Tökéletes párosítás - James Blake és Justin Vernon Simon & Garfunkelt játszik

2015.10.10. 16:27, subrecorder

216b298b.jpg

A héten James Blake visszatért tavalyi nagy sikerű BBC Radio 1 rezidenciájához, ahol rögtön az első adásában nagy dobással készült: a Bon Iver (és még ezer más projekt) énekese, Justin Vernon volt a vendége, akivel közös The Sound Of Silence-feldolgozásával zárta az estét.

James Blake nem csak a legnagyobb, de talán a legsikeresebb zenész is volt tavaly a BBC Radio 1 Residency műsorában. Blake sok különleges vendéget hívott és több dalát is itt debütáltatta, ráadásul még hangja is tipikusan rádiósan kellemes - nem véletlen, hogy idén visszahívták. Idei első vendége az a Justin Vernon volt, aki ugyan 2011 óta Bon Iver néven semmit nem adott ki - igaz, azóta rengeteg más projektben is részt vett (Volcano Choir, The Shouting Matches), -, mégis a mai napig erről a legismertebb. Ő idén rendezte első fesztiválját a Wisconsin állambeli szülővárosában Eaux Claire-ben, ahol egyrészt fellépett a The National és Sufjan Stevens, másrészt itt volt az egyetlen Bon Iver koncert is az elmúlt 3 évben.


KURT COBAIN PEDIG BEATLES-T DOLGOZOTT ÁT.

A rádióműsorban szó volt arról, hogy Blake jövőre már felléphetne a fesztiválon, Vernon Bob Dylant utánzott, a végén pedig bemutatták kettejük közös Simon & Garfunkel-feldolgozását. A The Sound Of Silence Blake és Vernon előadásában az eredetinél kísértetiesebb hangzású, leginkább az előbbi első albumán hallható dolgokhoz hasonlít, amely dalokhoz való visszatérést már régóta várják a rajongók - ők most örülhetnek. Blake és Vernon egyébként már dolgozott együtt, a 2011-es Rolling Thunder EP-n volt egy közös daluk, Fall Creek Boy's Choir címen, illetve Blake valamikor idén érkező harmadik stúdiólemezén is van egy kollaborációjuk, ahogy egyébként Kanye West is szerepel majd azon az albumon.


James Blake és Justin Vernon Simon & Garfunkel feldolgozása:


a duó előző dala, a Fall Creek Boy's Choir:

https://recorder.blog.hu/2015/10/10/tokeletes_parositas_james_blake_es_justin_vernon_simon_garfunkelt_jatszik
Tökéletes párosítás - James Blake és Justin Vernon Simon & Garfunkelt játszik

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr867954710

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.