Mintegy 100 millióval kevesebben fizettek zeneletöltésért idén, mint tavaly ilyenkor

2015.10.13. 13:00, subrecorder

apple.jpg

Új statisztikát jelentetett meg az amerikai zeneeladásokat monitorozó Nielsen, és ez azt mutatja, hogy idén január 1-e és szeptember vége között csaknem 100 millióval kevesebb legális, fizetett zeneletöltés történt, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A nyertes azonban nem a torrent.

Van ugyan honnan csökkennie a legális zeneletöltési számoknak, de ha azt nézzük, hogy a 2014-es 850 millióhoz képest az idei év első 9 hónapban már csak 755 millió dalvásárlás történt akkor azt mondhatjuk, hogy a piac egy év alatt elveszítette az 1/8-át, ami azért egy igen jelentős visszaesés. A csökkenés egyébként az egyéni dalok vásárlásánál indult be, a Nielsen szerint a teljes albumokat letöltők száma lényegében nem lett kevesebb.


AZ APPLE MUSIC ELŐTT ÁLLÓ KIHÍVÁSOKAT EBBEN A CIKKÜNKBEN VETTÜK VÉGIG.

Talán nem olyan nehéz kitalálni, hogy mi van a háttérben, mondunk is egy statisztikát, hogy egyértelmű legyen: ugyanebben a 9 hónapos időszakban 2014-ben 118 milliárd dalstreamelés történt, idén viszont már 232 milliárd, gyakorlatilag tehát megduplázta eredményét ez a szolgáltatástípus, köszönhető ez minden bizonnyal olyan nagy játékosok piacra lépésének, mint a Tidal és az Apple Music. Amivel viszont még mindig gondban vannak ezek a cégek és az egész modell, az az óriási streamelési számok készpénzre váltása. Bár idén már 27%-kal nőttek az innen származó bevételek és az USA-ban ebben a kilenc hónapban körülbelül 163 millió dollárt kasszíroztak be rajta, addig például a vinyl-eladások ugyanerre az időszakra vetítve 52%-kal nőttek, és ez jóval tetemesebb, 222 millió dolláros bevételt eredményezett (mondani sem kell, hogy darabszámra mindez lényegesen kevesebb eladást jelent). Arról nem is beszélve, hogy hiába temeti mindenki már évek óta a formátumot, a cd még mindig a teljes zenehordozói biznisz 2/3-át teszi ki, minden, amiről fentebb beszéltünk a maradékon osztozik. Joshua Friedlander adatelemző szerint azonban a tradicionális médiumok közül így is a zene tart legelőrébb a digitalizálódás terén, sokkal jobban áll ebben a tekintetben, mint mondjuk a hír-, vagy éppen a filmipar. Halkan azt is megjegyeznénk, hogy elég sokaknak pont a vizsgált időszak végén járt le 3 hónapos ingyenes Apple Music próbaideje is, így a fizetőssé válókból származó - minden bizonnyal jelentős összegű - bevételeket még nem is számolták bele a statisztikába.

https://recorder.blog.hu/2015/10/13/mintegy_100_millioval_kevesebben_fizettek_zeneletoltesert_iden_mint_tavaly_ilyenkor
Mintegy 100 millióval kevesebben fizettek zeneletöltésért idén, mint tavaly ilyenkor

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr667963778

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása