Jack Name lesz Ariel Pink vendége a budapesti koncerten

2015.10.08. 10:30, rerecorder

large_jackname2.jpg

Ugye nem felejtettük, hogy az ősz legfontosabb koncertje - számunkra legalábbis biztosan, hiszen Recorder presents-esemény - Ariel Pink első magyarországi fellépése lesz november 15-én a Dürer Kertben?! Most örömmel jelentjük, hogy megvan az előzenekari pozícióban fellépő vendég is, aki szintén jó név és izgalmas figura, a White Fence-szel is dolgozó, friss, második lemezét turnéztató Jack Name. Lássuk csak, ki is ő!

Jack Name nagyjából abból az alomból való, mint Ariel Pink és John Maus, ugyanúgy sokrétű a neopszichedelikus - divatos kifejezéssel - hypnagogic popja. Azaz sok mindenből kiemel és ezeket sok mindennel összeereszti, majd szintetizálja. A korai artrockos Brian Eno, a korai vadszintis Gary Numan, vagy akár a punkszintis Chrome fontos igazodási pont lehet ebben a kirakósban. Jack Name néven friss előadónak számít (amúgy dolgozott már Muzz-ként, Fictional Boys-ként is - imádja rombolni az identitását), első albuma tavaly jelent meg Light Show címmel, jó kritikákat is kapott, hősünk pedig White Fence-szel közös kislemezt is kihozott. És hogy mennyire lendületben van, arra megerősítés, hogy idén év elején már ki is jött második albuma, a Weird Moons (ami a Thee Oh Sees-es John Dwyer Castle Face nevű kiadójánál jelent meg). De hogy ne a dumának higgyetek, alább pár zene meggyőzésként tőle.

Ariel Pink a Recorder szerint kiérdemelte a 2014-es év legjobb albumát elkészítő művész címét, a Recorder magazin tavaly decemberi címlapsztárja volt és hosszú interjút készítettünk vele, amiben már megígérte, hogy 2015-ben fellép majd Magyarországon.


a New Beat szervezésében a Recorder prezentálásában november 15-én lesz tehát az Ariel Pink / Jack Name-koncert (utóbbi Pink teljes európai turnéján vendégeskedik), a Dürer-Kertben
 Facebook-eseményoldal

jegyárak: 3.900 / 4.900 Ft

jegylink: http://tixa.hu/arielpink_durerkert 


és akkor Jack Name zenéje:

 

https://recorder.blog.hu/2015/10/08/jack_name_lesz_ariel_pink_vendege_a_budapesti_koncerten
Jack Name lesz Ariel Pink vendége a budapesti koncerten

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr917949194

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.