Magyarradar és EP-premier! – No Eves

2015.10.05. 10:32, rerecorder

img_1728-lr-fullmeret_szines.jpg

A győri gyökerű No Eves stonerpopzenekar öt év alatt jutott el mai felállásáig, és igazán csak idén indultak be, de most nagyon, egy sikeres Rakéta fesztiválos fellépés után most érkezik a remek debüt-EP.

Megalakulás éve: 2013.

Tagok: Varju Előd (gitár, vokál), Nyőgér Ádám (gitár, vokál), Török Dániel (basszusgitár), Horváth Zsombor (dob).

Stílus: Kézműves stonerpop.

Hatások: Queens Of The Stone Age, Them Crooked Vultures, Desert Sessions, Sleep, Eagles Of Death Metal, Radiohead, az OK Computer első felével bezárólag.

Kiadó: Még nincs.

Történet: 2010 nyarán Előd és Ádám poénból elkezdett utcazenélni Győrben, majd mikor felköltöztek Budapestre, úgy döntöttek, ennek folytatásaként lenne értelme valami komolyabbat is létrehozni. Az elején ketten írták a dalokat, amik szalagra jammelése tette ki idejük nagy részét. 2013-ban csatlakozott Horváth Zsombor dobos, majd egy gyors név- és tagcsere után 2015 májusában Török Dániel (TD) basszusgitáros is. Idén februárban vettük fel debütáló EP-nket Illés Nándi (teslavox) és Vitéz Gergely (The pUnch) közreműködésével. Első fellépésünk ebben a felállásban a 2015-ös Rakéta Fesztiválon, a Vittulában volt.

img_3157-2.jpg


Megjelenések
: Over Again (digitális kislemez), Hypnotize And Paralize (EP).

Küldetés: Pózerkedés nélküli könnyed, de közben dögös és izgató zenét csinálni, lehetőleg úgy, hogy egyediek tudjunk maradni a hazai színtéren.

Jövőkép: Koncert, koncert és koncert (fesztiválok?), jövőre pedig remélhetőleg stúdióalbum, de ha az nem is, akkor minimum egy lemeznyi dal külön EP-ken.

Mellékprojektek: Ádámnak és Elődnek van egy bugyinedvesítő akusztikus cover projektje, amivel felléptek az idei Szigeten is (Shut Up Donny), TD zenél a Simicska és a Gecikben és a Pedigben is, plusz, ha ez annak számít, akkor cigizés a Vittula előtt.

Szexepil: Zsombi, TD pimp cuccai és világszintű bassface-ei.

Legnagyobb eredmény/elismerés: Felléphettünk a 2015-ös Rakétán, folyamatosak a pozitív visszajelzések, szeret minket például a Néhai Bárány és a Puma Danger is.

és akkor a bemutatkozó EP, a Hypnotize And Paralize

és itt is: 

 

https://recorder.blog.hu/2015/10/05/magyarradar_es_ep-premier_no_eves
Magyarradar és EP-premier! – No Eves

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr527893044

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása