10 lemez, ami hatott az idén húszéves Shalom című Anima-albumra

2015.09.24. 19:30, rerecorder

anima_1998_1.jpg

Idén húszéves a hazai elektronikus tánczene egyik első mérföldköve, az Anima Sound System Shalom című albuma, amit a zenekar az eredeti frontemberekkel holnap, szeptember 25-én ad elő az A38-on elejétől a végéig. Bognár Szilvia énekesnővel beszélgettünk a lemez születéséről, most pedig Prieger Zsolt, az Anima lelke osztja meg, hogy mely tíz album volt a legnagyobb hatással a Shalomra - hogy hogyan keveredett annak dalaiban elektronikus tánczene, dub, folk, ambient és pop (a lemezek a címre kattintva hallgathatók).

The Clash: Sandinista (1980)

the_clash_sandinista_1980.jpg"Minden idők legsokoldalúbb tripla albuma, itt hallottam először dubot, dal-verziókat, lenyűgözött az egész, a fazonok, a nyitottságuk, a coolságuk, a punk attitűd gospellel, calypsóval vegyítve, az okosság, ami a lemezeikből áradt, Strummer és Jones legyűrhetetlen párosa, soroljam? Ma is rendszeresen hallgatom a többi Clash-sel egyetemben. Alapzenéim."


Dub Syndicate: Stoned Immaculate (1991)

"Adrian Sherwood On-U Sound nevű csodaműhelyének terméke, elájultam a fazon dolgaitól, örök példa volt, ahogy összeverbuvál zseniális reggae- meg NY-i hiphop-zenészeket, aztán szétszedte és összerakta a zenéjüket, ahogy adagolja az effekteket. Élőben is többször láttam, ahogy dolgozik."

PRIEGER ZSOLT NAGY LEMEZGYŰJTŐ IS, ITT MUTATTA MEG KOLLEKCIÓJÁT.


Dub Syndicate
: Echomania (1994)

dub_syndicate_echomania.jpg"A Shalom bizonyos hangszerelési ötleteire nagy hatással volt ez az album, a korszellemet kiválóan képviselte, és persze szerepelt rajta Lee Perry is."


Lee Perry

"Tőle nem emelek ki egy albumot, mert minden felvétele csoda, még az elhibázott, szétszívott, elhülyéskedett albumokban is annyi zsenialitás van, mint más egész életművében. Ráadásul ő az első remixer is, akinek háza előtt a fa alatt ültek az énekesek, és vártak arra, hogy ugyanarra a ridimre tosztoljanak egymás után napestig. Szóval ő egyszemélyben a remix-korszak kezdete."


African HeadCharge: Songs Of Praise (1990)

african_hc.jpg"Szintén On-U Sound produkció, szintén Sherwood, csak itt nem a reggae- és dub-hatásokból áll össze a kép, hanem Afrikából és istendicséretből."


Trebunie-Tutki and Twinkle Brothers: Higher Heights (1993)

"Na, ez már majdnem Shalom-flesh, családi zenélgetés, lengyel népzene és jamaicai reggae, ráadásul átívelve világokat, elbűvölő, csakranyitogató."


Muzsikás: Nem arról hajnallik, amerről hajnallott (1986)

"Az összes Muzsikást imádom, de talán ez volt rám a legnagyobb hatással, nagyon szépen megcsinált album, ami Szörényi Levente produceri munkáját dicséri."


Rebel MC: Word, Sound and Power (1992) egy dal a lemezről

klf_chill_51mvza6c3fl.jpg"Rebel MC ma már Congo Nattyként ismert, és kizárólag jungle-ban utazik, de akkor az afro, a rave és a dub misztikus ötvözetét adta ezen az albumon, ma is gyakran hallgatom, őrülten pozitív vibrálás az egész."


The KLFChill Out (1990) (borító jobbra)

"Az első misztikus, ambientlemez, amibe beleszerettem: vonuló tehéncsorda hangjába, tengerzajba vesző zaj-szimfónia."


The KLF: The White Room (1991)

"A táncos, vicces, abszurd, rave-es KLF utolsó albumán még megmutatja oroszlánkörmeit, igazi autós-zene."


PRIEGER ZSOLT LEMEZTÁSKA INTERJÚNKBAN TOVÁBBI KEDVENC ZENÉIRŐL, INSPIRÁCIÓIRÓL.


a pénteki, szeptember 25-i Shalom lemezt újrabemutató koncert Facebook-eseményoldala


és az egyik első komoly hazai tánczenei album a kilencvenes évekből, a 20 év alatt mit sem kopó, remek dalokkal teli Shalom

https://recorder.blog.hu/2015/09/24/10_lemez_ami_hatott_az_iden_huszeves_shalom_cimu_anima-albumra
10 lemez, ami hatott az idén húszéves Shalom című Anima-albumra
süti beállítások módosítása