacpástétomot salátával.


Deli Soma (Middlemist Red)

Attól is függ, hogy mi a kedvenc helyem, hogy épp mit szeretnék enni. Ha hamburgert, akkor egyértelműen a Bodega (10) a vágóhídon, ekkora szeretettel sehol nem készítik a burgert, azon sem lepődnék megha kiderülne, hogy annak idején a marhákat a tollpárnák közt altatták. Általában Borzasztó burgert és Jalapeno sajtkrémlevest szoktam náluk enni. Előbbi szezámmagos buciban egy vaskos, tökéletesen átsütött (nem száraz, nem túl véres) húspogácsát, friss salátát, cheddart, bacont és egy tükörtojást rejt, utóbbi pedig egy igazán csípős sajtkrémleves, amiről sokszor nem tudod eldönteni, miért nem érzel utána semmit, azért, mert forró, vagy azért, mert eszetlen csípős. Mindent kérhetsz duplán is. Ha mexikói, akkor Gringos Amigos (11), ha jó kínai, akkor Tao (53), ha pedig sztenderd menüs hely, akkor én a Mostot (12) vagy az Ankert (40) választom.


Egyedi Péter (Óriás)

Kyros Gyros (13), tepsis csirke, rendes görög konyha, hihetetlenül kedves tulajhölggyel.


Fábián Juli

Mivel imádom az indiai konyhát, az egyik kedvenc helyem az Indigo (14), ahol Punjabi chole-t (csicseriborsós pörköltféle) és a Mutter paneert (egy paradicsomszószos, házi sajtból készült étel) eszem talán leggyakrabban. A távolkeleti kajákat is nagyon szeretem, sushi-függő vagyok, de a Pad thai-t is bármikor meg tudom enni (például a Parázsban (15)). Emellett nagyon szeretem a magyar, olasz, görög és vietnami konyhát is.


Fehér Viktor (Kerekes Band)

Egyértelműen a Menza (7). Megtestesíti mindazt, amit Széchenyi mondott: haza és haladás. Újragondolt magyar ételek, modern belső, profi és jófej személyzet.


Fluor Tomi (Wellhello)

Sok kedvencem van, de az első helyen a Menza (7) áll. Mindegyik kaját imádom ott, de ami kiemelkedik, az a gulyásleves sok hegyes erőssel.


Ganxsta Zolee

Nagyon sok helyet szeretek, jó pár sushi-bárt is, de ha egyet kell mondani, akkor a Fórum (16) étterem a Bécsi úton, gyakran kajálok ott gyúrás után és a kedvencem a mexikói tokány.


iamyank

A nap 24 órájából bármelyikben képes vagyok elfogyasztani egy jóféle vega nachost a W35-ben (17). Örök jó kedvre derítő. Másik alapvetés a Bodega (10), ahol hamburger sajttal baconnel, hullafáradtan, másnaposan, éhesen óriási élmény, általában annyira jólesik, hogy szívem szerint hangosan nevetnék és könnyeznék az örömtől.


Jakab Péter (Jazzékiel)

Ha klasszik étterem, akkor a Kéhli (18) és ott Szindbád margitszigeti étke, meg az Új Sipos (19), ott mondjuk harcsa. Streetfoodban pedig a Soul Food (20) és a Kreol Burgerjük.


Jancsó Gábor (Blahalouisiana)

Barbi, az énekesnőnk elég sokáig az Egyetem térhez közel lakott, ott van a Disznótoros (21) nevű kis hentes és ételbár, minidig szűzpecsenyét ettem ott, az nagy kedvenc volt, illetve a Mazel Tovban (22) a Jeruzsálem mix is sláger kaja, de a top 1, az a próbatermünknél a Bodega (10) nevű hely, ezt mondhatom szerintem az egész Blahalouisiana nevében is, nekem személyes kedvencem ott a Brazil Ribeye, imádom a steaket!


Jónás Vera (Jónás Vera Experiment)

A kedvenc reggelizős helyem a Tütü (23) lébár és kávézó, nagyon jó dzsúzaik vannak, meg mindenféle reggeli finomságok. Aztán kedvelem a Kino-t (24) a salátái és szendvicsei miatt, például a spenótos szendvicsük nagyon ütős. Amúgy pedig nagyon szeretem a Soul Food (20) nevű helyet, ott a favoritom a ház speciális fogása tál, ahol te válogathatod össze, hogy mit szeretnél.


Kamau Makumi (Mary Popkids)

A kedvencem az M (25) étterem a Kertész utcában, zseni magyar-francia bisztró, nagyon otthonos. A kedvencem a libamáj és a csoki fondant, na meg a kézzel rajzolt tapéta.


Kárpáti Dódi (Quimby)

A Szabó Péter vezette Vörös Homár Halpiac és Étterem (26), ez a Belvárosi Piac területén működik – és nem összekeverendő a Hegyvidékben lévő, szintén Vörös Homárral! Péter egyébként jó haverom is.


TOVÁBBMENNÉL KEDVENC ZENÉSZED KEDVENC ÉTTERMÉNÉL? FŐZZ AZ Ő RECEPTJEIK ALAPJÁN! 


Kiss Tibor (Quimby)

Nincs nekem ilyen. Menüzni szoktam. Nem vagyok válogatós. Ott eszem, ami a közelben van, amikor megéhezem.


Kirschner Péter (Európa Kiadó, Müller Péter Sziámi Andfriends, TEBB stb.)

Van a Nosztalgia (27) étterem Kerepestarcsán, a legjobb libamájjal töltött csirkemell a világon barackkompóttal. És a Dunakömlődi halászcsárda, ahol minden zenekarommal mindig megállunk egy paksi vegyes halászléért gyufatésztával és ráadásnak egy zóna mákostészta.


KRSA (Pannonia Allstars Ska Orchestra)

Mostanában ritkábban jutok el, de egy időben a Mandragóra (28) volt a nagy kedvencem, a Kacsa utcában. Pár méterre laktam tőle, tök jó a kiülős rész és megfizethető áron izgalmas és finom menüket adott.


Linczényi Márkó (Antilope Kid, Thomes Mark)

Ha streetfoodról van szó, ha csak tehetem, ázsiait eszem. A Parázs (15) presszóban rizstésztát szoktam kérni (pad thai), a vietnámi helyeken (Hanoi (29) étterem, Hanoi Pho (30) étterem, Bangkok (31) étterem) pedig vagy pho levest vagy vízispenótot vagy sült rizst. Ha nagyon sietek, van, hogy a Tészta (32) nevű helyen eszem, ott a Kahn vagy a Nempadthai a kedvenceim. Néha megfordulok a Wok (33) bárban is. De mindezt csak nyáron, mert ősztől tavaszig anyukám főztjét szoktam enni (tudom).


Lukács László (Tankcsapda)

Budapesten nincsen kedvenc éttermem, nem vagyok ott eleget, hogy kialakuljon egy ilyen hely, de Debrecenben több is van. Bár nem járok túl sűrűn étterembe, de amikor igen, akkor főleg háromba. Az egyik a Melange, a másik a Páva, a harmadik a Calico Jack. Vegetáriánus vagyok és mindegyik helyen nagyon jó vega kaját készítenek.


Marge

Cafe Panini (56): Hemingway panini, Falafel (55): falafel, Anker klub (40): napi menü, Arizona grill (54): Chicken burger és a Fényutcai piac.


Marsalkó Dávid (Halott Pénz)

Ha ki akarok kapcsolni vagy meglepni magam, akkor a Taj Mahalba (34) szoktam menni indiai kaját enni, nagy favorit nálam, egy ott készült közepesen csípős tikka massala mindig visszahoz az életbe.


Micsoda Dániel (Zanzinger)

Tom ka gai a Jelenben (35), hal a Némónál (36) és körülbelül bármi a lakásommal szemben lévő La Bode (37) nevű kis étteremben a Kresz Géza utcánál, ahol annyira édes emberek dolgoznak, hogy még egy frankfurti levestől is minimum cukorbeteg leszel.


Minda Endre (Terrible Ted)

Per pillanat a Ramenka (8), bármelyik ramen nagyon jó ott.


Nagy Gergely (makrohang)

Kedvenceim: Kisüzem (9), Ramenka (8) és a burrito az El Rapidóban (38).


Odett

Nagyon szeretem az ázsiai konyhát és szerencsére Budapesten rengeteg étterem képviselteti magát ebben a témakörben. Az én kedvencem a Sáo (39) mangó salátája, amiben annyi zöldfűszer található, hogy meg sem próbálom leírni micsoda ízkavalkád ez az egyszerű, de nagyon laktató étel, viszont hadd ajánljam hozzá az uborkás limondéjukat, mert megérdemeljük!


Passed

A legjobb határozottan az, amikor egymásnál eszünk! Egyébként a lányok nagyon szeretik a menüt az Ankerben (40), a fiúk pedig a tésztákat a Wesselényin a Buddha Miniben (41), vagy a Király utcában a Buddha Expressben (42) (pacsi Marcinak!). Mind a három helyen remek fogások vannak, nagyon jófejek a kiszolgálók, ezért a Buddhában és az Ankerben is többször ettünk már együtt.


Pajor Tamás (Amen)

Carmel (43), ott pedig a maceszgombócos húsleves és a sólet.


Péterfy Bori (Péterfy Bori & Love Band)

A mostani életemben nagyon fontos a gyorsaság, így ehhez választok éttermet is. Mostanában a Hokedli (44) nevű hely a kedvencem a Nagymező utcában, ahol egy ugyancsak Bori nevű lány főz fantasztikusan és pillanatok alatt lehet nagyon finom levest, főzeléket vagy sütit enni. Vegetáriánus vagyok és ott minden nagyon finom, ami vega, nem nagyon tudok egyet kiválasztani. Elképesztően keveri az ízeket, legutóbb lime-os sárgaborsófőzeléket ettem gyömbérrel.


Poniklo Imre (Amber Smith, The Poster Boy)

Nem egyszerű, mert szeretek enni és sokfélét. Az egyik legnagyobb kedvenc a Pannónia utcai Pándzsáb Tandori (45) indiai étterem, de az indiait általában is nagyon bírom. Aztán ott van a Komachi (46) bisztró, azt is nagyon szeretem.


Prieger Zsolt (Anima Sound System)

Nagyon sok kedvenc helyem van, kiváló éttermek, de én mégis a legkisebbet és a legszerethetőbbet választottam, imádott lakóhelyem, Újlipócia legkisebb kifőzdéjét, az Ádám étkezdét (47) a Hollán Ernő utcában. Egyszerre négy ember tud csak leülni, mindenki ismer mindenkit, Ádám Balázs, aki maga készíti el az ételeket, pedig már egy több generációs szakácsgeneráció sarja. Igazi unikális, 13. kerületi csoda, sólettel és minden más finomsággal. Mintha édesanyám konyhájába térnék be.


Sallai László (The Somersault Boy)

Nálam most a Nagymező utcában lévő Hokedli (44) viszi a prímet, ahol leves, főzelék és süti a menü. Nem olyan régen nyílt, és nem is azonnal fedeztem fel, de azóta szívesen járok oda. Pedig nem vagyok az az elöl-hátul főzelékes arc, meg a pesti főzelékes helyekkel többnyire rossz tapasztalataim voltak, de itt sosem csalódtam. Általában minden főzelék meg van bolondítva valami egyéb ízzel, így itt bátran megkóstolok olyat is, amit magamtól biztos nem főznék. Bár ha épp kukoricaleves van terítéken, annak sosem bírok ellenállni.


Szabó Csaba (Gustave Tiger, The Moog)

Hát én nagyon szerettem a Sugar Shopban az óriás golyórágót, ami nem fért bele a számba, és gyakorlatilag meg lehetett tőle fulladni. Gondolom, ezért nem kapni már. De hogy valami normális választ is adjak: hajnalban részegen a Montenegrói Gurmanban (48) szoktunk enni, ha meg rendelünk, akkor meg általában a Papírtigrisből (49). Ám azt még mindenképpen el szeretném mondani, hogy engem rendkívül megrémít az a gondolat, miszerint a gasztronómia lenne az új popzene, mert akkor ezzel az erővel, mit tudom én, a minőségi nyakkendők az új széppróza, az ízléses lakberendezés meg az új klasszikus balett, szóval ne szórakozzunk már!


Takáts Eszter (Takáts Eszter Beat Band)

A Napfényes étterem (3) a Ferenciek terén. Kedvencem a kolozsvári töltött káposztájuk, a salátáik és a hamis túrógombóc. A másik favorit Náncsi néni vendéglője (50), egyszer nagyon finom báránycsülköt ettem ott, azóta is eszembe jut. Ritkán járok étterembe, mert leginkább magam főzök, és ha szorít az idő, akkor beszaladok egy török gyorsétkezdébe, vagy rendelek a Léda Étteremből (51) esetleg a Pizza Fortéból.


Vitáris Iván (Ivan & The Parazol)

Jelenleg a Mazel Tov (23) keleties ízei tudnak a legjobban elvarázsolni, a shakshukájuk egyenesen zseniális. Persze amióta mar itthon is szoktuk csinálni, nagyobb a verseny. De tudom ajánlani a helyet, mert hangulatos és elég sokszínű: a kebabtól a rózsavizes desszertekig mindenféle ínyencséget felvonultat az étlapjuk.


Urbán Dániel (Bermuda)

A Kispiac (52) a kedvenc budapesti helyem, pedig tulajdonképp semmi különöset nem csinálnak. Az apró Hold utcai éttermükben alig pár asztal található, és az étlap sem túl hosszú, de valami egészen szuper minőségben készítenek el különféle húsokat. Ha megyek, nálam a standard menü a grillezett fél kacsa parázs burgonyával és utána egy hibátlan túrós derelye.

itt pedig egy nagyítható másik térkép: zeneszetterem_map.jpg


összeállította: Dömötör Endre
nyitókép: José Simon

https://recorder.blog.hu/2015/10/15/jo_helyek_jo_fejek_egyel_ott_ahol_a_popsztarok
Jó helyek, jó fejek – Egyél ott, ahol a popsztárok!

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr247970717

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.