Premier! Cz. K. Sebő: The Masked Undressed EP

2015.10.06. 15:00, Frontrecorder

sebo1.jpg

A másfél éve indult Normafa Records legújabb felfedezettje egy ifjú dalnok, Cz. K. Sebő, aki a klasszikus amerikai folktrubadúrok és Kristóf Norbert nyomdokain haladva adja elő - szárnyaló hangon, angolul - nagyon személyes és melankolikus egy szál gitáros dalait. Ezekből négyet válogatott össze bemutatkozó EP-jére, amely itt hallható először.

sebo2.jpgAz énekélés és a zene egészen kiskora óta fontos része Czakó-Kuraly Sebő életének, lévén édesapja a VHK egyik alapítótagja és ritmusgitárosa volt, és a szülei állandóan zenét hallgattak otthon. Gyerekként népdaléneklő versenyeken indult és cimbalmozni tanult, gitározni később kezdett már autodidakta módon, hobbi szinten. "Szükségem volt egy hangszerre, amivel kísérni tudtam az énekemet, mert állandóan énekelni szerettem volna" - mondja. Körülbelül három éve ír dalokat angol nyelven, tavaly februárban néhány demófelvételt közzétett a Bandampen és a pozitív visszajelzések megerősítették benne, hogy komolyabban szeretne foglalkozni a zenével. "Sosem volt célom, hogy amerikai ízű zenéket írjak, habár voltak, akik ezt mondták a zenémre. Mindemellett talán az american folk stílusába tudnám elhelyezni a dalaimat" - szolgál önmeghatározással a fiatal dalszerző-gitáros-énekes. A legfontosabb zenei hatások között Bob Dylant, a Radioheadet, Eddie Veddert és Ricky Nelsont említi, itthonról pedig Kristóf Norbert zenéje inspirálta leginkább, a nemrég új művésznéven visszatért dalnok ráadásul segítette is az indulását. "A legnagyobb támogatást és biztatást Kristóf Norbitól kaptam, akivel egy koncertje után ismerkedtem meg. Általa valósulhatott meg az első komolyabb felvételem is, ahol a Disguise-t játszottam el. Norbi az, akire a magyar zenei világban leginkább felnézek, így nem csoda, hogy hallgattam rá, amikor azt tanácsolta, érdemes komolyabban folytatnom ezt az - ahogy ő mondta - 'őszinte' zenei projektet. Azután pedig úgy alakult, hogy Norbi elhívott egy közös koncertestre, ahol a Normafa Records néhány tagja is jelent volt, majd ők úgy döntöttek, hogy bevesznek a csapatukba. Ez további lökést adott. Jófej, inspiráló embereket ismertem meg, akik segítenek egymásnak mindenben zenei téren, meg persze sört is előszeretettel fogyasztanak"

Miután Sebő otthonra találta a Normafa Records-nál, körvonalazódni kezdett benne egy EP kiadása. "Nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy melyik számok szerepeljenek rajta. Szerettem volna egy olyan csomagot összeállítani, amiben a dalok hangulatukban körülbelül passzolnak egymáshoz, igaz szinte az összes számomra jellemző a melankólia és az egy szál gitár plusz ének. Végül úgy döntöttem, hogy a korábban felvett Disguise is rajta lesz, továbbá egy szintén régi dal, az On A Fine Day, és két újabb, a Fear From Passing és az Out Of Pressure. A dalok felvételében Nagy Bence (Belle Belle) segített nekem. Sokat köszönhetek neki, ami az egész lebonyolítást, a tervezést, a felvételt és a masterelést illeti!

Az EP-re került négy dalról sokat elárulnak Sebő kommentárjai:

Disguise

"Ehhez a dalhoz azért ragaszkodtam, mert nagyon el tudok merülni benne. Szerencsére még mindig nagy érzelmi töltettel tudom eljátszani, annak ellenére, hogy a lány, akihez ez a dal szólt, már nem fontos az életemben. Amikor ezt a dalt megírtam, akkor úgy éreztem, hogy 'Na Sebő, megírtad az első 'komoly' számodat!'. Úgy gondolom, ott a helye ennek az első 'komoly' megjelenésemen is! Arról szól, hogy milyen rettenetes érzés az egy férfinak, amikor megpróbál egy nőt meggyőzni arról, hogy összeillenek, de úgy érzi, hogy a másik fél más állásponton van. Én biztos voltam benne, hogy összeillek ezzel a lánnyal, tehát be akartam ezt bizonyítani neki. Ebből pedig az sült ki, hogy minden egyes találkozásunk után azzal az idegölő érzéssel kullogtam haza, hogy aznap sem sikerült önmagamat adnom és így hiába minden. Annyira szerettem volna, hogy ez a görcsösség egy álarcot rakott rám. Nem tudtam önmagam lenni előtte soha. Erről az álarcról szól a Disguise. Tóth Árpád így írt az Álarcosan című versében: 'Csak légy türelmes. Maradj, míg lehet, Váró révem, virágos menedékem. Most álarc van rajtam, zord és hideg, De letépem.'  Nekem ez nem sikerült, de egy dal megszületett."

Fear From Passing

"Egy borongós délutánon született. Emlékszem, ahogy hazaértem és semmihez sem volt kedvem. Leültem a földre és elkezdtem pengetni a gitáromat csak úgy 'vaktában'. Egyszer találtam egy jó részt és azt elkezdtem monoton módon játszani. Nagyon jól esett. Elringatott. Ez lett a verze része ennek a dalnak. Miután ez meglágyított, késztetést éreztem arra, hogy hangosabb legyek, vagy kiabáljak. Ez a második része a dalnak. Szeretem ezt, mert spontán született, a szövege a témáját illetően pedig örökös motívum a gondolatvilágomban: az elmúlás. Úgy gondolom, hogy át kell élnünk évről évre, napról napra az apró elmúlásokat. Ezek nekem kisebb szenvedéseket okoznak, de egyre kisebb mértékben. Szerintem az ember egyszer megszokja, mire nagyon öreg lesz és úgy könnyebb lesz a saját múlandóságunk elfogadása. Ezért tartom fontosnak azt, hogy átéljem az elmúlást és felhívjam annak aggasztó voltára a figyelmet. Mert ha elodázzuk, sosem fogjuk megszokni."

On A Fine Day

"Pilinszky János verseit nagyon szerettem olvasni 18-20 éves koromban. Ekkor született ez a dalom is. Egy szép napon, ez az eredeti vers címe. Korábban írtam még egy-két versfeldolgozást. Koncerteken el is játszok egyet-egyet. Persze ezeket magyarul. Fontosnak érzem elmondani egyébként, hogy ez a dal engem óriási megnyugvással tölt el. Sokan szomorúnak tartják, lehet az is. De én örömöt és nyugalmat találtam benne."

Out Of Pressure

"Ez a legújabb dalom a négy közül. Egy nagyon egyszerű dal, de én azt szeretem benne, hogy finoman váltakoznak benne az érzelmek. Csak felsejlik benne a szenvedély, a közöny, a harag és a szerelem. Eleinte nem gondoltam, hogy ezt felvesszük most, de eljátszottam egy koncerten, meg egy egész jó demót is felvettem belőle és mindenkinek nagyon tetszett, akinek mutattam. Végül egy másik szám technikai okok miatt nem kerülhetett rá az EP-re, így egyértelmű volt számomra, hogy ez lépjen a helyére."

És íme akkor Cz. K. Sebő The Masked Undressed című remek bemutatkozó EP-je, melynek lemezbemutató koncertje ma este lesz a Kuplungban (Facebook-esemény)

https://recorder.blog.hu/2015/10/06/premier_cz_k_sebo_the_masked_undressed_ep
Premier! Cz. K. Sebő: The Masked Undressed EP
süti beállítások módosítása