Julia Holter: Have You In My Wilderness (lemezkritika)

2015.09.26. 19:00, rerecorder

juliaholter01.jpg

Julia Holter sorban egyre nagyobb igényű, jobban kivitelezett és könnyebben befogadó lemezekkel jelentkezett, az eddigi utolsó 2013-as Loud City Songon karakteressége sikerrel lépett át újabb mérföldköveken. Lehet azt fokozni? Lehet! Kiemelt kritika a friss Recorder magazinból.

julia_holter-cover.jpgKiadó: Domino / Bertus

Megjelenés: 2015. szeptember 25.

Stílus: artpop

Kulcsdal: Night Song

Senki nem mondhatja, hogy nem látta jönni. Julia Holter kiadott egy nagyigényű, változatos, barokkos-szimfonikus, fenséges poplemezt – a 2015-ös év egyik legjobbját. A Los Angeles-i kísérleti artpopos dalszerző-énekesnő 2006 óta számos albumot, EP-t jelentetett meg, sokszor működött közre másokkal (Linda Perhacs, Nite Jewel, Michael Pisaro) és lassan tízéves pályáját határozottan jellemzi az egyre letisztultabb irány, amiben ugyanakkor megvan az egyre kifinomultabb dalszerkezetek felé való törekvés is (tehát egyszerre lett fokozatosan egyre jobb és közérthetőbb szerző). 2006-os első demóján (Eating The Stars) még vadul lofi volt a folkos dalokat digitális szimfonikusokkal keresztező anyag, ugyanakkor első két, hálószobában rögzített, hivatalos, „görögös” szólólemezének (Tragedy - 2011, Ekstasis - 2012) posztpopját is jellemzi a változatosság, csak ezeken még drone, musique concréte, experimentális elektronika, ambient, folk váltakozott és kereszteződött egyre jobban.

julia_h.jpgAz utóbbit már inkább az a barokk popos, dreampopos irány jellemezte, ami az addigi csúcslemezen, a 2013-as Loud City Songon teljesedett ki. Az egyre nagyobb kiadóknál (Leaving, Rvng Intl., Domino) megjelenő kiadványok során most ért el oda Holter, hogy megvalósítsa legáttetszőbb dalait. Ezek már nyilván nem a határterületek összemosásának szándékával születtek, korai kiadványainak rajongói alighanem le is morzsolódnak a nagyigényűség és a közvetlenség miatt, mindenki más viszont örülhet: itt egy perfekt poplemez. Kezdjük azzal, hogy nincsenek töltelékek, minden szerzemény egy kicsit mást mutat meg Holterből, de mindben nagyobb tér jut énekének, mint korábban. És éneke, dallamai nyilván a központi meghatározó elemek, légiesek, ha lehet álomszerűbbek és mivel a tiszta (itt már hifi) megszólalás tetején szerepelnek: közvetlenebbek is. Akárcsak a sokszor a védjegyes ismétlésre, fokozásra még mindig erősen építő, vonósokkal, fúvósokkal gazdagon hangszerelt számok. A Silhouette popja Kate Bush-, a How Long? vonóstengere és a She Calls Me Home menetelése Nico-, a Vasquez a jazz-Talk Talk legmagasabb szintjét hozza, de a csúcspillanatokat mégis azok a dalok jelentik, amelyekben az eddigi pálya esszenciáját sűrítette: a Lucette Stranded On The Island olyan mintha a két évvel ezelőtti Hello Stranger feldolgozásból saját verziót írt volna belső álombetétekkel, a Night Song úgy hat, mintha Holter mindig is erre a felvételre készült volna és a címadó zárószám is az eddig út elegáns párlata.

9/10

Dömötör Endre


a lemez: 


a Feel You klipje: 

https://recorder.blog.hu/2015/09/26/julia_holter_have_you_in_my_wilderness_lemezkritika
Julia Holter: Have You In My Wilderness (lemezkritika)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr517819562

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.